Labdarúgó csapatunk teljesítményét sokféle megközelítéssel értékelhetjük, de a legjobb, ha a valóságos tények talaján maradunk, és a kitűzött cél megvalósulása, valamint az önmagunkhoz mért fejlődés szempontjából tesszük ezt. A felnőtt focicsapatnál zajló folyamatok megértéséhez meg kell vizsgálni néhány számadatot.
Szabó Zsolt januárban Bánhegyi Zsolttól vette át az együttest a 13. fordulóban elmaradt, Villány elleni mérkőzés pótlásakor, ahol kikaptunk 4-0-ra. Ekkor a hetedik a Harkány volt, Zsolt előző csapata, mi azonos pontszámmal a 8. helyen álltunk a tabellán. Majd következett a Harkány elleni tavaszi nyitómérkőzés, amelyen a 95. percben egyenlített a vendégcsapat.
Már a felkészülési mérkőzéseken látható volt, hogy az új edző, egy új az eddiginél hatékonyabb játékrendszert próbál bevezetni a csapatnál.
Szabó Zsolt vezetőedzővel, aki továbbra is marad a felnőtt csapat szakmai vezetője, a védekezés fontosságáról, a taktikai elemek alkalmazhatóságáról, valamint a jövőről is beszélgettünk.

Az év elején volt-e meghatározott cél, amit megfogalmaztál?
Helyezésben csak annyi volt a cél, hogy ne kerüljünk hátrább a tabellán. A másik feladat az volt, hogy stabilizáljuk a védekezést, és kicsit összekapjuk a csapatot, hogy kiegyensúlyozottabb legyen a teljesítmény. Ha ezeket a szempontokat nézzük, egy nagyon kicsit, de előre léptünk, azonban jövőre már csak az ötödiktől felfelé az elfogadható helyezés.
Amikor januárban idekerültem, úgy gondoltam, hogy egy tradicionális klubhoz jöttem, hiszen a több mint száz éves PVSK-nak még mindig van vonzereje, és a jelenlegi állapotnál többet érdemel a klub. Szeretném, ha az egyesület hírnevéhez méltóan szerepelne a jövőben, ehhez akartam, és akarunk most is hozzátenni én is, és a csapat is.
Vannak tehetségeink, akik felnőtt szinten is helyt tudnak állni, és bármikor bevethetők. Az egy másik kérdés, hogy beépítésüknél be kell tartanunk a fokozatosság elvét. Ha elkészül a stadion, itt kell egy jó csapat, ezért én is hosszú távú együttműködésben gondolkodom. A feltételek jók, minden adott egy sikeres szerepléshez, a PVSK-ban több van, mint a bajnoki hetedik helyezés.
Melyik volt a legjobb mérkőzés ebben a bajnoki félszezonban?
Három mérkőzést is mondhatok, a Komló ellenit, ahol vezettünk, és az utolsó percekben kaptunk két gólt. A másik találkozó a Szentlőrinc elleni, ott is jól játszottunk, több góllal kecsegtető szép támadást vezettünk, sajnos, kimaradtak a kidolgozott helyzetek. Még a Harkányt is megemlítem, ami nekem érzelmileg volt fontos, hiszen az előző szezonban ősszel még ott szerepeltem, az öcsém ott a kapus, és a pályától öt percre lakom, tehát fontos volt, hogy nyerjünk. Sok jó meccsünk volt még, olyanok, amelyeken többet érdemeltünk volna, de kihagytuk a legnagyobb lehetőségeinket is. Itt említeném meg, hogy a helyzetkihasználásunk nagyon rossz százalékot mutat, ezen mindenképpen javítanunk kell. Az mindenképpen pozitív, hogy már sok helyzetünk van, szépen kidolgozott szituációk, de ez mentális kérdés is, ha sikeresebb lesz a csapat, nő az önbizalom, és jönnek majd a gólok is.

Vida István leigazolásával egy új, öttagú védekezési taktikát dolgoztunk ki, bejött ez a húzás?
Azt gondolom, igen. Mint már említettem, a védelem stabilizálása volt az elsődleges, és „Pilu” ebben, a négy védő mögött, nagyon fontos láncszem volt, nyugalmat, biztonságot adott. Ő emberi magatartásával, rutinjával is sokat segített a fiataloknak. Vele megegyeztünk, a következő szezonban is velünk lesz majd. Én realista vagyok, mindig azt mondom, a számok nem hazudnak, a sok kapott gólszámot is csökkenteni kell. Az én felfogásom, hogy nagyon jól kell védekezni, és egy biztos védőmunkából lehet építkezni, és jó helyzeteket kialakítani.
Mikor kezdődik a felkészülés, és lesznek-e edzőmérkőzések?
Július 15-én lesz az első foglalkozás. A csapat gerince marad, öten már aláírtak, és szinte minden csapatrészhez jönnek új játékosok is. Természetesen lesznek edzőmeccsek is. Olyan ellenfeleket kerestünk, akik ellen komoly erőfeszítést kell kifejtenünk. Már szinte biztosan játszunk a Donji Miholjac-cal, a Livana-val, és még további horvát, magyar csapatok ellen, majd augusztus végén kezdődik az új bajnoki szezon – fejezte be Szabó Zsolt.

Események
2026. június
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
-
-
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
-
-
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
-
-
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
-
-
- 29
- 30
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-
