HISTÓRIA
Háromnegyed évszázad kosárlabda
Az elsők között van a pécsi férfi kosárlabda, amely élvonalbeli szereplő volt, és talán a leghosszabb múlttal is rendelkezik. A PVSK válogatottak sorát adta, és masszív középcsapatként nemegyszer bajnoki címről döntött egy-egy szezonban. A 75 éves múlt teljes részletességig nem tárgyalható, de néhány érdekesség itt elolvasható rólunk.
A pécsi kosárlabdasport kialakulása szorosan kapcsolódott az egyetemi és középiskolás sporthoz. Bóta László 1943-ban a Felsőfémipari Szakiskola játékosállományára támaszkodva – meghonosította a kosárlabdát a PVSK-nál. 1944. május elsején Bóta László és Mikuska István kezdeményezésére megalakult a PVSK kosárlabda-szakosztálya férfi és női csapatokkal.
A PVSK férfi kosárlabdacsapat tagjai: Lovrics I., Kőhegyi, Bóta, dr. Mintál, Balassa.
1. ciklus: 1946-1950
A legmagasabb osztályba a második világháborút követően megszervezett első bajnokságban sikerült feljutni a területi bajnokságban elért második hely, majd a vidékbajnoki holtversenyes első hely révén. Ekkor még a 35-26-ra (Budapesti Mávag elleni győzelem) végződő mérkőzések pontgazdagoknak számítottak, és masszív megyei rivális is volt a PEAC "személyében". 1949-ben második lett a PVSK a Magyar Vasutas Országos Kosárlabda Bajnokságban, Lovrics és Iflinger vasutasválogatottak lettek. 1950-ben a meghatározó játékosok megkapták a behívójukat, és a meggyengült keret nem tudta kiharcolni a bentmaradást.
A kor néhány játékosa: Iflinger, Kapusi, Szekeres, Sándor, Szamosi, Lovrics, Goda, Masszi, Fonyó, Ranga.
2. ciklus: 1954-1971
Amennyiben kivívta volna a vasutascsapat 1950-ben az élvonalbeli szereplés jogát, akkor sem tudott volna vele élni, ugyanis az országos szövetség öt éven keresztül szüneteltette az NB-s rendszert. 1954-ben ismét léterhozták az ob I-et, és a PVSK területi bajnokként jutott fel. (A Baja ugyan megóvta az egyik meccset, de a semleges pályán lejátszott ismétlés újra Vasutas-sikert hozott.) 1955-ben és egy évvel később is a 11. volt a PVSK 14 csapat között, 1957-ben félforduló NB I- volt, ekkor 10. lett a Pécs, 1957-től visszaállt az őszi-tavaszi bajnoki rend és a 11. hely. 1957/58-ban és egy évvel később is hetedik a vasutasgárda, sőt Banna Valér bekerült a belgrádi Eb-n hatodik válogatottba is. 1960/61-ben "csúcsra jutott" a gárda, ötödik lett, ezt két hatodik hely követte, nyilván ennek hatására is válogatták be a nemzeti csapatba Rabb Józsefet. A hatvanas években stabil kerettel stabil középcsapat a PVSK, 1969-ben 10., majd kezdődött a hanyatlás két 13. hellyel és 1971-ben kieséssel.
A kor néhány játékosa: Szamosi, Iflinger, Gombos, Kapusi, Bódis, Erdősi, Lovrics, Mánfai, Gálosi, Szabó, Varga, Mórocz, Banna, Bátor, Pánczél, Móró, Kovács, Gyurasits, Csongor, Rabb József, Pálvölgyi, Horváth, Naumov, Meszler, Metzing, dr. Gyenge.
3. ciklus: 1972-1990
Nem volt hosszú a búcsú az élvonaltól, hiszen 1972-ben Erdősi Lajos edző vezetésével veretlenül megnyerték a másodosztályt, ami kissé fellengzősen fogalmazva várható is volt, hiszen Rabb József és Pálvölgyi is tagja volt a válogatottnak. A hetvenes évek során a 7-13. hely között liftezett a csapat, az 1981/82-es szezonban lépett előre a hatodik helyre. A nyolcvanas években az élvonalban küzdött vagy inkább küszködött a csapat, ugyanis egyre nagyobb figyelem terelődött az akkoriban még csak feljövő női kosárlabdára. Megjelentek az első légiósok a Mecsekalján, de hiába voltak ők, a válogatottak, a nemzeti csapatig eljutni ugyan nem tudó, de kiváló képességű játékosok, nem tudták megakadályozni az 1990-es kiesést.
A kor néhány játékosa: Rabb József, Pálvölgyi, Hosszú, Gálosi, Szabó, Halász, Tölgyesi, Meszler, Móró, dr. Naumov, Tahi, Rab Gyula, Gombos, Varasdi, Vojtek, Darázs, Tóth, Kövecses, Onhausz, Szakács, Hamarics, Kovács, Németh, Ottó, Richter, Füzy, Marijankovics, Dzanko, Nagy, Káldy, Szamosi, Ilcsik, Czigler, Hoffmann Zoltán, Bozi, Venclovas, Grigas, Vitári, Bán, Mogyorósi.
4. ciklus: 1992-1993
Két év a B-osztályban, ezalatt beérett a fiatalításon átesett csapat, és ismét az első osztályban küzdhetett, de a szezon nem a vártaknak megfelelően sikerült. A bentmaradásért vívott utolsó mérkőzés a Hódmezővásárhely ellen botrányosan ért véget, és csak a történeti hűség kedvéért jegyezzük meg, hogy a Forrai, Elmauer kettős vezette. Ezzel a PVSK - nem a pécsi férfi kosárlabda - tíz évre elbúcsúzott az élvonaltól, hogy 2003-ban újabb diadalmenetbe kezdhessen. Ennek egyik alapja a közben kiépített minőségi utánpótlás-nevelés volt, amelyből töben is vitézkednek a mai NB I. rivális csapatainál is.
A kor néhány játékosa: Nazarenko, Sipos, Miklóssy, Kovács, Tyaguszov, Völgyi, Ihász, Dull, Káldy, Milovidov, Haszjanov, Pákozdi, Ribarics, Csirke.
5. ciklus: 1993-2003
Az 1993-as kiesést követően kezdetben az A-csoportos visszajutásért küzdött a PVSK, majd 1995/96-ban már az NB II-be csúszott vissza, és PVSK-Pécsvárad néven szerepelt. A város azonban nem maradt élvonalbeli férfi kosárlabda nélkül, mert a Matáv üzletet látott benne, és kihasználta, hogy a tiszavirág-életű egyetemi bajnokságból is volt lehetőség bekerülni a legjobbak közé, ott pedig pécsi csapat végzett az élen. 1997-2000 között évről-évre előrelépő csapat költözött a Lauber Dezső sportcsarnokba, és az utolsó év bajnoki bronza volt a korona a teljesítményükön. Közben csendes háttérmunka kezdődött az NB II-es csapatnál is. Ennek egyik alapja a vezetőség részéről felhalmozott szellemi potenciál és szakmai tapasztalat volt, másrészt az ereje teljében lévő utánpótlás. A fiatalokat bedobták a mélyvízbe, és mind magasabbra emelkedtek ki belőle. 2000-ben debütáltak az NB I. B-ben, majd egy évre rá már a feljutásért vívtak harcot. Ezt ugyan elsőre elbukták, de 2003-ban - némi szerencsével - már sikerült magasabb osztályba lépni, és ott bentmaradást érően helyt is állni.
