Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Vasárnap Sellyén kell folytatni a szombatot

Az elmúlt szombaton, elsősorban jó védőmunkájának köszönhetően, döntetlent játszott az edzőváltáson átesett PVSK, a jó erőket felvonultató Siklós ellen. A hétvégén, Sellyén játszik a csapat.

Kósa Sándor edzőt, arról is kérdeztem, mire számíthatunk, a hétvégén a Sellye otthonában?

- Nagy küzdelemre, és nehéz mérkőzésre. Most, hogy túl vagyunk a Siklós elleni találkozón, úgy érzem, elégedettek lehetünk, elsősorban a védekezéssel. Sellyén nagyon nehéz lesz, de ami bizakodással tölthet el minket az, hogy a nagyon szépen dolgoztak a fiúk a hétközi edzéseken. A támadójátékunkon és a helyzetkihasználáson azonban javítani kell.

Nehezíti helyzetünket az is, hogy a kiállított Ndjodo-ra, és a sérüléssel bajlódó Reith Renátóra, nem számíthatunk. József és Kaufmann is sérüléssel bajlódik. De minden rosszban van valami jó is, így a fiatalok játéka kerülhet előtérbe. Most megmutathatják, mit tudnak. Továbbra is 4-4-2-es rendszerben játszunk majd, és egy kicsit feljebb tolt, de még abszolút biztonságos védekezés mellett, a kontrákra építünk majd, ebben nagy szerepe lehet a két fiatal játékosnak, Sziládinak és Kásának.

Én bízom a csapatban, és így a vasárnapi sikeres szereplésben is - fejezte be Kósa Sándor

A Sellye – Pécsi VSK mérkőzés vasárnap 13 30-kor kezdődik Sellyén.

Nyilas László

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap