A Pápai ELC csapata lesz a PVSK női labdarúgó csapatának vendége az NB II-ben.
Ha ősszel, egészen pontosan október 8.-án már egyszer sikerült, miért ne sikerülhetne még egyszer, ezúttal hazai pályán is. Farkas Jázmin duplájával, valamint Szabó Bernadett és Ferenc Éva találataival egyszer már legyőztük a Veszprém megyei lányokat, ráadásul idegenben.
Persze, ha mindez ennyire egyszerű lenne, a meccsek felét le sem kellene játszani. Szerencsére, a szurkolók szerencséjére nem így van, így hát a pápai összecsapás visszavágóját igen is le kell játszani. Megszoktuk már, hogy a PVSK csapat nem tud a legjobb összeállításában pályára lépni, úgy tűnik ez a helyzet a tavasz során már nem is nagyon fog megváltozni. Ezúttal biztos hiányzó a csapatunk házi gólkirálya, a pápán gólt szerző Szabó Bernadett és bizonytalan Bocz Virág játéka is. Szerencsére a többiek rendelkezésre állnak, így hát talán a tavaszi szezon legjobb előjeleivel készülünk a pápai lányok elleni összecsapásra. Hogy valóban így van-e, erről a csapat vezetőedzőjét, Győrki Ákost kérdeztük, akitől megtudtuk, azért ismét akad hátráltató tényező.
Ellenfelünk jelenleg öt ponttal előz meg minket a tabellán, az őszi szezonban egy gólgazdag mérkőzésen sikerült diadalmaskodnunk. A hétvégi mérkőzést a sérülések mellett hátráltatja, hogy csapatunkból kilenc játékos szerepel a MEFOB döntőbe jutott PTE válogatott keretében. Rájuk pénteken és szombaton is mérkőzések várnak Debrecenben, majd éppen csak beesnek a bajnokira. A mérkőzések és az utazás miatt frissek valószínűleg nem lesznek, de biztos vagyok benne, hogy mindent megtesznek majd a csapatért.
PVSK - PÁPAI ELC
2023.04.30. 16:00
PVSK Sportközpont, Pécs, Verseny utca 11-13.
Női NB II, Nyugati csoport, 15. forduló.
Felhívjuk a mérkőzéseinkre kilátogató kedves szurkolóink figyelmét, hogy a Verseny utca nyugati vége le van zárva, így a PVSK Sportközpont a Siklósi úti felüljáró irányából közelíthető meg. A lezárásról részletesebben itt olvashatnak.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-