Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

A hétvégén rajtol labdarúgócsapatunk a vármegyebajnokság első osztályában. Schneider Gáborral, a PVSK vezetőedzőjével latolgattuk az esélyeket.

Nyakunkon a rajt. E hét szombatján megkezdődik az immáron vármegyei első osztályú bajnokságnak hívott versenysorozat. A felkészülés hajrájához érve, mi sem természetesebb, minthogy megkérdeztük a PVSK felnőtt csapatának vezetőedzőjét, Schneider Gábort, hogy mégis mire számíthatunk csapatától az előttünk álló bajnoki évben.

- Hektikusra sikeredett a nyár, azt az edzésprogramot, amit a legelejétől terveztünk, csak három hete, augusztus hónap során tudtuk elvégezni - kezdi az edző. A július hónapban bekövetkezett sok hiányzás, betegség, sérülések miatt az érdemi munkát csak augusztusban tudtuk abban a minőségben elvégezni, ahogyan azt az elejétől terveztük.

- Milyen csapat lesz a következő bajnokiévben a PVSK?

- Távoztak sajnos olyanok, akik az előző évben meghatározó játékosai voltak a csapatnak. Egyelőre biztos érkezőnk nincs, a lyukakat az utánpótlás csapatainkból próbáljuk betömni. Amit biztosan tudok ígérni az az, hogy a csapat mentálisan rendben lesz, határozott játékstílusunk lesz a pályán olyan, amit meg is tudunk valósítani. Nem tudjuk, hogy ez milyen eredményességgel tud párosulni majd.

- Feltűnt néhány új arc a legutóbbi edzőmeccsen.

- Három játékos van nálunk próbajátékon, két külföldi és egy magyar srác, aki Budafokról érkezett. Mindhárman jó benyomást keltettek, a sorsuk a vezetőség kezében van. Ők mindhárman itt tanulnak majd Pécsett. Azt is figyelembe kell venni, hogy a külföldi igazolás nem egyszerű folyamat, ráadásul a jordán és a török szövetséget kell majd megkeresni a két külföldi srác átigazolása ügyében. Nagyon jó személyiségek mindhárman, meglátásom szerint érdemes lenne velük foglalkozni.

- Mindössze nyolc csapat szerepel a bajnokságban, adott-e ez a tény valamilyen speciális munkát a felkészülés során?

- Biztos, hogy sűrűbbek lesznek a meccsek ami jó fizikális felkészítést igényel. Úgy érzem, ez meg lesz, ezzel nem lesz gond. Megpróbálunk egy másik játékrendszert reméljük működik majd. Az összetartás, a tenni akarás és az együtt gondolkodás jellemzi majd a PVSK-t a következő bajnoki év során.

- Meglátásod szerint ez mennyire lesz elég?

- A tavalyi év során szerzett negyedik hellyel mindenkit megleptünk, kicsit magunkat is. Óvatos duhaj vagyok, mivel ismét sok meghatározó játékos távozott és bizonytalan, hogy a fiatalok mennyire lesznek képesek őket pótolni.

Események

2024. május

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2

Nagyobb méret Következő hónap