Szinte végig vezetve, extra csapatvédekezést bemutatva tudtunk nagyon fontos sikert aratni Kecskeméten.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét–PVSK-Veolia 69-78 (16-23, 15-14, 13-18, 25-23)
Kosárlabda-NB I., férfiak.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Seppala 15/9, Ivkovics 15/9, Rakicsevics 15/3, Lee 13/3, Karahodzsics 9. Cs.: Schöll, Kelenföldi, Tóth B. 2, Körmendi, Ladovszky. Vezetőedző: Sztojak Ivkovics.
PVSK-Veolia: Vaughn 21/3, Archibald 14/3, Plézer 7/3, Mokánszki 14/6, Dzseletovics 20/12. Cs.: Radó 2, Antóni, Molnár M., Merkl . Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.
Új szerkezettel, a válogatott szünet után kipihenten, frissen vágtunk neki a Kecskemét elleni péntek esti idegenbeli bajnokinak, és azt már az első percekben világossá tettük, hogy győzelmi szándékkal érkeztünk. Láthatóan a védekezésre nagy hangsúlyt fektettünk, mindeközben elől is jöttek szép befejezések. A Payton távozásával kezdővé előlépő Mokánszki láthatóan nagy kedvvel és önbizalommal indított, amit egy sarokból bevert dudaszós tripla is mutatott. Mivel hazai oldalon is beesett idő közben egy-egy bravúrkosár, sokáig fej-fej mellett haladtunk ellenfelünkkel, azonban az első negyed hajrája már miénk volt. Jó koncentrációnknak és kinti dobásainknak köszönhetően hét ponttal vezettünk tíz perc után.
És bár a második negyedben a támadójátékunk már kicsit akadozott, saját palánkunk közelében továbbra is nagyon masszívak voltunk. A Wittmannt nélkülöző Kecskemét ugyan néha megközelített minket kicsit jobban, de a fordításhoz nem volt labdájuk a nagyszünetig. Hazai szempontból mínusz három volt a legszorosabb eredmény, azonban a negyed vége megint a miénk volt, így húsz perc után 37-31-re vezettünk – a kapott pontok száma pedig reményt keltő volt a folytatásra nézve.
Izgatottan vártuk hát a folytatást – és az izgalomba azért feszültség is vegyült, hiszen nem egyszer fordult már elő a szezonban, hogy a nagyszünet után visszaesik a játékunk. Azonban most nem volt okunk bosszankodni. Ugyan a harmadik negyed első perceiben a Kecskemét igyekezett dominálni, azért mi is be-betaláltunk, és egy ízben lőtávolba került ellenfelünk, a negyed második fele már egyértelműen a miénk volt. Olyannyira, hogy labdaszerzéseinkkel és gyors támadásainkkal nem csak visszaállítottuk a félidei különbséget, de meg is dupláztuk azt. Sőt, volt olyan pillanat, amikor már 14 ponttal vezettünk. Ebből meg is maradt 11 az utolsó negyedre fordulva.
És először a meccsen itt érkezett el az a periódus, amikor a védőmunkánk alábbhagyott kicsit. A hazaiak igyekeztek is kihasználni ezt, és nagyon gyorsan visszaküzdötték magukat látótávolságon belülre. Sőt, ahogy teltek a percek, egyre inkább tűnt úgy, hogy a végén meleg lehet a pite. Ezen az estén azonban mindig volt válaszunk. Még a legnehezebb pillanatokban is. Ha kellett Dzseletovics vágott be egy trojkát (a meccsen már a negyediket), ha arra volt szükség, Rakicsevics kezéből téptük ki a labdát, de Archibald sem szégyenlősködött egy betörés után, amikor két kézzel kellett zsákolni egy elementárisat. Közben azonban a túloldalon is sorra jöttek az extra kosarak, így nagyon kellett egy perccel a vége előtt Plézer sarokból bevert trojkája! Ott vált ugyanis biztossá, hogy megszerezzük szezonbeli első idegenbeli győzelmünket!
Külön öröm, hogy csapatunkat elkísérő szurkolóink előtt jött ez össze, így a végén végre velük együtt ünnepelhettünk egy kicsit.
Események
2025. március
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 1
- 2
-
-
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
-