6. ciklus: 2003...
2003-2004: A nagy visszatérés remekül sikerült az élvonalban
Ritkaságnak számít férfi kosárlabdában, hogy egy klub a harmadik vonalat megjárva, visszajusson az elit mezőnyébe. Ez a bravúr sikerült a PVSK-Panthers gárdájának. A drukkerek azonban kissé aggódtak a szereplés miatt, hiszen egy újoncnak mindig nehéz a helyzete. Végül sikerült megszerezni a 12. helyet, ami bennmaradást ért. A Magyar Kupában sem vallott szégyent az együttes.
Viszontagságos szezonok után, a 2003-2004-es évadot ismét jól megérdemelt helyén, az NB I A-csoportjában kezdhette meg a PVSK-Panthers. Sokan várták izgalommal, már-már bizsergéssel a lelkükben a fekete-fehérek rajtját. Ami 2003. október 3-án, Kaposvárott történt meg. Nem a legfényesebben, hiszen Fodor Péter edző alakulata 97–58-ra kapott ki Somogyban. A lényeg azonban a bemutatkozáson volt, a számok mellékesek voltak abban a pillanatban. A második játéknapon, Pécsett azonban már robbant egy képzeletbeli bomba, ami azt jelezte, a fiúkban több van, mint amit elsőre megmutattak. Ennek az aktuális bajnok, vendég Körmend látta a kárát, hiszen 72–69 lett a végeredmény. Az alapszakasz végén a pécsiek a táblázat 10. helyét foglalták el. Ennek következtében az alsó ágra kerültek, ahol az elsődleges cél a bennmaradás volt, semmi más. Akadtak izgalmak, de végül a viharfelhőket elfújta a szél. Pontosabban, az utolsó előtti játéknapon, 2004. május 22-én, a MAFC ellen idegenben 1 ponttal nyert a PVSK (73-74). Ennek következtében a zárónapon már nem volt nagy a tét. Meglett a 12. hely, megint elindult egy szép sorozat.
A Magyar Kupában, a legjobb nyolc hazai klub közé már nem kerültek be a Párducok. A 2004. január 14-én, a saját csarnokban játszott összecsapáson a Kaposvár bizonyult jobbnak (74-86), amit annyira senki sem bánt. Mert legalább lehetett a bajnoki alapszakaszra, meg a rájátszásra figyelni.
A PVSK-Panthers csapatában, a bajnokságban, illetve a Magyar Kupában a következők kaptak szerepet: Balogh Zoltán, Buzogány Mátyás, Chris Cambell, Csirke Ferenc, Eller Szilárd, Fülöp Gábor, Mladen Gambiroza, Malick Lo el-Hadzsi, Hegedűs Gergely, Horváth Zoltán, Kati Richárd, Kovács Balázs, Delmonte Madison, Mészáros Richárd, Móricz Tamás, Radnóti Miklós, Sági Péter. Vezetőedző: Fodor Péter.
2004-2005: Az ötödik helynél szerencsével még jobb is lehetett volna
A PVSK-Panthers, más néven a PVSK-Expo Pécs elég gyorsan belenőtt a férfi kosárlabda NB I mezőnyében. A felkerülés utáni második évadban már majdnem sikerült bejutni a legjobb négy közé a hazai mezőnyben. Persze, a majdnem a parkettán nem játszik, de azért az ötödik helyezés remek volt. A Magyar Kupában viszont hamar megállt a csapat, a 16-ba sem jutottak be a fiúk.
A bajnokság 2004. október 23-án kezdődött, méghozzá egy szoros vereséggel, Székesfehérvárott. Az Albacomp ellenében 96-93 lett a végeredmény. A meccs azonban másért is érdekessé vált. Hiszen Donta Richardson 37 pontja idénycsúcs lett, bár ezt akkor még nem lehetett sejteni. A folytatásban az Eger érkezett pécsi vendégségbe. A 96-63-as végállás a legnagyobb különbségű (33 pontos) diadalt eredményezte, persze csupán utólag visszanézve a történteket. Az alapszakasz 26 játéknapján 19 győzelem jött össze, ami az 5. helyhez volt elegendő Fodor Péter edző együttesének. Következhetett a rájátszás, pályahátránnyal, a Kecskeméttel szemben. Emlékezetes párharc alakult ki, öt ütközet után az alföldiek 3-2-vel jutottak az elődöntőbe. Mindenki hozta a hazai kötelezőket, vagyis meglepetés egyik ágon sem fért bele a küzdelmekbe. A továbbjutás elmaradt, mert a záróeseményen 100-74 került a jegyzőkönyvbe, 2005. május 15-én, a kecskeméti sportcsarnokban. Ha a szívünkre tesszük a kezünket, elmondhatjuk, sokkal több nem volt benne a brigádban. Hosszú évek böjtje után ugyan nyilván megjött mindenki étvágya, de szerencsére nem lett gyomorrontás a dolog vége. Így legalább volt még miért küzdeni az elkövetkező évadokban is.
A második legfontosabb sorozatban, vagyis a Magyar Kupában, Hódmezővásárhelyen elakadt a szerelvény. A tét a legjobb 16 közé kerülés volt, vendégségben. A külföldiek nélkül felálló Pécs 88-85-re kapott ki a Vásárhelyi Kosársulitól. Ekkor 2005. február 8-át írtunk.
A PVSK-Panthers, névváltozás után PVSK-Pécs Expo csapatában, a bajnokságban, illetve a Magyar Kupában a következők kaptak szerepet: Ágfalvi Bálint, Buzogány Mátyás, Csirke Ferenc, Sztojan Ivkovics, Fedja Jovanovics, Fodor Márton, Horváth Zoltán, Kiss Kornél, Kovács Balázs, Nyúli Balázs, Lakatos Péter, Molnár Miklós, Orosz László, Donta Richardson. Vezetőedző: Fodor Péter.
2005-2006: Csupán a dobogó mellett jutott hely a negyediknek
Ahhoz képest, hogy a bajnokság hajrájában nem is volt túl messze a döntőbejutás, a negyedik helyezés akár lehetne csalódás is. Másképpen nézve a történéseket, azt mondhatjuk, töretlen maradt a fejlődés, megint sikerült előrelépni. A Magyar Kupában viszont a negyeddöntőben az Atomerőmű SE túl erős töltetűnek bizonyult. Különösen hazai környezetben, ahol eldőlt a kiesés kérdése.
