Újbuda-MAFC–PVSK-Veolia 102-51 (24-14, 23-14, 31-6, 24-17)

Kosárlabda-NB I. B Piros csoport, döntő, 2. mérkőzés. Gabányi László Sportcsarnok, 1200.

Újbuda-MAFC: Polgárdy 17/9, Pintér 17/15, Archibald 18/3, Pápai 4, Bordács 6. Cs.: Komma 7/3, Buzás 11/3, Katona 7/3, Biber 11, Misek 4, Herló. Vezetőedző: Lakits András.

PVSK-Veolia: Micsovics 1, Frank 3, Németh A., Antóni 16/6, Horti 6/3. Cs.: Mokánszki 5, Bíró O. 9/3, Plézer 6/3, Halász, Molnár M. 5, Radó, Ravasz. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.

A kezdés előtt úgy tűnt, hogy minden adott a sikerhez. Remekül kezdtük a döntőt hazai pályán, jó formában, erőtől duzzadva érkezhettünk a Gabányiba, ha pedig ez nem lett volna elég, a vendégszektort csordultig megtöltötték szurkolóink – szinte otthon érezhettük magunkat.

Ezek után aztán, az első 3-4 percet leszámítva olyan volt, mintha nem is ugyanazt a sportágat játszanánk, mint ellenfelünk. Merthogy a MAFC kosárlabdázott, méghozzá nem is rosszul – mi viszont… Maradjunk annyiban, az első félidőben nem nagyon derült ki, mit is csinálunk. Kétségtelen, hogy mindenkinek lehet rossz napja, és az is vitán felül áll, hogy nekünk ez a mai volt az. Eleinte úgy tűnt, hogy csak nincs szerencsénk a dobásoknál, azonban a sok kimaradó lehetőséget a hazaiak azonnal megbüntették, ezzel pedig olyan spirálba kerültünk, amiből a nagyszünetig nem is találtuk a kivezető utat. A palánkok alatt ledomináltak minket Bordácsék, közben pedig pazar százalékkal dobtak kintről. Az összkép alapján az, hogy „csak” 19 pontos hátrányban voltunk, még ránk nézve volt hízelgő.

És bár bízni bíztunk a jobb folytatásban, a harmadik negyed első másfél percében leszámolhattunk minden reménnyel. Négy eladott labdával kezdtünk, amiből rendre le is indított minket a MAFC, innentől pedig sajnos már érződött, hogy feladtuk a meccset. Pedig szurkolóink szinte egy pillanatra sem álltak meg. Akkor sem, amikor már harminc pontos hátrányban voltunk, meg akkor sem, amikor már negyvennel ment a MAFC…

Az igazán fájó, hogy a végén ötvennél is nagyobb lett a különbség. És miközben a hazaiak azt csináltak velünk a pályán, amit akartak, az utolsó tíz percet, az elejétől a végéig ugrálta és énekelte végig szurkolótáborunk.

Már csak miattuk, értük is kell mielőbb felszívnia magát mindenkinek, kedden ugyanis a Lauberben folytatódik a döntő. És bár egy ilyen meccs után nehéz optimistának lenni, a döntő állás 1-1, a pályaelőny pedig továbbra is nálunk van. Élni kell vele!

fotó: Kurdi József