Vezette: Ivor Matejek (cseh), Anton Makhlin (orosz), illetve Blaz Zupancic (szlovén).

PVSK-Veolia: Pongó M. 10, Ruják 2, Smith 15/9, Budimir 10/6, Aiken 11. Csere: Csirics 10, Antóni 9/9, Horti 5, Bíró L. 9/3, Dragasevics, Kocsis. Vezetőedző: Csirke Ferenc. SL Benfica: Murry 16/6, J. Silva 3/3, Downs 9/3, Hollis 14/6, McGhee 12. Csere: Coleman 7, Barroso 16/12, Santos 3, Gomes, Hallman 7, Delgado 2. Vezetőedző: Carlos Lisboa.

Kedd este hatkor meccset játszani nem a leginkább szurkolóbarát dolog, az biztos. Tekintettel azonban arra, hogy az Európa Kupa meccsnapjain nem nagyon lehet változtatni, nem volt mese, el kellett fogadni, hogy csapatunk történetének első nemzetközi kupameccsét bizony egy hétköznapi kora estén kell elkezdeni. Kicsit talán féltünk is, hogy ez hatással lesz majd a nézőszámra, azonban már fél órával a kezdés előtt nyilvánvalóvá vált, hogy kár volt ettől tartani. Megállás nélkül érkeztek szurkolóink a Lauber Dezső Sportcsarnokba – ők is érezték, hogy nem mindennapi pillanatok szemtanúi lehetnek az SL Benfica ellen. B-közepünk készült is e jeles alkalomra, a bemutatásnál ugyanis egy „Megjöttünk Európa!” feliratot emelt a magasba. Mi pedig azt konstatálhattuk a feldobás előtt kicsivel, hogy bizony – a vendégszurkolók számára fenntartott helyeket leszámítva – zsúfolásig megtelt a csarnok. Így majd 3000 magyar torok énekelte el a kezdést megelőzően a Himnuszt!

A hangulatra tehát nem lehetett semmiféle panasz – sajnos azonban a kezdésünkre annál inkább. Az első szűk három percben ugyanis úgy tűnt, mintha kicsit meg lennénk illetődve. Több előkészítetlen dobással próbálkoztunk, közben pedig a Benfica a megszerzett labdákkal remekül sáfárkodott. Így 2-9-es állásnál időt is kellett kérnie Csirke Ferencnek. Jókor jött a kis szünet, hiszen ezt követően gyorsan sikerült visszajönnünk a meccsbe. A védekezésünket alaposan összekaptuk, és igazából úgy két és fél perc leforgása alatt már csak 2 pont volt a hátrányunk. Ez pedig egészen az első negyed végéig maradt is, bár Smith dobásával a dudaszó pillanatában akár egál is lehetett volna az első tíz perc. Mindenesetre összességében egyáltalán nem volt rossz az összkép, így bizakodva várhattuk a folytatást. És bár a második negyed elején jött is egy csodaszép Antóni hármas, ezt azonban egy komoly megtorpanás követte. Kicsit visszazökkentünk a meccs első három percébe, ahol nem ültek a dobásaink, de a Benfica ezt most még azzal überelte is, hogy elkezdte dobálni a hármasokat. Szóval a helyett, hogy átvettük volna a vezetést, kilenc ponttal meglépett a vendéggárda, így edzőnknek ismét T betűt kellett formálnia a kezeiből. Ez sem parancsolt azonban megálljt az egyre jobban felpörgő Benficának, mire észbe kaptunk már tizenhat ponttal húzott el a portugál együttes. Talán érthető is lett volna, ha ennek hatására kicsit elkedvetlenedik szurkolótáborunk – azonban erről szó sem volt. Még nagyobb fokozatra kapcsolták a hangerőt drukkereink, mert ők is érezték, hogy nélkülük bizony nagyon nagy lehet a baj. Ha sokkal nagyobb nem is, de sajnos kisebb sem lett a slamasztika, amibe a második negyedben kerültünk. Sőt, igazából az, hogy végül az első félidő lezáráshoz érve meglett a közte húsz, lélektanilag is sokat jelentett a vendégeknek. Ebben a tíz percben a Benfica megcsillantott valamit abból, ami miatt a csoportunk legerősebb csapatának tartják.

