A Paksi SE lesz NB II-es lánycsapatunk ellenfele a hétvégén.
Ha létezik tét nélküli mérkőzés, akkor a női NB II- ben, a hétvégére kiírt PVSK – Paksi SE ilyen. Pontosabban ilyen lenne, de persze igazi sportember nem ismeri a tétnélküliség fogalmát. Márpedig a PVSK felnőtt lánycsapatunk keretét sportemberek alkotják! Gyorsan ki is tűztek maguk elé egy részcélt: megnyerni a bajnokságból hátra lévő három mérkőzést, ami nagy valószínűséggel a bajnoki hatodik hely megszerzését is jelentené egyben. Az út első lépése a múlt szerdán várt volna a lányokra, de az Almásfüzitő elleni összecsapás a pálya használhatatlansága miatt elmaradt. Másodjára… Ugyanis, az eredetileg a 14. fordulóra tervezett meccs pótlása lett volna a szerdára tervezett mérkőzés. Sajnos, az időjárás ismét nem fogadta kegyeibe a mérkőző feleket, a pályát bokáig ellepő vízben lehetetlen volt játszani. Így hát az almásfüzitői lányok másodjára utazhattak haza úgy, hogy egy percet sem töltöttek a PVSK centerpályáján, legalábbis érdemben, azaz játékkal nem. Már meg is született az MLSZ Versenybizottságának döntése: a mérkőzésnek harmadszor is nekiugrunk, május 24.-én szerdán 17 órától.
Visszatérve a Paksi SE elleni mérkőzésre természetesen megkérdeztük Győrki Ákost a lányok edzőjét, miként készültek a paksiak elleni összecsapásra.
Hétvégén a Paks csapatát fogadjuk. Az őszi szezonban, gólgazdag mérkőzésen csalódást keltő 4:3-as vereséget szenvedtünk idegenben. Egyértelmű célunk a visszavágás, reméljük ez nem az időjáráson és a pálya állapotán, hanem a lányokon fog múlni. Céljaink eléréséhez ezen a mérkőzésen is győznünk kell, ezek szerint is megyünk neki a mérkőzésnek - mondta Győrki Ákos.
A vasárnapi mérkőzésre várjuk tehát szurkolóinkat, a mérkőzés ezúttal is ingyenesen tekinthető meg.
PVSK - PAKSI SE
2023.05.21. 16:00
PVSK Sportközpont, Pécs, Verseny utca 11-13.
Női NB II. Nyugati csoport, 21. forduló.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-