A minimális Villány elleni vereség után, akár komoly esélye is lehet felnőtt labdarúgó együttesünknek, a nyáron megerősödött Nagykozár ellen. A találkozó pikantériáját az adja, hogy az ellenfél csapatában több volt PVSK-s játékos is pályára léphet. A Nagykozár jelenleg nulla ponttal utolsó helyezett a tabellán, a PVSK hat ponttal a harmadik áll.
A villányi egygólos vereség után, milyenek a szombati esélyek, kérdeztük Bánhegyi Zsolt vezetőedzőtől.
Csak ismétlem magam, hosszabb távú stratégiai szempontok szerint dolgozunk, a célunk az, hogy idővel egy ütőképes csapatot alkossanak majd fiataljaink.
Villányban csak öt percet kellett volna kihúznunk, de nem sikerült. Persze ahhoz, hogy szombaton esélyünk legyen, alaposan javulni kell a támadójátékunknak, és a helyzetkihasználásunknak is. Érdekes lesz a mérkőzés, hiszen vannak olyan játékosok, akik még nálunk játszottak az elmúlt szezonban. Mindenki egészséges, teljes erővel küzdeni fogunk, és mindent megteszünk a győzelemért, a találkozó után emelt fővel szeretnénk lejönni a pályáról.
A PVSK–Nagykozár KSE labdarúgó mérkőzés 16 órakor kezdődik a PVSK Verseny utcai Sportcentrumában.
Események
2024. október
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 28
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
-