Rangadó jön idegenben
Szombaton a tabella negyedik helyén álló Jászberény vendégei leszünk, idegenben is folytatnánk jó sorozatunkat.
107-et számoltunk a Nyíregyházára
Szép megoldások támadásban és több kiemelkedő egyéni teljesítmény járult hozzá szezonbeli negyedik győzelmünkhöz, ráadásul zsinórban harmadszor dobtuk túl a száz pontot.
Harmadszor itthon
Pénteken este a tavaly még az A csoportban szereplő Nyíregyházát látjuk vendégül, zsinórban harmadszor játszhatunk saját közönségünk előtt.
Fergeteges csapatmunka volt
Minden játékosunk betalált a TF elleni hazai bajnokin, nyolcan is 10 pont felett zárták, a végül 41 ponttal megnyert találkozót.
Nem lehet relaxálni!
Két győztes bajnoki után jön szezonbeli harmadik meccsünk, pénteken 17 órától a TF-et fogadjuk az NB I. B Piros csoportjában.
Pazar második félidő
A nagyszünetben ugyan még a DEAC U23 vezetett, a második félidőben azonban szinte hiba nélkül játszottunk, és meggyőző különbséggel húztuk be második győzelmünket is.
Jön az első hazai!
Az NB I. B Piros csoportjában szereplő együttesünk szombaton este 5 órától a DEAC U23-at látja vendégül a Szamosi Nándor Sportcsarnokban.
Remek rajtot vettünk
A bajnokság első fordulójában, Cegléden arattunk magabiztos győzelmet az NB I. B Piros csoportjában.
Kezdődik: vasárnap Cegléden indul a bajnokság!
Idegenbeli mérkőzéssel rajtol az NB I. B Piros csoportjában szereplő együttesünk, ráadásul rögtön rangadóval indítjuk az új szezont.
Indul a bérletárusítás
Maradnak az árak, továbbra is megéri szezonbérletet vásárolni NB I. B-s csapatunk mérkőzéseire.
Megvan a harmadik hely
Az osztrák Superligában szereplő BBC Nord Dragonz ellen, végig vezetve húztuk be az Eszéken megrendezett felkészülési torna harmadik helyét.
Most is az Eszék volt a jobb
Az eszéki torna első napján sima vereséget szenvedtünk a házigazdától, támadásban fejlődnünk kell még.
Események
2025. május
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 1
-