Új edzővel, Völgyi Péterrel vágott neki az évednek a PVSK-Pécs Expo alakulata, a kosárlabda NB I A-csoportjában. A sorozat 2005. október 22-én indult. Azon a napon a Zalaegerszeg 69-49-re maradt alul, vagyis a védekezéssel nem volt gondjuk a pályaválasztóknak. Az alapszakasz nem sikerült rosszul, bár 2006. március 21-én sikerült beleszaladni egy 18-as pofonba Körmenden (93-75). Ennek ellenére, az első kör végeztével meglett a 7. helyezés, vagyis a pályaelőny az esélyesebbnek tűnő, második helyen befutott Debrecenhez került. De annak a hajdúságiak sokáig nem örvendezhettek! Hiszen május 3-án sikerült a fórt tőlük elvenni (81-86), az pedig a végelszámolásnál a vesztüket okozta. Összesen négy csatában a pécsiek bejutottak az elődöntőbe, történetük során első alkalommal. A folytatás fordulatokban gazdagra sikerült az előrébb végzett Albacomp ellenében. A saját csarnokában mindenki teljesítette az elvárhatót, vagyis 2-2 után indulhatott a sorsdöntő ütközet. Amit a fehérváriak be is húztak, méghozzá május 28-án (93-68). A vége súlyosnak tűnt, bár nem volt a dolog lefutva a feldobás előtt. A bronzos összecsapásokon a Körmend megnyerte mindkét meccsét. A visszavágón, Pécsett, június 7-én derült ki, hogy a baranyai gárda csak a dobogó mellé állhat oda (83-94).
A Magyar Kupában, 2006. március 1-én volt az utolsó meccs, Pakson. Ott 85-80 lett a végeredmény. De a döntő momentumok korábban Pécsett zajlottak le, az első eseményen, ahol a paksiak 65–81-re nyertek, még február 15-én.
A PVSK-Pécs Expo csapatában, a bajnokságban, illetve a Magyar Kupában a következők kaptak szerepet: Dragan Alekszics, Csirke Ferenc, Dénes Gábor, Fehér Csaba, Grebenár Péter, Hosszú Gergely, Sztojan Ivkovics, Fedja Jovanovics, Lakatos Péter, Mittelstiller András, Orosz László, Tóth Norbert, Varga Roland. Vezetőedző: Völgyi Péter.
2006-2007: Mindkét bronzérem tiszta fénnyel csillogott
Mindkét fronton, a harmadik helyen végzett a PVSK-Expo Center Pécs. Úgy a magyar férfi kosárlabda bajnoki A-csoportban, mint a Magyar Kupában a bronzérmeket vehették át a játékosok. Egyik esetben sem volt lehetetlen küldetés döntőt játszani, de az nem sikerült egyszer sem. Ennek ellenére senki sem lehetett elégedetlen a teljesítménnyel. A végén a sportvezetők, meg a drukkerek is gratulálhattak a kosárlabdázóiknak.
Az első fordulóból hiba lett volna komoly következtetéseket levonni. Ennek ellenére a Pécs, 2006. október 14-én 91-67-re verte a Szombathely gárdáját, ami jó előjelnek tűnt a folytatáshoz. Nem is okoztak a vasutasok csalódást, mivel az alapszakasz végére, a 26 mérkőzésükből 17 esetben voltak jobbak az ellenfeleknél. Ez pedig a negyedik helyet jelentette a táblázaton, ami ugródeszkának sem számított utolsónak. A negyeddöntőben a Zalaegerszeg jött szembe. Nem volt éppen könnyű a feladat, de összesítésben a pécsiek 3–1-re hozták a cseppet sem kötelezőt, de azért elvártat. Az elődöntőben viszont a Szolnok legyűrése nem sikerült. A pályaelőnnyel induló jászságiak 3-2-re bizonyultak jobbnak. A sorsdöntő eseményen, 2007. május 23-án, a Tiszaligetben 62-51 lett a küzdelem vége. Bár a hajráig egálos volt az eredmény, végül csak a bronzos párosítás jutott Völgyi Péter kosarasainak. A fém meg is lett, három akciókban dús csata után, mert 2-1-re sikerült teljesíteni az célkitűzést. Az utolsó, 2007. június 1-én megtartott eseményen 90-75 lett a végállás, ami a 3. helyezés megkaparintását jelentette a Falco Szombathellyel szemben. Soha rosszabb szezont, keretbe foglalva a vasiakkal!
A Magyar Kupában hosszú-hosszú évek után ismét bekerült a pécsi csapat a négyes végjátékba. Az elődöntőben az amúgy kupaspecialista Körmend nyert semleges pályán, a fekete-fehérek ellen, 87-73-ra, 2007. április 14-én. Ezek után nem maradt más hátra, mint a bronzmérkőzésen nekiugrani az Albacomp együttesének. A „torokharapás” végül is egy nappal a bukás után összejött. Mivel a végén 83-66 állt az eredményjelzőn, jutott érem a szakmai vezérkarnak, meg a játékosoknak is.
A PVSK-Expo Center Pécs csapatában, a bajnokságban, illetve a Magyar Kupában a következők kaptak szerepet: Dragan Alekszics, Dénes Gábor, Fehér Csaba, Grebenár Péter, Hosszú Gergely, Kecskés Péter, Lakatos Péter, Bojan Lapov, Likár Péter, Simon Balázs, Tóth Norbert, Wittmann Krisztián. Vezetőedző: Völgyi Péter.
2007-2008: Egyik fronton sem sikerült bejutni a négy közé
Két sorozatban is elérhető közelségben volt a lehetőség, hogy a PVSK-Pécs Expo bekerüljön a legjobb négy honi együttes közé, férfi kosárlabdázásban. Aztán ez egyszer sem jött össze a Sztojan Ivkovics edző vezetése alatt álló gárdának. A rájátszásban a Szolnok állta útját a pécsieknek, míg a Magyar Kupában a Szombathely léphetett előre, helyettünk.
A hazai pontvadászat alapszakasza 2007. október 6-án indult az útjára. A Pécs hazai parkettán 86-70 ütötte meg a Soproni sÖrdögök furcsa néven kosarazó csapatát. Ezt követően is majdnem minden jól alakult, hiszen a 6. játéknaptól a 12-ig akadt egy hétmérkőzéses nyerési sorozat. Azután is csupán egyetlen esetben fordult elő két, egymást követő fiaskó. A 26. forduló után tehát az összesítésben a 3. helyen várták a folytatást a fiúk, jó pozícióból, pályaelőnnyel, a Szolnokkal szemben. Még az első negyeddöntő is pompásan kerekedett, mivel 2008. április 30-án a látogatók lógó orral fejezhették be a 40 perces tiszta játékidőt (85-75). Utána azonban saját csarnokukban, illetve a Lauberben is az alföldiek hozták a két sikert, amikkel már 1-2-vel jobban álltak. Erre kontraként, május 9-én a Pécs, egy hosszabbításos, idegölő rangadón, 74-76-ra végzett, Szolnokon. Jöhetett a mindent eldöntő fellépés, újra a Baranyai megyeszékhelyen. Az utolsó eseményre május 11-én került sor. A fekete-fehérek pedig veszítettek, méghozzá 73-78-ra, tehát 6 fránya ponton múlott a továbbjutás. Az újabb ráadástól viszont csupán 5 választotta el Grebenár Pétert (18 pont), no meg a többieket.
