A következő szezon keretének kialakítása folyamatban van. Több távozó, és néhány komoly erősítést jelentő érkező után van már olyan játékosunk is, aki meghosszabbította most lejáró szerződését.
Örömteli hír, hogy az utóbbi két évet nálunk töltő Plézer Gáborral sikerült meghosszabbítanunk a szezon végén lejáró szerződését, így az NB I. B-ben is fekete-fehérben pattogtat majd bedobónk.
– Voltak más ajánlataim is, de nem sokat gondolkoztam, jól éreztem magam az elmúlt két évben Pécsett – árulta el Plézer. – Szeretem a várost, jó a közösség, úgyhogy nem volt nehéz meghozni ezt a döntést. Szimpatikus volt, amit a vezetőség felvázolt, úgy érzem mindenkinek célja az azonnali visszajutás az első osztályba. Ehhez a körülmények is adottak és egy ilyen nagy múltú klubnak, mint a PVSK ott is a helye. A keret még alakul, de biztos vagyok benne, hogy egy versenyképes csapatot sikerül összerakni. A következő szezonban egyénileg is szeretnék előrelépni, csapatszinten pedig a cél egyértelműen nem lehet más, mint a bajnokság megnyerése, és az élvonalbeli tagság kiharcolása.
Vezetőedzőnket, Sértő Ádám nagyon örül annak, hogy Plézer is tagja lesz új csapatunknak.
Plézer Gábor már harmadik szezonját kezdi meg a PVSK-ban – mondta el játékosunkról a szakember. Részese volt a feljutásnak is, így pontosan tudja, hogy mire van szükség a B csoport megnyeréséhez. Kiváló dobó és úgy gondolom, hogy több is van benne, amit egyébként néha már meg is mutatott. Biztos vagyok benne, hogy jövőre még stabilabb teljesítményt fog nyújtani.
Események
2025. június
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 1
-
-
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
-
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
-