Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Néhány tavaly még a PVSK-ban játszó labdarúgókkal felálló, és talán e miatt is, az erre a mérkőzésre alaposan felpörgő Nagykozár, ritkán látható gólokkal nyert, a kissé enerváltan játszó, és kapura egyáltalán nem veszélyes hazai csapat ellen.

PVSK–Nagykozár KSE 0–3 (01)

Baranya Vármegyei bajnokság, I. o., 5. forduló, PVSK Verseny utcai Sportcentrum 112 néző

Vezette: Ádám József (Resch András, Hahner Darko)

Góllövők: Bodor 2, Kiss

PVSK: Körösztös – Kerényi, Eichardt, Cseresnyés, Demeter – Farkas, Varga (Nagy) – Pánovics (Pesti), Kaya, Kispál – Szendelbacher (Strecker) Vezetőedző: Bánhegyi Zsolt

A mérkőzés első félidöjéről a gólon kívül, gyakorlatilag semmilyen érdemleges dolgot nem tudunk elmondani. A kapuk egyáltalán nem forogtak veszélyben, jobbára mezőnyjáték folyt, a pálya középső harmadában a PVSK nehezen tudta megtartani a labdát.

A 14. percben Bodor kissé baloldalról, mintegy 28 méterről lövésre szánta el magát, és a labda a kapujából kissé kint álló Körösztös mellett vágódott a kapu bal sarkába, 0–1! Ezzel az egy góllal vezettek a vendégek, és a szünetig más említésre méltó esemény nem történt.

A második félidőben nyitottabbá vált a játék, már a játékrész elejétől a Nagykozár kezdeményezett többet. Ennek során az 54. percben ismét Bodor volt eredményes, olyan gólt ragasztott 22 m-ről, jobb külsővel a hazai kapu bal felső sarkába, amelyet ritkán lehet látni, 0–2! Körösztös talán egy kicsit kintebb állt a kapu előterében, de akkor is szépségdíjas találat volt ez.

A harmadik vendéggólt a 72. percben Kiss Krisztián szerezte, mintegy 18 m-ről laposan lőtt, és a labda Körösztös hasa alatt csúszott a hálóba, 0–3!

A legnagyobb helyzetünk az ezt megelőző percben adódott, amikor Kispál az eleső védő mögül kilépett, majd mintegy 11 m-ről a kivetődő kapusba lőtt, nagy lehetőség volt.

Nagyon simán nyert a Nagykozár, a sok hibával játszó és a kapura teljesen veszélytelen PVSK ellen. Sajnos, a fiatalok ma nem tudtak megfelelően felnőni a feladathoz, teljesítményükben hullámhegyek, és hullámvölgyek is vannak, a mai mérkőzés az utóbbi kategóriába tartozik.

Bánhegyi Zsolt vezetőedző, PVSK: Nagyon megérdemelt volt a vendégsiker. A mai mérkőzésen mind a csapat hozzáállása, mind pedig a játékunk nagyon gyenge volt. Ennél eredményesebben fogunk majd teljesíteni, de a mai találkozón a vendégek jobban akarták a győzelmet, és többet is tettek érte.

Események

2024. október

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3

Nagyobb méret Következő hónap