A Magyar Kupa hihetetlen izgalmakat tartogatott. A tét a legjobb négy közé kerülés volt, az ellenfél pedig a Falco KC Szombathely alakulata. Előbb a vasi megyeszékhelyen, 2008. február 26-án 86-73-ra, azaz 13 ponttal a házigazdák voltak jobbak. A március 4-én megrendezett pécsi visszavágón viszont 79-69-et játszottak a felek egymással. Ami balszerencsés, csupán 10 pontos különbség, ezért összesítésben a vendégségben vitézkedő gárda örülhetett a dudaszó után.
A PVSK-Expo Center Pécs csapatában, a bajnokságban, illetve a Magyar Kupában a következők kaptak szerepet: Dragan Alekszics, Czigler László, Dénes Gábor, Eilingsfeld János, Grebenár Péter, Hosszú Gergely, Srdjan Jovanovics, Kovács Péter, Kutasi Gergely, Bojan Lapov, Lepsényi Ádám, Pólya György, Tóth Norbert, Nick Williams, Wittmann Krisztián. Vezetőedző: Sztojan Ivkovics.
2008-2009: A két döntőből az egyik aranyat hozott a klubnak
Férfi kosárlabdázásban az idény minden korábbinál parádésabbra sikeredett a PVSK-Pannonpowernél. Ugyanis a bajnokságban egy ezüstérem volt a jutalma az egész éves remeklelésnek. A Magyar Kupában viszont még szebben csillogott a nyakbavaló. A mindent eldöntő csatában, Szombathelyen a rendező klubot legyűrve arany került a játékosok, meg a vezetők nyakába.
A bajnoki rajton egy bravúros Thomas Kelley hármassal sikerült lenyomni a Soproni sÖrdgöket, még 2008. október 21-én. A 88-85-as végeredmény azért is izgalmas emlék, mert megkezdődött egy hihetetlen idény. Aminek első részsikereként, az alapszakaszban elsőként végzett a vasutas brigád. A rájátszásban, élve a pályaelőnnyel, előbb a soproniakat, majd a zalaegerszegieket sikerült elütni a továbbjutástól. Vagyis a magyar kosárhistória vastag kötetében egy új fejezet kezdődhetett. Abban pedig a PVSK a végső siker reményében léphetett a parkettára, a Paks ellenében. Majdnem minden tökéletesre alakult, legalábbis a fináléig mindenképpen. Mert ott a rutinosabb tolnaiak három összecsapás alatt besöpörték a legfényesebb medáliákat. A mindent eldöntő csatát Pécsett rendezték meg, 2009. június 2-án. A végeredmény 70-84 lett, vagyis az ezüst volt az ajándék, az amúgy tényleg csodás szezonért.
A Magyar Kupában az Eger egyszer, míg a Dombóvár kétszer volt ellenfél, mire a csapat bejutott a legjobb négy közé, a szombathelyi döntőbe. Ott, előbb semleges pályán a Szolnok jött szembe, 2009. április 4-én. Szerencsére 66–55-re sikerült is legyűrni őket. Egy napra rá a hazai Falco már egészen nagy falatnak tűnt. De nem akadt meg a PVSK-Pannonpower egyetlen játékosának a torkán sem a nagy nyelet. Vendégként 87–98-ra „lehozták” a fiúk a találkozót. Közte 11, ami azt jelentette, a PVSK a fennállása során a hazai kupában első alkalommal végzett az élen.
A PVSK-Pannonpower csapatában, a bajnokságban, illetve a Magyar Kupában a következők kaptak szerepet: Dragan Alekszics, Bencze Zoltán, Czigler László, Dénes Gábor, Eilingsfeld János, Gerbenár Péter, Gubi Viktor, Hosszú Gergely, Ante Kapov, Thomas Kelley, Kovács Péter, Lepsényi Ádám, Germaine Spivey, Tóth Norbert, Wittmann Krisztián. Vezetőedző: Sztojan Ivkovics.
7. ciklus: 2009...
2009-2010: Nagyon messze a csúcstól, a tizenegyedik helyen
Egyes bölcseletek szerint a hegytetőről csak lefelé vezet út. Mindez a PVSK-Pannonpower együttesére is tökéletesen igaz! Ugyanis a korábbi csúcsév után, a férfi kosárlabda NB I A-csoportjában, az együttes a 11. helyen állt meg. A Magyar Kupában pedig nem jutottak a legjobb nyolc gárda közé. De legalább a Szuperkupát sikerült megszerezni.
Jól indult a „buli”, mert a bajnoki rajt előtt Pakson rendezték meg a Szuperkupa fináléját. A bajnok volt a rendező, a Pécs Magyar Kupa-nyertesként vett részt az egymeccses ütközetben. A 2009. szeptember 27-re kiírt rendezvényen a PVSK-Pannonpower először volt ott. Összesen 15 hármast szórt be a csapat, aminek segítségével végül 71-77 került a jegyzőkönyvekbe. A pécsiek vehették át a serleget, meg az aranyérmeket, a pályaválasztók őszinte döbbenete közepette. De a sikerrel aztán vége is szakadt az ünneplésnek. Mert az idény során ezt követően több volt a bánat, mint az öröm. Bár a bajnoki sorozat is nyeréssel indult 2009. október 3-án, otthon, a Debrecen ellen (84-81). Még a második játéknapon is két pont került a klub neve mellé a táblázaton, mégis hamarosan edzőváltás következhetett. A tízedik kanyar után Zorán Kmézicset Ivica Mavrenski váltott a kispadon. Az alapszakasz végére csupán a 11. hely jutott a korábbi ezüstérmes brigádnak, illetve az utódoknak. Ezért az alsóházi rájátszásban, legjobb esetben is csupán a 9. helyet lehetett volna elérni. Azonban szó sem volt legjobb esetről, ezért hát maradt a végelszámolásban a tizenegyedik pozíció. Az utolsó napon, 2010. április 28-án, Nyíregyházán, vereséggel zárta a vendégsereg a második szakaszt (83-77).
