Csak az utolsó percben dőlt el
Végig fej-fej mellett haladt a két csapat, de az utolsó percben jobban koncentráltak a fővárosiak.
PVSK-Kronosz Kiadó - Vasas Akadémia 75-83 (25-22, 15-24, 20-12, 15-25)
Férfi kosárlabda NB I. B. alapszakasz, 20. forduló. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Zsinórban három?
NB I. B-s együttesünk a PVSK-Kronosz Kiadó vasárnap a Vasas együttesét fogadja, Juhász Olivér tanítványai folytatnák az utóbbi hetek jó szereplését, egymás után harmadszor is nyernének.
PVSK-Veolia: Rápihenünk a márciusra
A Magyar Kupa, és a világbajnoki-selejtezők miatt egy háromhetes bajnoki szünet kellős közepén vagyunk, de kell is a pihenő, márciusban ugyanis futószalagon jönnek a mérkőzések.
Fontos meccset buktunk
Nagyon fontos mérkőzést játszottunk a felsőházi álmaink életben tartásáért, de sajnos elbuktuk.
Szentes - PVSK-Mecsek Füszért 8-7 (3-1, 2-1, 0-1, 3-4)
Férfi Vízilabda OB I. alapszakasz, 13. forduló. Szentes, Városi Sportuszoda
Magyar Kupa: Pazar teljesítménnyel estünk ki
Bár remekül játszottunk a Magyra Kupa egyik fő esélyese, a Szolnoki Olaj ellen, az utolsó negyedben tizenhat pontos hátrányt dolgoztunk le, végül azonban, ha szűken is, de kikaptunk riválisunktól.
Pécsi VSK-VEOLIA - Szolnoki Olaj KK 85-90 (18-23, 19-18, 24-31, 24-18)
Zsíros Tibor K&H Férfi Magyar Kupa, 3. negyeddöntő mérkőzés. Győr, Audi Aréna, 1000 néző
Magyar Kupa: Fel kell kötni a gatyát!
Csütörtökön Győrben megkezdi szereplését a PVSK-Veolia a Magyar Kupa nyolcas döntőjében, a négy közé jutásért a bombaerős Szolnoki Olaj KK lesz az ellenfelünk.
Ingyenes lesz a Falco elleni bajnoki
Ingyenes lesz a belépés a PVSK-Veolia következő hazai mérkőzésére, a Falco ellen, a csapat pedig pénzbüntetést kapott a Serco-TF-BP elleni legutóbbi, hazai vereséget követően.
Krnjajszki triplája döntött
Az első negyedet leszámítva nem tudtunk igazán jó játékkal előrukkolni, és bár a védekezésünk nem működött rosszul, Krnjajszki Borisz dudaszós triplájával a fővárosiak nyertek.
Pécsi VSK-VEOLIA - Serco-TF-Budapest 76-77 (29-16, 15-24, 15-12, 17-25)
Férfi Kosárlabda NB I. alapszakasz, 19. forduló. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 1600 néző
Izgalmas végjátékkal nyertünk
A Honvéd elleni hazai lendületünk idegenben is kitartott, értékes pontokat szereztünk.
Budafok KK - PVSK-Kronosz Kiadó 80-81 (19-14, 15-28, 23-14, 23-25)
Férfi kosárlabda NB I. B. alapszakasz, 19. forduló. Budapest, BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok
PVSK-Veolia: Győzni kell hazai pályán!
Szombaton a Serco-TF-Budapest együttesét látjuk vendégü a Lauber Dezső Sportcsarnokban, és feltétlenül nyerni akarunk. Jó hír, hogy Csirics készen áll a visszatérésre.
Budafokon próbálkozunk
Egy győzelemmel a háta mögött utazik pénteken Budafokra NB I. B-s együttesünk a PVSK-Kronosz Kiadó. Az idegenbeli győzelemhez meg kell ismételni a Honvéd elleni produkciót.
Nagy a nyomás a büntetővonalon
Sokan bosszankodtak a PVSK-Veolia szurkolói közül, amikor kiderült, hogy a kedvencek elég gyatrán büntetőztek a Jászberény elleni idegenbeli meccsen – a BAMA.hu írása.
Események
2024. július
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
-
-
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
-
-
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
-
-
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
-
-
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
-