- Amikor erre a beszélgetésre készültem, arra gondoltam, hogy alig találok valami adatot rólad. Nincsenek filmek, vagy televíziós felvételek, kevés fotó van, esetleg néhány újságcikk, de igazi almanach, egy összefoglaló a korok Pálvölgyi Istvánjairól kevés létezik, ezért is fontos, hogy ma találkoztunk…
-- Igen, ezt jól látod! Talán a mostaniakról már több lesz, hiszen ma már szinte mindennel lehet fotót, videót készíteni. A mi időnkben nagyon kevés meccset adott a TV, főleg válogatott vagy nemzetközi mérkőzéseket. Kellenek az ilyen beszélgetések, hogy fennmaradjon valami a sportból, az utókor számára. Ahogy mondani szokták a múlt ismerete nélkül jövő sincs…

- Azt mondják, minden volt élmény, egyben már emlék is. Te nagyon sok élményt szereztél, sokszor jutnak eszedbe a régi emlékképek?
-- Szinte naponta. Nézd, én mindent a sportnak köszönhetek, és mivel örökös mozgásban vagyok, sosem nyugszom, 62 évesen is új vállalkozásba kezdtem. Izgatott, hogy mire vagyok még képes, mi az, amit még ki tudok hozni magamból. Szerencsére jól megy az üzlet. Talán így nem öregszik meg olyan hamar az ember…

- Ki hinné, hogy minden az úszással kezdődött…
-- Én az Ágoston téri iskolába jártam 1956-1964-ig, ott nem volt tornaterem, viszont mozogni imádtam. Nyolc éves koromban úszni kezdtem, a Pécsi Urán SE-ben. (akkor még ilyen klub is volt! a szerk. Ny.L.) Ezt egészen 14 éves koromig műveltem, de mivel nagyon korán kellett kelni, gondoltam más sportágat is kipróbálok. Balassa Bálint, aki a Postásba járt, és osztálytársa volt a testvéremnek, elhívta a bátyámat kosarazni, én akkor azt mondtam nekik, én is megyek. A bátyám megharagudott rám, de azért én csak elmentem velük. Jól tettem. Én akkor már 193 cm voltam, de azt nem tudtam mi fán terem a kosárlabdázás. Az akkori edzőm Mánfai Zoli bácsi, valamint Bányai Sanyi sokat foglalkoztak velem, úgy látszik, láttak bennem fantáziát…

- Hogy kerültél a PVSK-ba, ahol két éves Honvéd tagságot kivéve, kb.tíz évet húztál le?
-- 1966-ban az Egyetem 600 éves jubileumán volt egy kosárlabda torna, ahol Csepel, azt hiszem a BSE, a PVSK, és a PEAC csapatai vettek részt. Itt nekem nagyon jól ment a játék, olyannyira, hogy a Csepel és a PVSK is le akart igazolni. Én a PVSK-t választottam. Első NB I-es meccsem 1968 februárjában, Kecskeméten volt. Itt először nyert a PVSK fennállása óta 86-79-re, így nyertes csapatban mutatkozhattam be. Tudom, hogy dobtam kosarakat, de ne kérdezd hányat, mert nem emlékszem.

- Abban az időben eléggé Budapest centrikus volt a játék, nem?
-- Igen! Jellemzően, Bp. Honvéd, Csepel, Bp. Szpari, hogy csak néhányat említsek. De voltak félelmetes vidéki bázisok, pl. Baja, Kecskemét, vagy a PVSK. Baján nagy meccseket játszottunk, nem emlékszem, hogy valaha is nyertünk volna, mindig nagyon szorosak voltak a meccsek. Mivel kicsi volt a csarnok, a közönség szinte ott lihegett a pályán, néha be is léptek. Emlékszem, egyszer egy esernyővel gáncsoltak el, és miután elestem, a bíró rám nézett, és „továbbott” intett. Nem akart bonyodalmat…
De az is nagyon érdekes, ahogy én a Honvédhoz kerültem. Az idősebbek még emlékeznek, hogy akkoriban, ha egy katona csapat kiszemelt egy sportolót, egyszerűen behívta katonának. Nekem, mint „vasutasnak” felmentésem volt a szolgálat alól. A Honvédnál volt, ha jól emlékszem, egy Pálfi nevezetű játékos, aki eligazolt a Csepelbe, én másnap megkaptam a behívómat… Teszem hozzá csodálatos két évet töltöttem ott!

- Hogyan lettél válogatott?
-- Én már a PVSK-ból tagja voltam különböző korosztályos válogatottaknak, majd meghívtak a felnőtt válogatott keretbe, 1968 végén, ahol később 179-szerepeltem, de a dobott kosarak számát ne kérdezd, mert pontosan nem tudom.

- Emlékezetes pillanatok, meccsek?
-- Rengeteg volt, csak néhányat. Mindjárt az első meccsem a Honvédban a Reál Madrid ellen volt. Kint kikaptunk 21 ponttal, itthon 19-el nyertünk. Három pont kellett volna, hogy kiverjük a spanyol csapatot. A Reál már akkor is nagy csapat volt. Akkor még volt Vasutas EB. Én kettőn is részt vettem, az első Francia- országban, Strasbourgban volt, itt ötödikek lettünk, a másodikon Lengyelországban én lettem a gólkirály. Akkor a Vasutas válogatottban tizen! szerepeltünk a PVSK-ból, és az edzőnk is pécsi volt, Szamosi Nándor. Volt olyan bajnoki meccs Pécsett a Sopron ellen, ahol a vendégeknél Tvordy 51 pontot dobott, mégis mi nyertünk. 1971-ben bajnokságot nyertem a Honvéddal.
1974 Groningen olimpiai selejtezőn, München előtt kikaptunk a Spanyoloktól, így nem jutottunk ki az Olimpiára. Aztán volt egy EB selejtező a Románok ellen, ahol a félidőben 21 ponttal vezettünk, mégis kikaptunk, és így ők mentek az EB-re.
Egyszer San Remo-ban egy tornán, a nagy Szovjet válogatott ellen, még Bjelovék játszottak, a döntőben két ponttal kaptunk ki, és sajnos az utolsó tempót én hagytam ki. Mivel akkor még nem volt 3 pontos dobás, ha bemegy, legalább hosszabbítás lett volna… Voltam Ausztráliában a 45 év feletti válogatottal, én akkor már 50 éves is elmúltam. Ez az úgynevezett World Masters Games nevű játékok volt, tulajdonképpen egy Öregfiúknak kíírt Világbajnokság. Itt nem csak kosárlabda, hanem más sportágak is szerepelnek, közel 20 ezer ember vett részt. Ott megnyertük a korosztályos kosárlabda VB-ét. Ezen kívül rengeteg élmény, emlék volt, bejártam a fél világot, sok kosarat szereztem, szép volt!

- A büntetőket hogy dobtad?
-- Azokat nagyon jól! Ha megengeded, mondok egy emlékezeteset. A Honvéd tagja voltam akkor, a Csőszer ellen játszottunk bajnoki meccset, ahol 21 pontot dobtam csak büntetőkből!

- Mondjunk néhány nevet a játszótársak közül.
-- Nagyon sokan voltak, sajnos néhányan, már nincsenek köztünk. A PVSK-ból Csongor László, Moró Zoltán, Gombos Attila, Naumov Dr., Dr. Gyenge András,a Rabb testvérek, Tahi Józsi, Hosszú, Varasdi, Darázs, Vojtek, és még sokan mások, a Honvédból, Banna Valér, Gyurasits István, Gellér, Losonczi, a teljesség igénye nélkül. Kiváló edzőim voltak. Szamosi Nándor, Balog József (Honvéd), Varga Ferenc, mind kiváló pedagógiai érzékkel rendelkeztek.

- Népes családodban is voltak sportsikerek!
-- Büszke vagyok két lányomra, és hat unokámra. A nagyobbik lányom, jelenleg Budapesten él, itt Pécsett tagja volt az első bajnokságot nyert csapatnak. Náluk négy lányunokám van. A kisebbik lányom, Ági kiváló teniszező volt, egyszer 26. ranglistaeredménnyel, ő ma sportpszichológus, itt él Pécsett, két fiúgyermeke van. Imádom a családomat, én háromszor nősültem, tudom milyen fontos a jó családi kapcsolatrendszer.

- Mit csinálsz szabadidődben, van-e hobbyd?
-- Én a sport befejezése után vállalkozó lettem, a mai napig önellátó vagyok, vendéglátás, és egészség megőrzés területén tevékenykedtem. Természetesen sportolok is néha. Kerékpár, vagy egy kis tenisz belefér, régebben futottam is. Ha itthon vagyok, mindig kimegyek kosármeccsre, de ez a játék már más, keményebb gyorsabb, mint a mi időnkben, de azért ezt is imádom, szurkolok a pécsieknek. Ha jut időm, olvasok, vagy TV-ét nézek, sportot is, de mint említettem egy vadonatúj vállalkozást is elkezdtem.

- Mit jelent neked a „PVSK Aranygyűrű” kitüntetés?
-- Nagyon sokat! Én, kisebb megszakítással, több mint tíz évet töltöttem az egyesületnél. És most nagyon örülök, hogy rám gondoltak, hogy egyáltalán gondoltak rám. Én a sportágban mindent elértem, amit lehet, és ezt nagy részben a PVSK színeiben, úgyhogy nagyon köszönöm az egyesületben mindenkinek, aki segített ebben.

- Életfilozófiád, az állandó mozgás, a tenni akarás…
-- Ezt jól látod! Én soha nem tudok tétlenül ülni, csak úgy elleni, mindig várom a változást, azt, honnét jön valami új. Úgy érzem, elégedett vagyok eddigi életemmel, mindazzal, amit elértem. Soha nem tör meg a vereség, a veszteség, mert az inspirál arra, hogy új lehetőség fele nyissak, és azt jelzi, mást kell csinálnom! Szeretem a kihívásokat, jelenlegi vállalkozásomat még kb. 30 évig folytatom, aztán jöhet a boldog öregkor…

Nyilas László