Furcsa keretek között esett ki a PVSK-Pannonpower a Magyar Kupából. Előbb Kaposvárott rendeztek egy meccset, 2010. február 10-én. Ott a helyiek győztek 83-78-ra, ami nem tűnt veszélyes különbségnek. Erre aztán egy héttel később, már Pécsett, 74-70 lett a visszavágó vége. Vagyis egyetlen ponttal, de a szomszédvár bizonyult jobbnak az összesítés során.
A PVSK-Pannonpower csapatában, a bajnokságban, illetve a Szuperkupában, meg a Magyar Kupában a következők kaptak szerepet: Rashan Ames, Bíró Olivér, Zseljko Bojovic, Boros Péter, Nenad Canak, Matija Ceskovic, Czigler László, Eilingsfeld János, Srjdan Helbich, Helmeczi András, Hosszú Gergely, Ignácz Dávid, Lakatos Péter, Lepsényi Ádám, Kovács Péter, Ronnie Ross, Ruják András, Tóth Péter, Fabricio Vay. Vezetőedző: Zorán Kmézics, Ivica Mavrenski.
2010-2011: Újra a nyolc között fejeződött be a két menetelés
Felemásnak is minősíthetnénk az évadot, ha nem lennénk elfogultak a PVSK-Pannonpower csapatával szemben. Törekedve azonban a tárgyilagosságra, kijelenthetjük, a férfi kosárlabda NB I A-csoportjában, illetve a Magyar Kupában is a legjobb nyolc között fogott be a gárda fékje. Talán a kezdetekben merészebb álmok is megfordulhattak a fejekben, de azok nem valósultak meg.
A honi bajnoki sorozat nyitányán, 2010. október 11-én, Szolnokon, vélhetően egy olajfolton megcsúszott a csapat, legalábbis az eredmény erről tanúskodik (92-77). Mivel az első hat játéknapon csupán két győzelmet sikerült begyűjteni, hát Ivica Mavrenski átadta a kormánykereket Szrecsko Szekulovics kezébe. Ezt követően, még az alapszakaszban, tucatnyi sikert értek el a fiúk, természetesen nem zsinórban, hanem összesítésben. Ami a végén a 8. hely megszerzésére volt jó. Ebből következően a felső ágra, de az utolsó helyre került a PVSK-Pannonpower. Az alapszakaszi bajnok volt tehát soron, pályahátránnyal. Ami a kosaras álmoskönyvek szerint sok jóval nem kecsegtetett. Ennek ellenére igyekeztek a játékosok felnőni a Szolnokhoz, ami részben sikerült is. Ugyan 3-1-gyel az alföldiek mentek tovább, de azért egyszer sikerült őket elkapni. Méghozzá 2011. április 12-én. Azon a mérkőzésen 103-100 volt a végeredmény, azaz senki sem a védekezéssel törődött. Mindegy, a drukkerek jól szórakoztak, a többi meg mellékes, a győzelmet nem kellett magyarázni!
A Magyar Kupában a Körmend ellen, két nagyon szoros erőpróba után, összesítésben két vékony ponttal, de sikerült a továbbjutás, a nyolc közé. Ahol 2011. február 16-án érkezett egy nagy pofon, amit az Albacomp osztott ki, Székesfehérvárott (99-75). Ennek ellenére, hét nappal később nem volt teljesen lefutott a dolog. A pécsiek 85-71-ra nyertek otthon, de a 14 pontos diadal csupán a tisztes távozáshoz volt elegendő.
A PVSK-Pannonpower csapatában, a bajnokságban, illetve a Magyar Kupában a következők kaptak szerepet: Bíró Olivér, Deák Attila, Benson Egemonye, Eilingsfeld János, Mohammad El-Amin, Gémes Levente, Josip Glavinic, Hosszú Gergely, Ignácz Dávid, Kiss Kornél, Kovács Péter, Lepsényi Ádám, Szőke Balázs, Tóth Norbert. Vezetőedző: Ivica Mavrenski, Szrecsko Szekulovics.
2011-2012: Az alapszakaszi hetedik hely volt az évad csúcsa
A magyar férfi kosárlabda NB I A-csoportjában rengeteg minden átalakult. Értve ezen a szakmán kívül az anyagi lehetőségeket is. Ennek tükrében, az alapszakaszi hetedik helyezés kimondottan jó szereplést takart. A Magyar Kupában viszont még a nyolcaddöntő során eldőlt, a sorozat csak nélkülünk folytatódhatott. Akadt egy edzőcsere is, szerencsére feltűnt a kispad mellett Csirke Ferenc, Földi Sándor társaságában.
Korábban soha olyan rosszul nem kezdődött az idény, mint a 2011-es őszön. Ugyanis Szrecsko Szekulovics edző irányításával, három vereséggel rajtolt a csapat. Az első „tasli” október 8-án érkezett, Szombathelyen (77-64). Nem is lett az indulásnak jó vége, legalábbis a vezetőedző szempontjából. A kilencedik játéknapon, december 3-án, a Paks ellen, otthon már Csirke Ferenc kért időt. Amúgy jól sikerült a belépő, hiszen 83-79 lett a történet vége. A 12. játéknapon érkezett az erősítés, a rutinos Földi Sándor személyében. A kettős jól muzsikált együtt, ezt mindenki tapasztalhatta. A 26 körből 13 esetben sikerült nyerni, ugyanannyi vereség szintén akadt. Ezek az eredmények a 7. helyezésre voltak megfelelőek, alapból. Az évad „ruháját” a Zalaegerszeg kapta meg Pécsett, 2012. március 3-án (103-66). A rájátszásban, az esélytelenek nyugalmával kezdhetett a gárda. Az Albacomp, pályaelőnnyel a lehetetlen küldetésnek tűnhetett mindenkinek. Végül sima 3–0-lal a fehérváriak robogtak tovább. Az utolsó kosármeccsen, április 20-án, Fejér megyében 96-62 tett pontot egy sorozat végére.
A Magyar Kupában elég gyorsan pirosra váltott a jelző a PVSK-Pannonpower számára. A tét a legjobb nyolc közé kerülés volt, a páros csata másik tagja pedig a Kaposvári KK lett a pécsiek számára. Előbb a Veress Endre utcában csaptak össze a felek, 2012. január 18-án. Akkor, ott 83-88-cal fejeződött be az első menet. A visszavágón, hét nappal később, a somogyi megyeszékhelyen, szoros ütközet végén, a rendező egyesület játékosai 94-89-re győztek. Kétszer ötpontos „zakó”, az összesen mínusz tíz. Simán vállalható, de semmit sem ért.
A PVSK-Pannonpower csapatában, a bajnokságban, illetve a Magyar Kupában a következők kaptak szerepet: Csabay Ádám, Bíró Olivér, Andrija Csirics, Deák Attila, Jara Rubin Doyne, Eilingsfeld János, Halász Ákos, Ignácz Dávid, Kovács Péter, Lepsényi Ádám, Tóth Norbert, Nikola Vaszojevics, Nikola Vladovics. Vezetőedző: Csirke Ferenc, Földi Sándor, Szrecsko Szekulovics.
