Így szerepeltek a hétvégén labdarúgó-utánpótláscsapataink - Frissítve
A hétvégén folytatódtak utánpótlás focistáink bajnoki fordulói, U15-ös és U14-es csapatunk Dunaújvárosban, U12-es, U13-as és U17-es csapatunk hazai pályán, az U16-os lányok pedig Veszprémben léptek pályára.
Háromból három meccset behúztak a focisták
A mai napon folytatódott utánpótlás labdarúgócsapataink bajnoki menetelése, U13-as, U17-es és U19-es csapatunk is jó játékkal szerezte meg a megérdemelt három pontot.
Két győzelem, egy döntetlen és egy vereség a mai mérleg
Megkezdődött a pontvadászat U12-es, U14-es és U15-ös fiú labdarúgócsapatunk, illetve U16-os lánycsapatunk számára is. Míg Tóth János fiai döntetlent játszottak idegenben a szekszárdi fiatalokkal, addig Pintér Tibor és Kósa Sándor tanítványai győzelemmel tértek haza Nagykanizsáról, Vér Margit csapatának viszont nem sikerült itthon tartani az első bajnoki pontokat.
Győzelemmel indították labdarúgóink az utánpótlás bajnokságokat
Komlóra látogatott egyesületünk U17-es és U19-es labdarúgócsapata a Regionális Bajnokság dél-nyugati csoportjának első fordulójában, ahonnan mindkét együttes három ponttal a zsebben térhetett haza.
Sikeres hetet zárt labdarúgó-utánpótlásunk
Sűrű hete volt utánpótlás labdarúgócsapatainknak, hiszen az U13-as, U14-es és U17-es együttes is edzőmeccset játszott.
Másodszor is az MTK nyerte az Utánpótlás Tornát
Hagyományőrző és egyben -teremtő Jubileumi Utánpótlás Tornát rendezett a PVSK a Verseny utcában. A hatcsapatos, egész napos rendezvény a PVSK fennállásának tavalyi, 100. évfordulóján indult.
Nívós U13-as labdarúgótornát rendezünk szombaton
A kiemelt bajnokságban szereplő együttesekkel színvonalasnak ígérkező utánpótlás labdarúgótornát rendezünk szombaton a PVSK Verseny utcai sporttelepén.
Megkezdődött a labdarúgó tábor is
Június 22-én hétfőn elindultak a nyári szakmai elfoglaltságot, szórakozást, és a szülőknek a szabadidő kihasználásában segítséget is nyújtó, napközis táborok.
Az akarat a legfontosabb
Az elszántság tesz különbséget – vallja Farkas Artúr. Jó tanuló - jó sportoló sorozatunkban U17-es labdarúgó csapatunk védekező középpályásával beszélgettünk.
A Bozsik program korcsoportokban is megkezdődnek az edzések
A több mint kéthónapos járványügyi kényszerszünet után, a 7 évestől 13 éves korosztályokban, más néven Bozsik csoportokban is, természetesen a biztonsági intézkedések maximális betartása mellett, megkezdődnek az edzések.
Különböző célokért, ugyanazon a módszerekkel
Schneider Gábor a PVSK két utánpótlás csapatának is edzője, az U15-es és az U19-es korosztály tartozik hozzá. A két csoportnál más és más célokért, de hasonló módszerekkel dolgoznak.
A mérkőzéseken visszaköszönő taktika öröme
A címben szereplő kissé furcsa megfogalmazás azt az edzői filozófiát takarja, hogy nincs nagyobb öröm, mint ha a meccseken visszaköszönnek az edzéseken elvégzett játékelemek, és azok sava-borsa, a csúcsa, a gól.
Események
2024. július
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
-
-
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
-
-
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
-
-
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
-
-
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
-