Szombaton este hazai pályán kezdjük meg az alapszakasz második körét, a Körmend ellen keményen meg kell majd küzdenünk a sikerért.
Az biztos, hogy nem úgy képzeltük el a visszatérést az élvonalba, ahogyan a bajnokság alapszakaszának első fele sikerült számunkra. Számos fájó vereség, az év végére hatalmas méreteket öltő sérüléshullám, és csupán egyetlen győzelem az ősszel. Nem kell hozzá nagy bátorság, hogy azt mondjuk: ennél csak jobb jöhet!
És talán az ünnepek alatti pihenő most jó barátnak bizonyul, hiszen a hiányzóinknak volt idejük, hogy az itt-ott fájó végtagokat rendbe tegyék, és végre – nagyjából – teljes kerettel vághassunk neki az előttünk álló feladatoknak.
Rögtön elsőre például az a Körmend lesz az ellenfelünk, amely a nyári nagy átalakulás után egészen jó félszezont produkált, hiszen 7/7-es győzelem/vereség mutatóval áll jelenleg Forray Gábor csapat. A papírforma alapján tehát mondhatjuk, hogy még a Lauberben is a vasiak számítanak majd esélyesnek, azonban nem árt felidézni a két csapat őszi, körmendi csatáját. Ott bizony sokáig nekünk állt a zászló, igaz a hajrá végül ellenfelünknek sikerült jobban. Itt van azonban az esély, hogy visszavágjunk, és az új évnek is egy, az eddigieknél sokkal pozitívabb alaphangot adjunk. Ha a két együttes elmúlt húsz évét nézzük, akkor az egymás elleni csaták meglehetősen kiegyenlítettek voltak, igaz valamivel azért a Körmendnek jobb az mérlege, hiszen a 2003 óta egymás ellen lejátszott 56 tétmeccsből 33-at nyert ellenfelünk. Ha viszont a Lauberben lejátszott derbiket vizsgáljuk, az összesen 27 csörtének több mint a felét, 15-öt nyertünk meg mi – szurkolóink hathatós támogatásának is köszönhetően. Van tehát mibe kapaszkodni.
Események
2025. január
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
-
-
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
-