Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Eredmény

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA - PVSK U16 - leány utánpótlás labdarúgás 5-0 (2-0)

  • 2024.09.28. 10:00
  • Leány Regionális U16-os Bajnokság, Délnyugati csoport, 1. forduló.
  • Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc LA Sporttelep, Kaposvár.

Ótott József: Azt kell, mondjam egy ilyen vereség után, hogy elégedettek lehetünk több téren is. Az U16-os korosztály egy kritikus pont a női szakosztály életében, mivel ez az első nagypályás korosztály és kötelező is az NB II-es csapatunk szempontjából. Sajnos nagypályán már nem lehet eltüntetni könnyedén a csapatok közti különbségeket, de Armin Ganji kollégámmal ezen dolgozunk folyamatosan már április óta, illetve a megfelelő létszám biztosításán, amivel még nem rendelkezünk. A másik célunk a remekül rajtoló U19-es csapatnak szeretnénk minél több kulcsjátékost feladni, ami nagyon jól halad, hiszen az itt lévő 3-4 kulcsemberemből egy már stabil kezdőjátékos az U19-ben, illetve a felöregedők is biztosan megállják majd a helyüket. A mai időjárás jelentősen befolyásolta a mérkőzést, mivel a csapat nagy része betegen vállalta a játékot, ami nagy elszántságra utal és ezt külön köszönöm nekik. Előrelépés az előző szezonhoz képest már, hogy jelentősen több támadást tudtunk vezetni és ez az eredmény egy teljesen reális képet ad arról, hogy ezektől a nagyon jó csapatoktól már nem beláthatatlanul nagy a lemaradás. A gólok mind olyan szituációkból születtek, amelyek elkerülhetőek, hiszen mindegyik esetben a védő harmadban vétettünk taktikai hibát, amelyet az edzésekkel egyre jobban tudunk minimalizálni, de decemberig egészen biztosan a játékosok technikai fejlesztésén lesz a hangsúly, mivel abban kell előrelépnünk, hogy szépen lassan taktikai elemeket is be tudjunk vonni már az edzésekbe. Tavasszal, biztos vagyok már benne, hogy egészen más eredmények fognak születni minden csapat ellen, mivel a játékszituációkban jobb döntéseket fogunk hozni, ahogy a 2011-es játékosaink is beleszoknak a nagypálya követelményeibe. A Kaposvárnak további eredményes szereplést kívánunk a bajnokságban, mi pedig töretlenül folytatjuk az elkezdett munkát!

Események

2024. október

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3

Nagyobb méret Következő hónap