Gólszüretet tartott a Villány
Ha szeptember eleje, akkor szüret – gondolhatták a villányiak, akik a hétközben kezdődött szőlő-betakarítás után a Verseny utcában gólokkal folytatták a szüretet: az első félidőben hét perc alatt eldöntötték a meccset a hazai pályán indiszponáltan játszó Vasút ellen.
Most a Villány ellen kell bizonyítani
A vasárnapi Bodán lejátszott mérkőzésen megszerezte első győzelmét a PVSK labdarúgó csapata a megyebajnokságban, és szombaton az első hazai győzelemre készül a Villány ellen.
Egy régi ismerős, új kihívásokkal
A nagyon sok csapatban játszó, és éppen ezért nagy rutint szerzett, 46 évével egyáltalán nem fiatal, de abszolút fiatalos játékos tűnt fel a PVSK védelmének tengelyében Dienes András.
Idegenben lett meg az első győzelem
Második félidei eredményes játékának köszönhetően fölényesen nyert labdarúgó csapatunk Bodán a megyei I. osztályú bajnokság második fordulójában. Ndjodo ollózott, Kiss pedig csereként duplázott.
Vasárnap Bodán lehet a javítani
Szombaton, a Mohács elleni hazai vereséggel elkezdődött a bajnoki meccsek sorozata. A rossz rajt után, vasárnap Bodán javíthat PVSK.
Augusztus végén jött a mohácsi vész
Mint anno a török sereg a magyaron, úgy rohant át a Mohács a PVSK-n a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság I. fordulójában. A vendégek a játék minden elemében jobbak voltak.
Kupakiesés után, bajnoki rajt a Verseny utcában
Szombaton a Mohács elleni hazai mérkőzéssel elkezdődik a bajnoki meccsek sorozata, a Magyar Kupából hét közben a Lovászhetény ellen kiesett Pécsi VSK Megye I-ben játszó labdarúgóinak.
Okleveleket vehettek át
Ünnepélyes keretek között vehették át tanúsítványaikat az Amatőr Sportszervezői tanfolyamot végzett megyei sport szakemberek és a Grassroots "C" labdarúgó edzői tanfolyamot végzettek. Egyesületünk négy tagja is sikerrel vett részt az oktatásokon.
Lóvá tett bennünket a Hetény
Kiesett a Magyar Kupa megyei selejtezőjéből a sok fiatallal pályára lépő PVSK, miután a nyáron megerősödött Lovászhetény egy büntetővel nyert a Verseny utcában.
PVSK – Lovászhetény 0-1 (0-1)
Magyar Kupa, megyei selejtező, I. forduló, Pécs, Verseny u., 150 néző.
A becsületesen elvégzett felkészülés után jöhetnek a tétmecccsek
Szombaton a Lovászhetény elleni Magyar Kupa mérkőzéssel elkezdődik a tétmeccsek sorozata, a nyáron némi vérfrissétésen átesett Pécsi VSK Megye I-ben játszó labdarúgóinak.
Draskóczi Martin: a fiatal csatár már stabil csapattag
Draskóczi Martin (2003.08.10.) személyében olyan csatárt mutatatunk most be, aki 17 éves (augusztus 10-én ünnepelte születésnapját), és soha máshol nem játszott csak ahol kezdte a focit, a PVSK-ban.
Alakul a csapat, jöhetnek a tétmeccsek
A Magyar Kupa mérkőzés előtt utolsó edzőmeccsét játszotta labdarúgó csapatunk, és gólerős, kombinatív játékkal verte a PMFC U19-es együttesét.
Események
2024. július
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
-
-
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
-
-
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
-
-
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
-
-
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
-