A bajnokságra való felkészülés közben a MOL Magyar Kupa főtáblájára került PVSK labdarúgócsapata a hétvégén az NB III. Közép csoportjának bajnokát, az Iváncsát fogadta. A találkozó nemcsak az első igazán komoly megmérettetés miatt volt hasznos, hanem azért is, mert a szakmai vezetés képet kapott a csapat jelenlegi állapotáról.
Viszonylag nagyszámú nézőközönség látogatott ki a kupamérkőzésre, azt remélve, hogy a formálódó PVSK talán meglepetést szerez majd a magasabb osztályban szereplő ellenfelével szemben. Nos, ez nem sikerült ugyan, de nagyon szépen szerepeltek a hiányzókat helyettesítő fiatalok.
Labdarúgó mérkőzés: PVSK – Iváncsa KSE 1-5 (1-3)
Férfi Labdarúgás, MOL Magyar Kupa 1. forduló, PVSK Verseny utcai labdarúgópálya, 100 néző
PVSK: Pálfi – Dalipi R. (Pánovics), Tornyos, Pál, Kiss, Nagy J – Farkas (Kerényi), Mácsodi, Draskóczi (Kántor), Turi (Sztruhár, Budavári), – Ndjodo
Vezetőedző: Tóth Máté
A PVSK gólszerzője: Ndjodo
Már a 24. (!) másodpercben helyzetbe kerültek a vendégek, de a 14 méteres lövést Pálfi nagy bravúrral hárította. Majd stabilizálódott a Vasút, megtartottuk a labdákat, ekkor jól alkalmazkodtunk a vendégek gyorspasszos játékához. Ennek ellenére mégis a vendégek szereztek vezetést, a 25 méteres Cseszneki- lövéssel szemben a több bravúrt bemutató Pálfi is tehetetlen volt, 0-1.
Meglepő módon nem estünk össze, sőt próbáltuk nyerni a párharcokat, és Ndjodo révén egyenlítettünk is. A középvonalhoz közel ügyesen fordult le védőjéről, majd meg sem állt a kapuig, és a kifutó kapus mellett elpöckölte az egyenlítő gólunkat, 1-1.
Ezután hősiesen küzdöttek a fiatalok, de a nagyobb rutin már a félidő végéig megmutatkozott. Az Iváncsa a 39. és a 41. percben lőtt gólokkal 3-1-es vezetéssel vonulhatott pihenőre.
Óriási hőségben kezdődött a második játékrész. Sok minden a magas hőfok, és a megnyugtató vendégvezetés miatt nem történt ebben a félidőben, az Iváncsa még lőtt kettőt, ezzel kialakítva a végeredményt. Ezzel nemcsak a győzelmet szerezte meg, de továbbjutott a Magyar Kupa következő fordulójába. Mi kiestünk ugyan a kupából, de a fiatalok nagyon jól helytálltak, bebizonyították, hogy lehet rájuk számítani.
Tóth Máté: - Úgy gondolom, a jobbik csapat jutott tovább, az Iváncsa egy nagyon jó együttes. A vereség ellenére én nagyon elégedett vagyok a fiatalok hozzáállásával, lelkesedésével. Bizonyították, hogy rájuk a jövőben is lehet építeni. Nekünk nem az NB III tavalyi bajnokát kell megvernünk, és ha visszatérnek a hiányzók, jobbak leszünk.
Kapcsolódó hírek
Kupameccs az országos főtáblán - új beléptetési szabályokkal
A siklósi emléktornagyőzelem után az első igazi komoly megmérettetésre készül a PVSK labdarúgócsapata, a MOL Magyar Kupa főtábláján az NB III. Közép csoportjának tavalyi bajnokát, az Iváncsa KSE együttesét fogadja a Verseny utcában.
Események
2024. október
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
-
-
- 28
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
-