Az eddig veretlen, már alapszakasz-győztes Falco érkezik hozzánk vendégségbe szerdán.
Ha van olyan tétmeccs, ami előtt nyugodt szívvel mondhatjuk azt, hogy nem igazán számít az eredmény, az minden bizonnyal épp most következik számunkra, hiszen a magyar bajnokság favoritja, az eddig hibátlan szezont futó Falco lesz az ellenfelünk a Lauberben. Ha 100 százalékos állapotban várnánk a szombathelyieket, akkor is vendégeink lennének a meccs toronymagas esélyesei, azonban jelen állás szerint könnyen lehet, hogy Amorie Archibald és Kwame Vaughn nélkül kell nekifeszülnünk Perléknek. Mindkét amerikai légiósunk kisebb térdproblémával küzd, ezért nagy valószínűséggel kihagyják majd a szerda esti csörtét.
Így persze fiataljainknak még több lehetőségük lesz majd bizonyítani – hiszen ki ellen lehetne jobban megmutatni magukat, mint a bivalyerős Falcoval szemben. Már csak ezért is lesz hatalmas szükségünk szurkolóink támogatására, hogy a nehéz pillanatokban, az Archie és Kwame nem is lesz ott nekik segíteni, egy „hatodik” ember mégis támogassa őket a parketten.
– A Honvéd ellen sajnos nem tudtuk azt a játékot bemutatni, amivel készültünk, ellenfelünk pedig a hamar kialakított tíz pont körüli előnyével jól gazdálkodott – nyilatkozta fiatal centerünk, Radó Ádám. – Most rövid időnk volt készülni a Falcora, de azt garantálhatom, hogy a legjobb tudásunk szerint fogunk felmenni a pályára, meg akarjuk nehezíteni ellenfelünk dolgát.
Szurkolóink számára fontos információ, hogy ezúttal szokatlan időpontban, 19.15-kor dobják majd fel a labdát, hiszen 16.30-tól az NKA női csapat játszik bajnoki elődöntőt a DVTK ellen. Akárcsak legutóbbi hazai meccsünkön, ezúttal is lesz a félidőben dobóverseny, erre a büfé melletti ruhatárnál lehet jelentkezni a meccs előtt.
Események
2025. április
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
-
-
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
-
-
- 28
- 29
- 30
- 1
- 2
- 3
- 4
-