PVSK-Veolia–Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 73-83 (18-24, 17-17, 21-22, 17-20)

Kosárlabda-NB I., férfiak, alsóház. Pécs, zárt kapuk mögött. V.: Cziffra, Farkas, Makrai.

PVSK-Veolia: Ruják 6/3, Lewis 12, Funderburk 14/9, Budimir 11/9, Brkics 14. Cs.: Krivacsevics 7, Demeter 6/6, Dragasevics 3/3, Carev

A Kecskemét elleni mérkőzésünk első perceiben világossá vált, amit előtte is sejtettünk: a KTE bizony nem a Jászberény. Váradi Kornél együttese jóval magasabb sebességi fokozatban kezdett, mint legutóbbi ellenfelünk, tartottuk azonban a lépést. Olyannyira, hogy a sorozatosan behulló vendég-triplák ellenére is, többnyire nálunk volt az előny. Támadásban ugyan kintről kevésbé voltunk veszélyesek, mint ellenfelünk, de közelről nagyon hatékonyan dolgoztunk. Egészen 16-16-ig nem is volt semmi probléma, itt azonban egymás után kétszer is eladtuk a labdát, amit Wittmannék ki is használtak, és villámgyorsan megléptek hat ponttal. Egy időkérés Dragan Alekszicstől arra jó volt, hogy a negyedből hátralévő majd három percben csupán két pontot kaptunk, de a különbséget csökkentenünk így sem sikerült.

A második negyed eleje pedig rövidzárlatot hozott. Nem is csoda, hogy amikor másodszor is magához hívta Alekszics a csapatot, csapkodta a tábláját a földhöz rendesen. Támadásban ugyanis teljesen megálltunk, és bár a felállt védelmünk jól működött, rendre eladott labdáinkból szerzett kosarakat a Kecskemét. Az időkérés sem segített azonban, hiszen amikor kicsivel később végre betaláltunk Dragasevics révén, akkor sikerült 35-23-ra szépítenünk. Szinte sorsszerű, hogy amikor megállt a játékunk, az eredményjelző is felmondta a szolgálatot, 20-30-nál befagyott a számláló. Persze kijelző ide vagy oda, tepernünk kellett, hogy csökkentsük valahogy a hátrányt a félidőig. És bizony, az már egy szép részsiker volt, hogy mínusz 15-ről végül a második negyed lezárásához érve sikerült 35-41-re felzárkóznunk.

A szünetben edzőnk valószínűleg alaposan eligazította, a harmadik negyedet ugyanis egészen más hangulatban kezdtük. Úgy ugrottunk neki a KTE-nek, mintha vért ittunk volna, ennek pedig meg is lett az eredménye. Sorban dobáltuk a kosarakat, Ruják és Budimir is betalált kintről, így feljöttünk egyetlen pontra. Azonban 47-48 után ismét a vendégek percei következtek, így a fordításra ekkor még nem volt esélyünk. Sőt, két rontott támadás, egy szellős védekezés, és máris nagyobb volt a hátrányunk, mint a nagyszünetben. Közben ráadásul Brkics és Krivacsevics is begyűjtötte negyedik személyi hibáját, így nehéz helyzetbe kerültünk, hiszen a mindkét centerünk a kipontozódás szélére került. Ennek fényében az is nagy öröm volt, hogy Funderburk negyed végén bevert triplájával legalább látótávolságon belülről, 56-63-ról várhattuk az utolsó tíz percet.

Amiből három perc úgy telt el, hogy egy kicsit elkezdhettünk reménykedni, köszönhetően Budimir gyors triplájának, azonban gyorsan vissza kellett térnünk a földre. Jött ugyanis Jarmaz és Dramicsanyin, bevágtak egy-egy hárompontost, és máris 76-64 volt az állás oda. A helyzet pedig nem látszott javulni, sőt, szűk négy perccel a vége előtt elúszni látszott a hajó, hiszen tizenöttel vezetett már a Kecskemét. Inenn pedig már nem volt visszaút. Egy kicsit kozmetikázni még tudtunk, de szorossá tenni a végét már sajnos nem.

Dragan Alekszics: - Sajnos elveszítettük a motivációnkat és a koncentrációnkat a Magyar Kupa óta. Mintha itt sem lennénk. Megpróbáltuk elmagyarázni a játékosoknak, hogy ébredjenek fel, mert még nincs vége a bajnokságnak. Szeretnénk, hogy úgy játszanak, ahogyan a rájátszásig, mintha egy csapat lennének. Most úgy tűnik, mindenki csak magáért játszik, nincs egység. Sok gondunk volt támadásban és védekezésben is, de a legnagyobb probléma a fejekben van. Mindenkinek fel kell ébrednie és tudomásul venni, hogy még nincs vége a szezonnak, 100%-ot kell a play outban is nyújtani.

Kapcsolódó hírek