Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Radó Ádám: még két évig PVSK!

Bár az előttünk álló szezonra is élő szerződéssel rendelkezett, további egy évvel meghosszabbítottuk a kontraktust fiatal tehetségünkkel, Radó Ádámmal.

Értékeink megtartása, tehetségeink gondozása kiemelten fontos klubunk számára, ezt már a bajnoki címet és feljutást hozó Piros csoportos szezon során is megmutattuk, hiszen saját nevelésű játékosaink közül többen is rendszeresen kaptak bizonyítási lehetőséget Szrecsko Szekulovics vezette szakmai stábunktól. Köztük volt az a Radó Ádám is, aki folyamatosan fejlődve jutott el odáig, hogy a bajnoki döntő ötödik meccsén a mérleg nyelve tudott lenni teljesítményével, és bár talán ez sokakat meglepett, mi egyáltalán nem csodálkoztunk rajta, pontosan tudtuk ugyanis Ádámról, mi mindenre képes.



Radó Ádám szerződése 2025 nyaráig volt érvényes, most pedig nagy örömmel jelentjük be, hogy ezt további egy évvel, 2026-ig meghosszabbítottuk vele.


Ádi egy roppant tehetséges játékos, akiben komoly fejlődési potenciált látunk – jelentette ki sportigazgatónk, Tóth Norbert. – A mögöttünk hagyott szezonban megmutatta már, hogy ha bizalmat kap, képes magas szinten teljesíteni, és még egy bajnoki döntőben is fel tud nőni a feladathoz. Nem volt kérdés, hogy ha ő is nyitott rá, hosszabb távon is elköteleződünk egymás mellett. Bízunk benne, látjuk rajta, hogy szeretne tovább fejlődni, erre pedig meg is lesz a lehetősége, a következő szezonban Szrecsko és a szakmai stáb minden támogatást meg fog adni ahhoz, hogy még jobban ki tudjon bontakozni. Emellett természetesen neki is bele kell majd tennie azt a munkát, amivel ki tud magának harcolni minden egyes játékpercet. Bár az új idényben fiatalszabály már nem lesz, ezzel együtt is fontos szerepet szánunk neki, magas posztokon a rotációnk fix tagjaként számolunk vele.


Tóth Norbert a szerződéshosszabbítás kapcsán egy olyan aspektusra is rávilágított Radó Ádám kapcsán, ami azért egy 18 éves fiatalember esetében nem mondható mindennaposnak.

– Való igaz, hogy Ádám még nagyon fiatal, de remek érzés azt látni, hogy már most megvan benne az a fajta klubhűség, ami azért a mai sportvilágban egyre inkább háttérbe szorul – mondta Tóth. – Ő egy igazi PVSK-s nevelés, ez pedig különösen örömtelivé teszi ezt a megállapodást. Azon dolgozunk a jövőben is, hogy még több hozzá hasonló ifjú titánt sikerüljön a felnőtt csapatunk számára nevelni.


Események

2024. július

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4

Nagyobb méret Következő hónap