Atomerőmű SE–PVSK-Veolia 75-70 (16-18, 19-16, 27-20, 13-16)

Kosárlabda-NB I.,play out, 3.mérkőzés.

Atomerőmű SE: Brown 15/15, Frank 2, Brzoja 6, Eilingsfeld 12/6, Pacevicius 12/3. Cs.: Keith 17/3, Pajor 2, Kis, Kovács Á. 3/3, Taylor 6/3. Vezetőedző: Jan Pavlík.

PVSK-Veolia: Haynes-Jones 7, Donaldson 8/6, Ivosev 22/3, Meleg, Brkics 18. Cs.: Goldring, Illés 11/9, Bíró O. 4. Vezetőedző: Drazsen Brajkovics.

Ennél egyértelműbb helyzet kevés akad. Ha nyersz bennmaradsz, ha kikapsz, kiesel. Így vágtunk neki az ASE elleni harmadik playout meccsnek, ahol – nincs mit szépíteni –, senki sem minket tartott az esélyesnek. Persze az esély egy dolog, a pályán mutatott játék meg egy másik. Láthatóan mi is igyekeztünk erre bazírozni, olyan jól kezdtük ugyanis a meccset, hogy az valóban öröm volt nézni. Persze úgy könnyebb is volt a dolgunk, hogy ezúttal szurkolóink is ott voltak a paksi sportcsarnok lelátóján, és az ő ütemes buzdításuk közepette nyitottunk egy 8-0-val. Azért persze idővel a nulla százalékos hazai dobószázalék elkezdett javulni, de még így is összeszedett, harcos játékkal bizonyítottuk, hogy akármi is lesz a vége, nem fogjuk olcsón adni a bőrünket. Donaldson támadásban, Ivosev és Brkics védekezésben jeleskedett, így az első tíz perc után nálunk volt az előny.

A második negyed nagyon hasonló volt, mint az első. Mind a két csapat sokat hibázott támadásban, ezért szép játékról szó sem volt. Persze úgy nem is bántuk ezt, hogy közben 5-6 ponttal folyamatosan vezettünk. Egészen a félidő hajrájáig, akkor ugyanis néhány rossz döntésünk után a Paks elkezdett zárkózni, sőt, 30-29-nél a vezetést is átvette, és azonmód meg is lépett négy ponttal.

Félő volt, hogy még a szünet előtt komolyabb hátrányba szaladunk bele, de amikor nagyon kellett, jött Haynes-Jones kosara, majd Ivosev kettő plusz egye, és ismét mi vezettünk eggyel. Mondjuk a nagyszünethet érve végül így is a Paksnál lett az előny (35-34), de ez nem sokat jelentett ezen az elképesztően kiélezett derbin.

Gondoltuk legalábbis a harmadik negyed elejéig, akkor ugyanis úgy rákapcsolt a Paks, hogy gyakorlatilag állva hagyott minket. Mindent bedobtak Eilingsfeldék, mi pedig teljesen leblokkoltunk. Nagy volt a baj. Méghozzá olyan nagy, hogy félő volt, idejekorán eldől minden. Amikor 62-47-re vezetett a Paks, és Drazsen Brajkovics időt kért, érezhető volt, hogy az utolsó szalmaszálba kell belekapaszkodnunk. Ezt a negyed végén egy 7-0-s, majd a záró etap elején egy újabb 6-0-s szériával meg is tettük.

Szurkolóink szinte hazai pályát varázsoltak számunkra, ami persze érthető is volt, hiszen egy veszettnek látszó meccsen sikerült visszajönnünk kettőre. És így, ilyen szoros állás mellett futottunk neki a hajrának. Mivel védekezésben háromszor egymás után sikerült labdát szereznünk, bőven megvolt a sanszunk, hogy fordítsunk, nem tudtunk azonban ezzel élni. A Paks pedig köszönte szépen, és Eilingsfeld vezérletével elkezdte nyitni azt a bizonyos ollót.

Ugyan egy halovány remény egészen az utolsó fél percig volt még, de a remény csak remény maradt. Kikaptunk, és ezzel elbúcsúztunk az A csoporttól. A 2003-as feljutásunk óta húsz szezont húztunk le egyhuzamban a honi élvonalban. Játszottunk bajnoki döntőt, nyertünk Magyar Kupát és voltunk bronzérmesek a bajnokságban, meg persze akadt számos gyengébb meccs, fájó pillanat. Ilyen borzalmasan keserű szombat esténk azonban nem volt az elmúlt majd két évtizedben...

Kapcsolódó hírek