A közel hatvan percig emberhátrányban játszó, és a nagy helyzeteit kihagyó PVSK, ezúttal idegenbeli mérkőzésen, Töttösön nyert a Baranya Megyei Kupában, és jutott tovább a tavasszal folytatódó sorozatban.
Labdarúgó mérkőzés: Töttös SE – PVSK 0-2 (0-1)
Férfi Labdarúgás, Baranya Megyei Kupa-mérkőzés, 2. forduló, Töttös sportpálya: 80 néző
Vezette: Takács (Ádám, László)
PVSK: Győri (Bárány Barot) – Dalipi A., Piukovics, Tornyos, Mácsodi (Nagy) – Kántor (Dalipi R., Sztruhár (Farkas), Pál (Rácz), Kiss – Ndjodo (Draskóczi), Gergye (Ivanovics) Vezetőedző: Tóth Máté
PVSK góllövője: Gergye 2
Nagyon furcsa mérkőzés volt ez, jól kezdtünk, az első tíz perc után mindent megtettünk az első gólért. Ugyanakkor hihetetlen lelkesedéssel játszott a hazai csapat. Sok kemény belemenés után jöttek a sárga lapok, többek között Dalipi Armend is kapott, egy rosszul sikerült ütközés után. A 22. percben végre megszületett a vezető gólunk. Gergye a jobboldalon kapott labdát. Az egyébként is nagy akarással játszó csatár, mintegy 18 m-ről, ballal, félfordulattal a kapuba bombázott. 0-1!
Az első félidő utolsó nyolc perce, maga volt a pokol a PVSK számára. Volt itt hazai kapufa és 100%-os kimaradt töttösi gólhelyzet, és egy teljesen felesleges szabálytalanság, ami után Dalipi Armendet második sárgával kiállították. Ebben a játékrészben egyáltalán nem látszott a két csapat közötti osztálykülönbség. Végül egyetlen góllal mehettünk pihenőre.
II. félidő
Jól kezdtük ezt a játékrészt, mezőnyfölényben játszottunk, mégis az volt az érzésünk, hogy kell még egy gól, mert ha a hazai csapat egyenlít nagyon nehéz lesz megnyerni a találkozót. Természetesen az emberhátrány is nyomasztólag hathatott a PVSK-ra, de nagyon kellett a gól, ami el is jött. Az 51. percben mintaszerű és tanítható akció futott az ellenfél térfelének bal oldalán Kiss Pállal játszott össze, majd egy kényszerítő után Kiss indult meg az ellenfél kapuja felé. Nem lőtt, hanem mintegy nyolc méterről, balról középre nyeste a játékszert, és a berobbanó Gergye a hálóba lőtt. 0-2!
Kicsit megnyugodhattunk. Ezután még sok kecsegtető helyzetet is kialakítottunk, de gyakran, nincs jobb szó rá, elszórakoztuk a lehetőségeket. Egy nagyon masszív hazai csapat ellen vívta ki a továbbjutást a PVSK csapata, és ha berúgják az adódó helyzeteiket, még több gólt is szerezhettünk volna, ezen a kemény, szikrázó mérkőzésen, amelyen a továbbjutás volt a legfontosabb cél, ami végül meg is született.
Tóth Máté vezetőedző, PVSK: - Nehéz volt ez a mérkőzés, mert egy nagyon lelkes hazai csapat volt az ellenfél, és közel hatvan percig emberhátrányban játszottunk. Ugyanakkor gratulálok is a csapatnak, mert tíz emberrel is domináltunk, nem kaptunk gólt, és továbbjutottunk. De tanulság az, hogy ha odakerülünk, a helyzeteket be kell lőni, sajnos, ma is rengeteg lehetőséget kihagytunk. Ez a kupasorozat most tavaszig pihen, következnek a bajnoki mérkőzések, először egy elmaradt mérkőzés, jövő szerdán a Boda elleni hazai találkozó.
Kapcsolódó hírek
A Baranya Megyei Kupában a továbbjutás a cél
A vasárnapi sikeres bajnoki rajt után ismét egy kupa-mérkőzésen kell helytállnia a PVSK labdarúgóinak, szerdán Töttösön, a Baranya Megyei Kupa második fordulójában szerepel a csapat.
Események
2024. október
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 28
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
-