8. ciklus: 2012...
2012-2013: Négy között a kupában, nyolcban a bajnokság során
A magyar férfi kosárlabda-bajnokságban megint közel volt a legjobb négy mezőnye, de az odaérkezést az Albacomp végül megakadályozta. A lehető legszorosabb volt a meccssorozat, hiszen 3–2-vel araszolt tovább a fehérvári brigád a rájátszásban. A Magyar Kupában ellenben sikerült az áttörés, a négyes döntőbe jutott a PVSK-Pannonpower. Igaz, ott két súlyos csapás érte a fekete-fehéreket, de mások meg el sem értek addig, hogy verhetőek legyenek.
A magyar bajnokság három szakaszból állt össze. Az alap után következett egy úgynevezett középszakasz, felső-, illetve alsóággal. Ezt követte a szokásos rájátszás. Csak, hogy a nézők nehogy megunják a korábban már megszokott rendszert. Az első körben a Pécs a 8. helyen futott be a tabellán. A középső részben hatból öt lett a győzelem, csupán egy „sitt” törte meg az egyhangúságot. Összesítésben maradt a korábban megszerzett pozíció, a nyolcadik. A kieséses szakaszban a nagy „csont” Albacomp fedőnéven érkezett a mesébe, a negyeddöntőbe. Szinte hihetetlen, de igaz: a csekély esélyt megragadva, hazai környezetben kétszer is sikerült elkapni az egyértelmű favoritot. Nem voltak azok hatalmas győzelmek, ám mindig sikerült többet dobni a vendégeknél. Előbb 2013. április 27-én 78-74, azt követően, május 3-án 58-57 volt az állás, az utolsó másodperc után. Végül a túlerő kerekedett felül, mert az végső kalandból az albások jöttek ki sokkal jobban, saját pályán (82-46).
A Magyar Kupában, 2013-ban előbb a Körmend, aztán a Kecskemét próbálta megakadályozni a pécsieket a sikerben. Mindkét ellenlábas elbukott az események során, így aztán következhetett a négyes döntő, Paks városában, március hónapban. A 30. napon a Szolnok 97-61-es leckét adott a játék lényegét bemutatva. Rá egy napra, a házigazda Atomerőmű SE volt a vetélytárs. Ez utóbbi fellépés sem alakult sikeresre pécsi szemszögből, mivel a helyiek 96–58-re verték Bíró Olivért, és társait.
A PVSK-Pannonpower csapatában, a bajnokságban, illetve a Magyar Kupában a következők kaptak szerepet: Bíró Olivér, Bödör Bence, Csabay Ádám, Csernák Ádám, Halász Ákos, Todd Hendley, Horváth Balázs, Kovács Péter, Alex Legion, Brad Loesing, Nagy Krisztián, Sümegi András, Tóth Máté, Tóth Norbert. Vezetőedző: Csirke Ferenc.
2013-2014: A bajnokságban a nyolc jutott, a kupában semmi
Megint három részből állt a magyar férfi kosárlabda-bajnokság. Az alapszakaszt követte a középső etap, aztán jöhetett a rájátszás. A forgatókönyv nagyjából a szokásos volt. A PVSK-Pannonpower bejutott a kieséses részbe, de ott már nem sikerült hozni egy mérkőzést sem. A Magyar Kupában viszont nem akadt érdekeltsége a gárdának. Ennek ellenére, összességében a teljesítmény inkább volt pozitív, mint negatív előjelű.
Bár maga a bajnokság már 2013. október 5-én megkezdődött, de az első győzelemig a 4. játéknapig kellett várnia mindenkinek, aki a PVSK-Pannonpower sikerét kívánta, de nagyon. Akkor, október 19-én, Pécsett a Nyíregyháza lett az első áldozat (73-69). Ősszel, meg télen kissé akadozott itt-ott a gépezet, de mire a tavasz megérkezett, már rendben mentek a dolgok. Az első pihenő végén, 2014. március 14-én, szerencsére megvolt a hetedik hely. Ezt követően, az alsóházi középszakaszban már villogott a legénység. A Csirke Ferenc által dirigált egység tucatnyi kanyarból csupán egyet veszített el. Akadt benne egy kilences nyerősorozat is, ennek eredményeként meg is szerezték a hetedik helyet, a rájátszás előtt. A folytatásban, az egyenes kiesési szakaszban a bajnoki második Atomerőmű SE afféle erődemonstrációt tartott. Háromból három nekik, erre mondják, hogy „söprés” lett a vége. Az utolsó mérkőzésen, május 14-én a tolnai „Atomvárosban” 94-69-re végeztek a felek. Erre szokták mondani: a szívnek, meg az atomnak meg kellett hasadnia, de nem létezett más lehetőség a búcsúra.
A Magyar Kupával sok gondja nem akadt sem a szakosztálynak, sem a játékosoknak. Ugyanis a kiírás szerint azok vehettek részt a nyolcas döntőben, akik egy adott időpillanatban benne voltak a bajnoki mezőny 8 legjobbja között. De a fiúk ezt nem tudták teljesíteni, ezért csupán a megfigyelői szerep jutott számukra.
A PVSK-Pannonpower csapatában, a bajnokságban a következők kaptak szerepet: Bíró Olivér, Bödör Bence, Veljko Budimir, Csabay Ádám, Délity Bence, Garrett Green, Halász Ákos, Kovács Péter, Nemanja Kovacsevics, Christopher Gino Mortellaro, Nagy Krisztián, Anthony Nelson, Pascu Norbert, Marino Sarlija, Somogyfoki Szabolcs, Tóth Máté. Vezetőedző: Csirke Ferenc.
2014-2015: Kétszer is a negyeddöntő volt a végállomás
A menetrend szinte semmit sem változott a PVSK-Pannonpower csapatánál. A férfi kosárlabda NB I-ben, illetve a Magyar Kupában is sikerült eljutniuk a negyeddöntőig. Onnan azonban már nem vezetett tovább út a fekete-fehéreknek. A szokásos jó tehát megvolt, de az extrák sajnos elmaradtak. Mindkétszer a Kecskemét állta el kereszteződést. De az állandóság azért nem szakadt meg, az ellenfelek tudták, a vasutasokkal számolni kell!