Így kellett tehát nekivágnunk a második félidőnek, ami az előzmények ismeretében a legkevésbé sem úgy tűnt, hogy kellemes játszadozás lesz. Vagy, sokkal inkább bíztunk benne, hogy nem a Benfica fog biztos előnye tudatában gálaelőadást tartani. Az első húsz perc lőlapját böngészve az jól látszott, hogy a dobószázalékunkon javítanunk kell, mint ahogyan az is, hogy a palánkok alatt meg kell találnunk az üdvözítő megoldást a portugálok magas emberei ellen. Ha pedig ez nem lenne elég „lecke”, valahogyan ki kellene kapcsolni Murryt és Barrosot, akik ketten együtt 26 pontig jutottak a nagyszünetig. Nos, az a kritika nem érhette csapatunkat, hogy nem tettek bele apait-anyait a folytatásba. És bár a harmadik negyed elején hiába kezdtük el futószalagon gyártani a pontokat, a Benfica egy darabig tartani tudta a lépést, így a hátrányunkon nem tudtunk faragni. De csak egy ideig! A negyed feléhez érve ugyanis Aiken kettő plusz egyes akciójával végre látótávolságon belülre kerültünk – nagy kár, hogy épp ekkor jött néhány bosszantó hiba, eladott labda. Merthogy teljesen reális esélyünk volt arra, hogy az első félidőben felhalmozott hátrányunkat lefelezzük a záró felvonás előtt. Azonban ezek a figyelmetlenségek sajnos keményen megbosszulták magukat, a Benfica nem csak visszaállította a korábbi állapotokat, de még kicsit emelt is a téten – megnyerve a harmadik negyedet, 75-54-es vezetésről várhatta az utolsó nagy nekirugaszkodást. Mi pedig félő volt, hogy a meccsre eleve át sem öltöző Quincy Diggs mellett Horti Bálint nélkül, ő ugyanis a harmadik tíz perc végén cserét kért, nem érezte ugyanis jól magát, légszomjra panaszkodott. Így is akadt azonban valaki, akit pécsi szemmel érdemes volt figyelni, mégpedig Bíró Levente. Igen, a fiatal irányítónkat az utolsó negyedhez érve bedobta Csirke Ferenc, és Bíró bizony nagyon meghálálta a bizalmat, szabályosan lubickolt a pályán. Betörésből, a nála két fejjel magasabb portugálok között dobálta a kosarakat, de a legnagyobb üdvrivalgást akkor kapta, amikor egy triplát is szívfájdalom nélkül vágott be. Igaz, hogy közben a Benfica is be-betalált, így az esetleges bravúrra elveszett az esélyünk, azonban így is több, mint tisztességes tíz perccel zártuk a mérkőzést. Olyan jól sikerült ez, az idő közben érthető módon kicsit kiengedő vendégek ellen, hogy végül tízen belülre tudtunk kerülni. És nem szabad elhanyagolni ennek a jelentőségét sem, hiszen nem tudhatjuk, hogy a végelszámolásnál mennyit fog esetleg számítani a pontkülönbség.

Az azonban egészen megható volt, ahogyan szurkolónk fogadták az eredményt. Az utolsó két percet felállva, vastapssal festették alá – így lett ez, egy szinte tökéletesen megkomponált este. Igaz, hogy a legfontosabb, a győzelem elmaradt, de aki ma ott volt a Lauberben, az így is örökre emlékezni fog történelmünk első hazai pályán játszott nemzetközi kupameccsére. A legszebb az egészben az, hogy hamarosan jön a második, és a harmadik is!

Csirke Ferenc: - Gratulálok a Benficának, és gratulálok a szurkolóinknak, fantasztikus hangulat volt mai is. Nagyon sajnálom, hogy így alakult. A fő probléma az a második negyedben a 4-5 perces rövidzárlatunk volt. Sajnos nem voltunk elég kemények védekezésben, végig játszottuk a második negyed elejét úgy, hogy két csapathibánk volt. Ha idejön egy ilyen csapat Pécsre és háromezer néző kijön, akkor dobjanak akár negyven büntetőt, de az biztos, hogy ne szabad hagynunk a könnyű kosarakat. Ez volt a vereségünk fő oka ma. Azok, akik szombaton megnyerték nekünk a Körmend elleni meccset, most talán fásultabban játszottak, ez is dönthetett.