Azt mondják, baráti közösségben sokkal hamarabb születik meg a közös siker. A pályán kívüli összetartozás pedig működik pályán belül is, és pozitív energiákat mozgósít a nehéz helyzetekben.
Minden évben érkeznek új játékosok a PVSK labdarúgócsapatához, akiket bemutatunk Önöknek. Ezúttal Fiáth Péterrel (1998.12.23., Budapest) ismerkedhetnek meg.
- Én egy lakótársam, és nagyon jó barátom, Rácz Ervin rábeszélésére kerültem a PVSK-hoz. Azok közül, akik most igazoltak ide, Pálfi Áronnal és Gergye Danival is jó viszonyt ápolok. Azt gondolom, ez a pályán is előnyt jelent majd. Egyébként jó közösség alakul, és úgy gondolom, a tavalyi helyezést mindenképpen felül lehet múlni, ez pedig dobogót jelentene.
Legutóbb a PEAC-ban játszottam, de a labdarúgást Siófokon kezdtem, megfordultam a Videotonban és Kaposvárott is. Ez utóbbi csapatnál Waltner Róbert volt az edzőm. Felnőttként a Kozármislenyben játszottam, ahol Németh Zsolt volt a tréner. Édesapám ma is focizik Siófokon egy öregfiú csapatban, pedig már 70 éves, és a család többi tagjai közül is sokan sportolnak. Jelenleg dolgozom, klubmenedzser-asszisztens vagyok. Középső vagy jobboldali védőt játszom. Úgy gondolom, rajtam nem múlik majd a jó szereplés.
Események
2024. október
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 28
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
-