Szinte koppintották az előző évi rajtot Csirke Ferenc edző tanítványai. A bajnokság ugyan már 2014. október 10-én elkezdődött a Paks ellen (75-76), hazai pályán. Az első győzelemig azonban ismét várni kellett a 4. játéknapig, amikor is, október 25-én az Alba Fehérvár vendégeskedett Pécsett. Az volt az áttörés meccse, mivel 98-79 lett a végeredmény. Onnan kezdve másik három siker is érkezett, amivel „kiegyenesedett” a táblázat. A 2015-ös január, megint pompásan kezdődött, mivel hatszor győztek a legények, megszakítás nélkül. Az alapszakasz végén, április 15-én, Szegeden akadt egy pontzuhatag is (103-100), az azonban vereséggel végződött. Ettől függetlenül, a 6. helyezés miatt csak dicséret érdemelt mindenki a gárdából. A középső részben 8 csatából, a mérleg 50%-osra sikeredett. A rájátszásban érkezett a Kecskemét, a maga pályaelőnyével. Amit az alföldi megyeszékhely kosarasai ki is használtak. Kétszer otthon, egyszer látogatóként bizonyultak jobbnak. Ez utóbbi április 28-ra esett, a pécsi arénában 75-89 lett a sorozat záróakkordja.
A Magyar Kupában körülbelül annyi volt a történet, hogy fel kellett utazni a budapesti Tüske-csarnokba. Ott rendezték ugyanis a nyolcas döntőt. De 2015. február 19-én, a Kecskemét 81-66-ra bizonyult erősebbnek. Ezért aztán lehetett is robogni vissza Pécsre. Plusz 420 kilométer, semmi más egyéb, különös eseményt nem lehetett feljegyezni a sorozattal kapcsolatban, ami a pécsiek nélkül folytatódott.
A PVSK-Pannonpower csapatában, a bajnokságban, illetve a Magyar Kupában a következők kaptak szerepet: Bíró Olivér, Bödör Bence, Veljko Budimir, Czukor Bence, Délity Bence, Halász Ákos, Harazin Tamás, Horti Bálint, Anthony Nelson, Martin Pahlmblad, Pongó Marcell, Sértő Ádám, Somogyfoki Szabolcs, Srdan Sztojanovics. Vezetőedző: Csirke Ferenc.
2015-2016: A nyolc meg négy az persze nem tizenkettő
Az egyik sorozatban sikerült, a másodikban ellenben nem. Mármint bekerülni a legjobb négy közé, férfi kosárlabdázásban. A PVSK-Pannonpower alakulata a bajnokságban a Szolnokkal szemben bukott el a rájátszás során. A Magyar Kupában a Szombathellyel szemben sikerült továbblépni, de azt követően a fináléba már nem létezett ösvény, ismét a szolnokiak ellen. Ezek után még a bronz is elúszott, már a Sopronnal vívott harcban.
A bajnokság 2015. október 3-án rajtolt, sajnos a megszokott, rossz forgatókönyv szerint. Mert a nyitányon, az Atomerőmű SE egy ponttal többet hintett vendégként (75-76). Már megint a 4. játéknapon, október 17-én született meg az első diadal, a Zalaegerszeg kárára (81-62). A következő évben, tél végén, tavasz elején akadt egy „fekete” sorozat is, akkor zsinórban hat ízben ütötték a gárdát az ellenlábasok. Az alapszakasz végén a 9., a rájátszás középső részének befejeztével pedig 8. lett az alakulat. Az egyenes kiesési szakaszban „sikerült” belebotlani a Szolnokba, aminek nem volt meglepetés a vége. A jászságiak tripláztak, mindent elsőre teljesítettek, ami elvárható volt tőlük. Így hát a PVSK-Pannonpower 0-3-mal, egy 75-57-es eredménnyel zárta az évadot, 2016. május 10-én, idegenben.
A Magyar Kupa nyolcas elitjében szintén ott volt a PVSK-Pannonpower. Ha pedig adódott az esély, akkor azt részben meg is ragadták a kosarasok. Mert 2016. február 19-én, a negyeddöntőben, Budapesten, a Szombathelyt sikerült felülmúlni (81-61). A következő napon, a Szolnok viszont már túl erős volt (69-92). A harmadik meccsen, a bronzért lépett parkettára az együttes, ám a Sopron két „nyamvadt” ponttal többet dobott (82-84), ezért nem járt semmilyen medália a srácoknak.
A PVSK-Pannonpower csapatában, a bajnokságban, illetve a Magyar Kupában a következők kaptak szerepet: Antóni Csanád, Bíró Olivér, Bödör Bence, Veljko Budimir, Czukor Bence, Csabay Ádám, Demeter Attila, Veljko Dragasevics, Halász Ákos, Harazin Tamás, Horti Bálint, Kővágó-Laska Márk, Krnjajski Boris, Anthony Nelson, Marko Popadics, Popgyákunik Balázs, Sértő Ádám, William Walker. Vezetőedző: Csirke Ferenc.
2016-2017: Kétszer is a nyolc között fejeződött be a menetelés
Az előző szezont a Szolnok ellen zárta le a csapat. Erre föl – a sorsolás szeszélye okán – a következő évadot is ellenük kezdték a férfi kosarasok, a magyar bajnokságban. Egy hosszú sorozat végén, a PVSK-Pannonpower a nyolcba jutott, de nem tovább. Mindez ugyanígy igaz a Magyar Kupára is, ott viszont összesen egy mérkőzésről lehet csak beszámolni, az vereséggel ért véget.
Kezdésnek, 2017. október 8-án érkezett a „zakó”, a bevezetőben említett mumussal szemben (86-71). Utána azonban már nem számított veszélyesnek a helyzet, szépen jöttek a sikerek is, egymás követően, mert máshogyan nem is lehetne. Az első 11 játéknapon akadt belőlük nyolc. Igaz, azt követően meg négy csapott lengő várt Csirke Ferenc alakulatára. A mélypont a szegediek ellen érkezett el, 2017. január 26-án (101-62), ami ütős figyelmeztetésnek számított. De a gödörből is ki lehetett kapaszkodni, az alapszakaszban a 7. helyezés nagyjából megfelelt az elvárásoknak. A középrész végén viszont már a 6. helyen zárt a brigád, szóval jogosan járt a dicséret. A rájátszásban, az első napon, vendégségben, május 5-én, a Körmend legyűrése kimondottan bravúrnak számított (81-95). Ezzel azonban elfogyott az éles töltény, a vasiak 3-1-es összesítéssel kerültek az elődöntőbe. Ennek ellenére, szinte senki sem volt elégedetlen. Sem a sportvezetők, sem a drukkerek különösebben nem panaszkodtak az utolsó dudaszó felharsanásakor. Nyilván lehetett volna jobb is a dolog, de a realitás ennyit engedett meg.
A Magyar Kupában – immár megszokott módon – a legjobb nyolc hazai együttes tartott összejövetelt, ezúttal Győrött. A negyeddöntőket 2017. február 16-án bonyolították le. A PVSK-Pannonpower a Szegeddel szemben, szoros küzdelemben, de 74-81-re alulmaradt. Ennek következtében aztán a kupasorozat már a pécsiek nélkül ment tovább.
A PVSK-Pannonpower csapatában, a bajnokságban, illetve a Magyar Kupában a következők kaptak szerepet: Antóni Csanád, Bíró Olivér, Bödör Bence, Veljko Budimir, Demeter Attila, Veljko Dragasevics, Halász Ákos, Harazin Tamás, Kővágó-Laska Márk, Krnjajski Boris, Anthony Nelson, Popgyákunik Balázs, Ismet Sejfic, Cristopher Smith, Supola Zoltán. Vezetőedző: Csirke Ferenc.
