Egy győzelem egy vereség a Pandáknál
Női Utánpótlás csapatunk a Pécsi VSK Pandák játszott az U11-es bajnokságban.
Polihisztor a pálya szélén
A Pécsi VSK vezetése folyamatosan szeretné bemutatni Önöknek azokat az edzőket, szakvezetőket, akik a különböző sportágakban, elsősorban a fiatal tehetségekkel, az utánpótlással, vagy éppen a felnőttek képzésével foglakoznak. Ha tovább olvassák a cikket, Rónási Mártont, a fiatal kosárlabda edzőt ismerhetik meg.
A gepárok bedarálták a kispárducokat
A hétvégi U11-es bajnokságban a Női Kosárlabda Utánpótlás PVSK Gepárdok csapata szoros mérkőzésen győzött a KAP Kispárducok ellen.
Családi hagyomány és szakmaszeretet
A PVSK 95. Évfordulós Közgyűlésén a „PVSK Tiszteletbeli Tagja” címet adományozta Debreceni Eszternek, a PVSK Női Kosárlabda Utánpótlás Szakosztály szakmai vezetőjének. Az alábbiakban őt mutatjuk be Önöknek.
Zakatoltak a Kisgőzösök
Női Utánpótlás U11-es bajnokság eredményei és edzői nyilatkozatai.
Vadak voltak kosaras Vadmacskáink
A gyermek bajnokság harmadik fordulójában hazai pályán szerepelt Vadmacskák I. csapatunk. Lányaink mindkét mérkőzésüket megnyerték, igaz, a második találkozón a félidőben dobott több büntető volt a döntő.
Pakson jártak a tinik
Pakson jártak a Női Kosárlabda Utánpótlás Szakosztály tini csapatai.
---
Az U13-as bajnokságban Iványi Dalma vezetésével szerepel csapatunk. A csapat vasárnap Paksra utazott, ahol két győzelemmel kezdték a szezont a lányok. Ugyan csak ebben a kiírásban idén szerepel gyermek "A" együttesünk is, ők szintén Pakson léptek pályára, mérlegük egy vereség, illetve egy győzelem volt. Eredmények, edzői értékelések ...
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-