Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

A hétvégén Siklóson játszik a felnőtt focicsapat

Remek rajtot vett a felnőtt focicsapat Sellyén. Az öt gólt lőtt együttesünk, és a kéthetes szünet után, a több volt PVSK-ban szerepelt labdarúgót is foglalkoztató Siklós otthonából készül elhozni a három bajnoki pontot.

A táblázaton a 10. helyen álló, 11 pontot gyűjtő, és a legutóbbi fordulóban Sellyén 1-1-es döntetlent játszó Siklós, nagy fizikai és mentális erőpróba elé állíthatja a sok fiatallal felálló PVSK-t.

A legutóbbi fordulóban szabadnapos csapatunk vezetőedzőjét arról is kérdeztük, milyen gondolatai vannak a vasárnapi mérkőzéssel kapcsolatban.

Az első gondolatom az, hogy meg kell lovagolnunk azt a hullámot, amelyre a sellyei győzelem után rákerültünk, – kezdte Schneider Gábor, majd így folytatta.- Semmi sem változott, ami a filozófiát, vagy, ami a küzdőszellemet, az akaratot és a hozzáállást illeti, legyen ez hazai vagy idegenbeli mérkőzés. A sellyei győzelmünk értékét növeli, hogy a Siklós a legutóbbi fordulóban döntetlent játszott ellenük.

A két hét szünet alatt a fiatalok nem pihentek, hiszen közülük sokan a hétvégén is visszajátszottak a korosztályos bajnokságban. Az idősebbek pedig extraterhelést kaptak a héten, illetve a hétvégén pihenőjük volt. Az hogy ki játszik az ellenfélnél az legyen az ő dolguk. A PVSK ellen mindenki megduplázott akarattal játszik, így azok is, akik valamikor nálunk szerepeltek. Van a megyében több csapat is, akiknek játékosai, vagy edzői régebben kötődtek hozzánk, és most máshol tevékenykednek. Mi minden meccsen nyerni akarunk, és minden ellenfelünket tiszteljük, így a Siklóst is, de abban bízunk, hogy mi örülhetünk a vasárnapi mérkőzés végén. - fejezte be Schneider Gábor a siklósi mérkőzés felvezetőjét.

A Siklósi FC - PVSK labdarúgó találkozó vasárnap 15 órakor kezdődik a siklósi labdarúgó pályán.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap