- 2024.10.30. 11:00
- Leány Regionális U-14 HNP Dél-Nyugati csoport 1. forduló
- Pécs, PVSK Sportkomplexum (PVSK Sporttelep)
U14: Császár Vanda Ramóna, Görög Adél, Kétyi Gréta, Koszó Dzsenifer Mirella, Kovács Lotti Laura, Miskolczi Anna, Ruff Alíz, Siklósi Nikolett, Sinkovits Ella, Somos Dorina, Sós Emese, Szaller Petra Dominika, Váradi Viola, Varró Reinhilde Rosemarie
Ótott József: "Az eddig hibátlan listavezető Szekszárdi UFC csapatával játszottunk hétközi bajnokit és tudtuk mire is kell számítani. Az eredmény magáért beszél szerintem, így ebbe nem is mennék bele annyira, mert ekkora különbség van az első és a 9. helyezett között. Minden korosztályuk ott van a küzdelemben a végső győzelemért, ami azt jelzi, hogy a leány utánpótlásnevelés már régóta jól működik. Ami pozitívum, hogy a négy negyedből az elsőben és az utolsóban is azt sikerült a pályára vinni, amit kértem a játékosaimtól, hogy próbáljuk szűkíteni a területeket és a 4-es védőblokk között ne legyenek 2-3 méternél nagyobb távolságok, hogy közöttük ne menjenek át a labdák az üres területekbe. A másik fontos dolog az volt, hogy legyen mindig a 4 védőből egy valaki, aki kilép a lövő játékosokra, így átlövésekből se tudjanak veszélyeztetni. Utóbbi sajnos kommunikációs gondok miatt többször nem tudott megvalósulni, de ezeken dolgozunk tovább. Mikor én is bátrabban belenyúltam a mérkőzésbe és több embert feljebb toltam és átálltunk 3 védőre tudtunk mi is helyzeteket kialakítani a rendezetlen szekszárdi védelem ellen kontratámadásokból. Ami nagyon pozitív volt, hogy 5 cserével tudtunk leülni a kispadra, annak ellenére, hogy több hiányzónk is volt, ami egy jó válasz a létszámproblémáinkra, illetve több U16-os játékosomnak is tudtam pihenőt biztosítani. Dolgozunk tovább és hiszem, hogy meglesz az eredménye, mivel egy jó irányba haladt el a női labdarúgó szakosztály."
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-