December 6-án kora este idegenbeli meccsel folytatódik számunkra a bajnokság a válogatott szünet után.
Tekintettel arra, hogy a bajnoki tabellára pillantva nagyobb a tumultus, mint az elektronikai üzletekben Black Friday idején, rendkívül fontos bajnoki vár ránk szombaton 17 órakor. A jelenleg 12. helyen álló Salgótarján vendégei leszünk, és sokat elárul a bajnokság állásáról, hogy a harmadik MAFC-ot és soros ellenfelünket mindössze kettő győzelem választja el egymástól. Márpedig egy ilyen kiélezett küzdelemben minden egyes győzelemnek óriási értéke van. Ha ehhez hozzátesszük, hogy nekünk van is mit kijavítani, akkor valóban kiemelten fontos lenne, hogy Mikulás napján egy magabiztos siker kerüljön a zokninkba.
– A Salgótarján is egy jó csapat, de igazából nincs is olyan mérkőzés ebben a bajnokságban, ami nagyon könnyű lenne – mondta el a Debrecen ellen hosszú idő után csapatunkba visszatérő irányítónk, Merkl Barna. – A legfontosabb, hogy a saját dolgainkra fókuszáljunk. Most volt egy kis szünet, igyekeztünk kicsit rendezni magunkat. Az lesz a dolgunk, hogy azt az agresszivitást adjuk vissza védekezésben a meccsen, amit edzéseken tapasztalok. Ebben az esetben nem lehet probléma.

Fiatal játékosunk több hónapot volt kénytelen kihagyni, de most már egyre komfortosabban érzi magát a parketten.
– Viszonylag hosszú kihagyáson vagyok túl, de a munka persze közben sem állt meg, csak más típusú feladatokat végeztem – árulta el Barna. – Persze nagyon jó érzés újra kosárlabdát fogni a kezemben és ismét a többiekkel játszani. A rehabilitációm rendben ment, de természetesen még kell egy kis idő, hogy újra formába lendüljek, vissza kell még szoknom.
Események
2025. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
-
-
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
-

















