Vezette: Földházi, Balog, Lengyel.

PVSK-Veolia: Pongó 14/9, Taylor 16, Csirics 15/12, Budimir 16/12, Kesar 12. Csere: Horti 1, Demeter 3/3, Antóni 5/3, Bíró L. Vezetőedző: Csirke Ferenc. Kaposvár: Ubilla 9/3, Johnson 24/6, Lilov 7/3, Hendlein 6, Spica 8. Csere: Markovics 2, Baki 2, Halász 9/9. Vezetőedző: Fekete Ádám.

Minden adott volt ahhoz, hogy egy olyan magas hőfokú rangadót játsszunk a Kaposvár ellen, ami a két csapat közös múltjához illik. Mindenek előtt rengeteg szurkoló. Idén nem egyszer jöttek már ki nagyon sokan hazai meccseinkre, de ennyien talán a bajnoki döntős csapatunk meccsei óta nem voltak a Lauberben, a nézőszám bizony már közelebb volt a háromezerhez, mint a kettőhöz. És adva volt két igazán kiéhezett csapat is. Az mondjuk a két edzőnek okozhatott egy kis fejfájást, hogy egy-egy fontos játékosukat nélkülözniük kellett. A somogyiaknál Harazin Tamás jobb kisujja volt sínben, ezért be sem nevezték a meccskeretbe, míg nálunk Simon Kristóf küszködött betegséggel, ezért ő is kénytelen volt kihagyni a dél-dunántúli derbit.

Az már az első percekben biztossá vált, hogy hiába kezdte rosszul a szezont a Kaposvár együttese, Emmnuel Ubillával megerősödve már bizony nagyon kemény ellenfele lesz a somogyi csapat bárkinek a mezőnyben. Így persze nekünk is, amit gyorsan meg is mutatott Fekete Ádám csapata. Az első negyedben jó ideig Hendleinéknél is volt az előny, aztán 9-10-nél jött egy kontra, és Pongó révén megszereztük a vezetést. Az első negyed vége is jól alakult, így azt követőeb, hogy hol itt, hol ott volt az előny egy-egy ponttal, tíz perc után mi vezettünk 19-17-re. A második játékrész pedig elsősorban a betonkemény védekezésről szólt mindkét oldalon – és bizony olykor-olykor neki is futottak néhányan a falnak. Voltak a fociból ismert mez visszahúzások, előfordult, hogy vállal löktek ki valakit a pályáról, néha pedig még egy-egy gáncsolás is előfordult a parketten. Nem is csoda, hogy alaposan felforrósodott a hangulat. A reklamálások, szurkolói rigmusok és kemény összecsapások közepette azonban egy hajszállal nyugodtabb tudott maradni csapatunk. A félidő végéhez közeledve aztán beindult a pontgyártás is mind a két oldalon. Jötte az extra kosarak, Johnsontól és Budimirtől, a félidő záróakkordja pedig végül a miénk lett, így a nagyszünetre maradt a két pontos előnyünk. Az eredmény 37-35 volt.

Nem kicsit izgultunk amiatt a szünet alatt, hogy vajon mi lesz a vége ennek a meccsnek, aztán a harmadik negyedben játékosaink tette róla, hogy szépen fokozatosan kezdjünk megnyugodni. Beindult ugyanis a PVSK féle triplagyár, amiből Budimir vállalt oroszlánrészt, de Csirics és Demeter is kivette belőle a részét becsülettel. A közte 2 villámgyorsan közte 13 lett, és bár ebből egy kicsit tudott faragni a Kaposvár, de az 57-46-os állás az utolsó negyed előtt azért már elég jól festett. Persze semmi sem tart örökké, így a viszonylagos nyugalmunk sem. A záró felvonás elején ugyanis a KKK mozgósította utolsó erőtartalékait, és szívós játékkal fel is jött a nyakunkra. Igen ám, csakhogy amikor csukódott az olló, jött Pongó, aki bizony nem volt szívbajos, háromszor is ráemelte kintről – kétszer pedig be is hullott a labda a gyűrűbe. Antóni triplája három perccel a vége előtt pedig azt jelentette, hogy már 13 pont az előnyünk. Innentől kezdve pedig már senki sem vehette el tőlünk ezt a nagyon fontos győzelmet!

A kéthetes bajnoki szünet nagyon jót tett csapatunknak, amely frissen, kiválóan védekezve, nagyon precíz játékkal teljesen megérdemelten győzte le az ősi rivális Kaposvárt. Nem mellesleg ezzel a sikerrel hatalmasat léptünk a kupadöntős szereplés kiharcolása felé is. Jövő szerdán folytatjuk: december 19-én a Zalaegerszeget fogadjuk.

Csirke Ferenc: - Igazi hazai pályán tudtunk játszani, mindig öröm ilyen hangulatban kosárlabdázni. Köszönjük a fantasztikus biztatást. Az egész meccsen kiválóan védekeztünk, és megnyertük a Kaposvár ellen a lepattanócsatát is. A második félidőben feljavultak dobásaink és bement pár extra is.

Pongó Máté: - Az egész mérkőzésen nagy küzdelem volt, a csapatok keményen védekeztek. Végig vezettünk, többször nagyobb előnnyel is, de mindig vissza tudott jönni a Kaposvár. Úgy gondolom, hogy a jobb dobóformánk döntötte el azt a mérkőzést a második félidőben.