Most már elárulhatod: az idény elején gondoltál arra, hogy döntőbe jut a gárda?

Az idény elején igen, hiszen aki ránéz a keretre, az azonnal látja, hogy rengeteg tehetség állt rendelkezésemre. Ugyanakkor a szezon közepén én is elbizonytalanodtam, hiszen nálunk is voltak sérülések, ráadásul nagyon sokszor nem tudtunk közösen edzeni, mivel a felnőtt csapatot sújtó példátlan sérüléshullám miatt sok fiatal az élvonalbeli gárdával edzett, sőt, pályára is lépett. Szóval akkor volt egy elbizonytalanodásom, de az alapszakasz végén megint jól mentünk.

Aztán pont a fináléra kiderült, hogy a kezdő centerrel, Kővágó-Laska Márkkal sérülés miatt nem számolhatsz…

Nyilván nagyon rosszkor jött a kiesése, de örülök annak, hogy ebből is tudtunk előnyt kovácsolni.

Nevezetesen?

Arra gondolok, hogy egyfelől másfajta támadással és védekezéssel mentünk neki a találkozóknak, s ezekre nem tudtak készülni az ellenfelek, másfelől pedig így a srácok kicsit érte is küzdöttek, azaz nagyobb volt a csapategység.

Mondjuk szerintem azzal olyan nagy gond előtte sem volt.

Tényleg nem, de a finálé egyik nagy tanulsága számomra az volt, hogy bátran lehet nyúlni a cserepadhoz – aki onnan beszállt, tudott hozzátenni a játékunkhoz. Szó sincsen tehát arról, hogy ugyanaz az öt-hat ember nyomta volna végig a meccseket.

Ha már itt tartunk: nem túl gyakori, hogy gyakorlatilag a nulláról kell felépíteni egy csapatot. Veled most ez történt.

Igen, ez, hiszen a játékosok nagy többsége most került Pécsre. Szép kihívás volt csapattá formálni ezeket a kosarasokat.

Az eredmény téged igazol, hiszen elsők lettetek.

Igen, de ehhez kellett azért türelem és szerencse is, hiszen tényleg akkor álltunk össze a leginkább, amikor a legfontosabb volt. A döntőben pedig nagyon kijött a lépés mindenkinek, tényleg nem egyénieskedés ment, nem arra építettünk, hogy valamelyik jobban dobó kosarasuk majd megszórja magát, a többiek meg aládolgoznak. Igazi csapatként nyertünk, s ennél nem is lehet nagyobb boldogság egy edzőnek.