Az első fordulóban esedékes Bóly elleni mérkőzést elhalasztották, ezért a PVSK felnőtt csapata a második fordulóban, Siklóson kezdett, és nyert. Az elmaradt találkozót szerdán pótolják.
Bánhegyi Zsolt vezetőedzőtől azt is megkérdeztük, hogy milyen lökést adhat a szerdai találkozóhoz a hétvégén Siklóson aratott győzelem.
Biztos, hogy fontos győzelem volt, hiszen nyertes mérkőzéssel indítani a szezont, az nagyon jó közérzetet biztosít számunkra. Leszögezem, nagyon örülünk a három pontnak, de rögtön hozzáteszem, nem vagyunk elszállva magunktól. Az önbizalomnövelő győzelem után is, ugyanolyan alázattal dolgozunk, mint eddig. A srácok végre elhiszik, hogy a sok munka meghozza az eredményt is. Mi mindig győzelemre játszunk, szerdán is, és bármi lesz az eredmény, emelt fővel jövünk le a pályáról. A Bóly nagyon jó csapat, még idegenben is veszélyes ellenfél, ugyanakkor megpróbáljuk a hazai pálya előnyét kihasználva, a saját játékunkat jól működtetve megnyerni a mérkőzést. Két hét alatt öt mérkőzést játszunk, ez mindenképpen nagy erőpróba számunkra, és megmutatja majd, mire képes ez a fiatal csapat.
A PVSK–Bólyi SE mérkőzés szerdán 17 óra 30 perckor kezdődik a PVSK Verseny utcai Sportcentrumban.
Események
2024. október
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
-
-
- 28
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
-