2017-2018: Kétszer is csupán terv marad a négy közé kerülés
Sajnos – vagy szerencsére –, de olyan kimutatás nem létezik, ami egy-egy kosárlabdacsapat költségvetését veti össze az eredményességgel. Ha akadna ilyen, akkor a PVSK-Veolia mindenképpen az erőn felül teljesítő magyar alakulatok közé tartozna. A pénzektől függetlenül, a fekete-fehérek erőn felül teljesítettek, bár sem a bajnokságban, sem a Magyar Kupában nem jutottak az elit négyesbe.
Jobb az elején túl lenni a nehezén. Ezen elv alapján, 2018. szeptember 30-án, a rajton a Szolnoki Olaj volt a vendég Pécsett, ahol nem született meglepetés (72–91). Utána rögvest érkezett két vasutas siker, sőt, az ötödik játéknapon az Alba Fehérvár súlyos verést kapott a Lauber Dezső Sportcsarnokban (79–47). Már kissé rózsaszínűvé vált a kép, ám becsúszott az év pofonja, november 4-én, a fővárosban, a MAFC ellenében (95–65). Ettől kezdve felváltva jöttek a sikerek, meg a fiaskók, de jobbára kiszámítható módon. Tavasszal az egyik legemlékezetesebb alapszakaszi ütközet 2018. március 10-én esett meg. Akkor a Kaposvárt hosszabbítás után sikerült legyűrni Pécsett (96–92), ami nagyon jókor jött. Ha egyáltalán nyerés érkezhetne rosszkor is! Az első kanyar 8. helyezése után indulhatott is középszakasz. Aminek során, a nyolc fellépésből hatot hozott nyertesként a gárda. Akadt egy négyes veretlen sorozat is benne, tehát a szurkolók, meg a szakma sem csóválhatta a fejét a látottak alapján. A második biztató etap végén sikerült megkaparintani a 6. helyezést. Az egyenes kiesés szakaszban, pályahátránnyal, három kudarccal fejeződött be az évad a sokkal esélyesebb Alba Fehérvárral szemben. A zárás „söprés” lett, ennek ellenére a teljes sorozat miatt senkinek sem kellett pironkodnia az utolsó dudaszó pillanatában, a hatodik helyezés okán.
A Magyar Kupában, a nyolcas döntőben ott lehetett a csapat, de csupán egy találkozó erejéig. A Debrecenben megrendezett tornán, 2018. február 16-án, a Szombathely parancsolt megálljt a pécsieknek. Bár szoros volt a meccs, de a vasiak 92–83-ra bizonyultak jobbnak, semleges pályán. Kilenc pont döntött, tehát tisztes volt a búcsúzás. A megtett kilométerekben viszont nem volt hiánya senkinek, aki a pécsi buszon utazhatott.
A PVSK-Veolia csapatában, a bajnokságban, illetve a Magyar Kupában a következők kaptak szerepet: Antóni Csanád, Bíró Olivér, Devin Brooks, Veljko Budimir, Demeter Attila, Veljko Dragasevics, Jabril Durham, Nebojsa Djukics, Harazin Tamás, Kővágó-Laska Márk, Krnjajski Boris, Popgyákunik Balázs, Marino Sarlija, Simon Kristóf, Supola Zoltán. Vezetőedző: Csirke Ferenc.
2018-2019: Tíz év után ismét érem jutott a csapat minden játékosának
Egy nagyon hosszú sorozat végén, 44 mérkőzést követően, a PVSK-Veolia harmadik lett a férfi kosárlabda magyar bajnokságban. A siker elvitathatatlan, de akadtak kisebb hullámvölgyek az év során. Igaz, utána következtek a hullámhegyek is. A Magyar Kupában viszont nem sikerült bejutni a négy legjobb klub közé.
Némi meglepetéssel indult a bajnokság, 2018. szeptember 28-án. Ugyanis, a Pécs, vendégként szép sikerrel örvendeztette meg a saját szurkolótáborát (71–88), Székesfehérvárott. De ez még bőven nem a lényeg volt, mert az első hét mérkőzésből összesen hatot sikerült hozni, csak középen, a negyedik napon akadt egy vesztes csata, az is csupán kettővel úszott el Kecskeméten (84–82). Persze azért „sikerült” néha beleszaladni egy-két nagyobb vereségbe is, mint mondjuk november 25-én, a Szolnok ellenében (104–75). Ennek ellenére, az alapszakasz végeztével, a gárda bekerült a legjobb ötbe, ami jó előjelnek számított. A középrészben, már az elitben, 2019-ben, április 10-én érkezett az első vereség, amit még kettő követett. Ekkor mindenki azzal vigasztalta magát, jó az az ötödik hely, pályahátránnyal a rájátszásban, a Jászberénnyel szemben. De előtte, még sikerült otthon elkapni a Körmendet (98–85), május 9-én. Ettől aztán megérkezett az új lendület, az utolsó középrészi felvonásban, Jászberényben, kettővel több kosár esett a hazaiak gyűrűjébe (82–84), ami helycserét eredményezett a táblázaton, pécsi pályaelőnnyel együtt. A rájátszásban, 3–0-lal búcsúzott a Jászberény, de a Körmend már 3–2-re verte a Pécset. Maradt tehát a dobogó lehetősége, azért meg ismét a Szolnokkal kellett megküzdeni. Végül, június 19-én, hazai parkettán meg is lett a bronzos medália (96–77). Éppen tíz szezonnal a korábbi ezüst után jókor jött a siker, mert a régebbi érem kezdett a feledés homályába merülni.
Győrben, 2019. február 14-én rendezték meg a férfi kosárlabdázásban a Magyar Kupa nyolcas döntőjét. A helyszín nem hozott szerencsét a pécsieknek. Elvileg ugyan pályaválasztók voltak, de ez inkább csupán formaságnak számított, a Szolnoki Olajjal szemben. A meccs nagy csatát hozott, meg szolnoki sikert (85–90). A harmadik negyedben ment el a továbbjutás lehetősége (24–31). Ezzel aztán ebben a sorozatban már nem osztottak újabb lapot a fekete-fehéreknek.
A PVSK-Veolia csapatában, a bajnokságban, illetve a Magyar Kupában a következők kaptak szerepet: Antóni Csanád, Benke Krisztián, Berkics Bence, Bíró Levente, Veljko Budimir, Andrija Csirics, Demeter Attila, Veljko Dragasevics, Horti Bálint, Igor Kesar, Olasz Ádám, Pongó Máté, Popgyákunik Balázs, Simon Kristóf, Kameron Taylor, Ryan Wright. Vezetőedző: Csirke Ferenc.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 1
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-