Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Szombaton a Lovászhetényt fogadják a labdarúgók

Mondhatjuk, szombaton egy régi mumusával játszik a Villányban egy pontot szerzett PVSK, hiszen mindig óriási csatában dőlt el a pontok sorsa a két csapat között.

A lovászhetényi együttes jól szerepel az idén 9 ponttal az ötödik, a 11 pontos PVSK a harmadik helyen áll a megyebajnoki táblázaton. Amolyan „hatpontos„ mérkőzést vív majd a két csapat, hiszen a PVSK győzelme esetén leszakíthat egy riválist, a vendégek pedig felzárkózhatnak a tabellán. A legutóbbi mérkőzésen májusban hazai pályán nagyon szoros mérkőzésen Gergye két, Sziládi és Városi góljaival 4-3-ra nyertünk. Most is nagy küzdelem várható.

Igen, biztos vagyok benne, hogy küzdelmes meccs lesz - kezdte a találkozó felvezetőjét Mink Olivér vezetőedző, akitől azt is megkérdeztük, mire számíthatunk szombaton. - Villányban is nagyot küzdöttünk, és az utolsó pillanatig vezettünk is, nem csak rajtunk múlott, hogy nem nyertünk. A Lovászhetény nagyon masszív, jó csapat, nehéz ellenfél.

A PVSK egy patinás egyesület, mindenki nyerni akar ellenünk, és mi is mindenki ellen nyerni akarunk, de a játék minősége is fontos számunkra, az, hogy milyen módon érjük el a győzelmet. Beleállunk a mérkőzésbe, ami nem lesz könnyű, és természetesen minden erőnkkel győzelemre törünk most szombaton is. - mondta el Mink Olivér.

A PVSK - Lovászhetényi FC bajnoki labdarúgó találkozó szombaton 15 órakor kezdődik, helyszín, a PVSK Verseny utcai Sportközpontja.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap