PVSK-Veolia–Alba Fehérvár 82-89 (19-21, 22-27, 16-20, 25-21)

Kosárlabda-NB I., férfiak.

PVSK-Veolia: Ruják 16/3, Lewis 19/6, Funderburk 14/6, Meleg, Brkics 19. Cs.: Budimir 6/3, Carev, Krivacsevics 2, Demeter 6. Dragasevics, Hőgye. Vezetőedző: Dragan Alekszics.

Alba Fehérvár: Gillon 12, Curry 6, Vojvoda 27/9, Lukács 14/6, Davis 23/3. Cs.: Csorvási 2, Balsay, Hearst 5. Vezetőedző: Forray Gábor.

Nem kis tét nyomta csapatunk vállát az Alba Fehérvár elleni bajnoki előtt. Ha valamikor, akkor ugyanis most tényleg muszáj volt nyerni. A találkozó előtt ugyanis úgy állt a matek, hogy lehetőleg mindhárom hátralévő mérkőzésünket be kell húzni, hogy maradjon esélyünk a legjobb nyolc közé kerüln. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy e mellett a Sopron és a Körmend hátralévő mérkőzéseit is árgus szemekkel kell figyelnünk, a sorsunk ugyanis nem csak a magunk kezében van.

Persze, játékosaink szerencsére nem más eredményeket nézegettek, hanem minden idegszálukkal a saját feladatukra koncentráltak. Ez pedig meg is látszott a játékon, ugyanis nagyon összeszedett, fegyelmezett kosárlabdát mutattunk be az első percekben. Ennek eredményeként az első negyed teljesen kiegyenlített volt. Igazán nagy rohanást egyik fél sem tudott bemutatni, így 2-3 pontons különbség jelentkezett legfeljebb egyik, vagy épp másik oldalon. Az egyedüli pici zavaró körülmény az volt, hogy bár már vagy 6 perc eltelt a meccsből, csupán csak Lewis és Brkics volt eredményes nálunk. Igaz ők ketten 14 pontot szorgoskodtak össze. A negyed végére azért Budimir és Funderburk is bevette az Alba gyűrűjét, azonban épp a legrosszabbkor érzett rá a tripla ízére Vojvoda, így végül 21-19-re a vendégek nyerték az első tíz percet.

Másfél perc sem kellett a második etap elején, hogy Dragan Alekszics időt kérjen, az Alba ugyanis villámgyorsan szerzett négy ponton. Ruják volt az, aki kicsit később 19-27-es állásnál törte meg gólcsendünket. Lewis is kedvet kapott, és gyors egymásutánban két duplát is elsüllyesztett, így máris a vendégek mestere, Forray Gábor rendelte magához játékosait. Használt is a rövid pauza az Albának, ugyanis a fejmosás után egészen más képet festettek Vojvodáék a parketten. Ezzel sajnos egyenes arányban volt a mi teljesítményünk visszaesése is. Támadásban az addig stabil Lewis is elkezdett bele-belehibázni, és bizony a védőmunkánk is hagyott kívánnivalót maga után. Nem is csoda, hogy 8 ponttal megléptek a vendégek. Ez pedig épp elég volt Alekszics második időkéréséhez, és első kiborulásához is. Merthogy bizony nem tették zsebre Brkicsék, amit a mestertől kaptak, szűk egy perc alatt. Szó se róla, Dragan Alekszics valóban nagyon ritkán emelei fel a hangját egy-egy időkérésnél, így amikor ilyet látunk, az már jelzi, valóban felmehetett benne a pumpa. És valljuk be, pedagógiai szempontból sem rossz a dolog. Ha ugyanis Alekszics kiabál, akkor minden játéskor érezheti, nagyon, de nagyon kell rá figyelni. Ha a védekezésünk nem is lett szempillantás alatt feszesebb, azért innentől kezdve elől szép dolgokat produkáltunk – igaza a hétpontos hátrányunk nem csökkent a nagyszünetre.

Hatalmas szívre, és hasonlóan nagy lendületre volt szükségünk ahhoz, hogy az Alba után eredjünk, és a magunk javára fordítsuk a meccset. Ebben azonban a harmadik negyed elején komoly fennakadást okozott, hogy Lukács és Davis villámgyorsan berámolt egy-egy triplát a gyűrűnkbe. Sőt, jött Vojvoda, majd Lukács közelije is, így 45-58-nál, bár nagyon a félidő elején voltunk még, egyre kilátástalanabbá kezdett válni a helyzetünk. Edzőnk ekkor már a zakóját is ledobva magáról kért időt, aminek nagyjából meg is lett az eredménye. A harmadik negyedből hátralévő jó nyolc percben ugyanis már egészen más arcunkat mutattuk. Mondjuk ehhez nagyban jártult hozzá Demeter Attila, aki csereként beállva óriási lendületet hozott a csapatba. Meg pontokat. Meg lepattanókat és labdaszerzéseket. Vissza is tudtunk nézni tíz alá, azonban a negyed utolsó pillanatai megint az Albának jöttek ki jobban, így 57-68-ról kellett nekivágnunk a záró felvonásnak.

Ami valljuk be, nem egy hálás feladat. Becsületünkre legyen azonban mondva, belevágtuk a fejszénket, még ebbe az igencsak kemény fába is. Mentünk előre, szigorúan védekeztünk, elől pedig egyre-másra megtaláltuk a labdával Brkicset, aki nem is nagyon hibázott. Persze közben azért az Alba is pályán volt, sőt Davis révén dobálta is a duplákat. Nagyon lassan apadt tehát a hátrányunk, Rujk triplájával, öt perccel a vége előtt 73-80 volt az állás.Ennél közelebb azonban már sikerült kerülnünk. Bár az utolsó percig próbálkoztunk, de az az icipici plusz hiányzott, ami egy ilyen fordításhoz elengedhetetlen.

A vereség persze önmagában is fájó. Úgy azonban pláne, hogy ezzel még tovább bonyolódott a tabella hátsó régiója. Jelen állás szerint ugyanis kettes, hármas, vagy akár négyes holtverseny, egymás elleni eredmények, minitabellák és pontkülönbségek is dönthetnek a még rájátszást jelentú 7-8. helyek sorsáról. Bár az esélyünk matematikailag még nem szállt el, az biztos, hogy kizárólag a két hátralévő meccsünket megnyerve marad némi sanszunk, hogy folytassuk a 2011 óta tartó szériánkat, és ismét ott legyünk a play offban.

Dragan Alekszics: - Gratulálok az Albának! Nagyon keményen játszottak egy-egyben, mi pedig nem voltunk képesek egy az egyben megállítani őket, és ebből nagyon sok pontot dobtak. Egész meccsen próbáltuk utolérni ellenfelünket, de amikor jó volt a támadásunk, akkor sem tudtuk feltartóztatni őket, különösen Davist és Vojvodát. Megbüntették a hibáinkat, vezettek az egész mérkőzésen, ezért megérdemelték a győzelmet. Most készülünk a legfontosabb mérkőzésünkre a ZTE ellen, megpróbálunk nyerni, és ezzel bejutni a Magyar Kupa nyolcas döntőjébe. Ez most az elsődleges a csapat számára.