A Vasashoz látogatunk szombaton este, a meccsen elsősorban azon múlik a siker, hogy mennyire tudjuk jól működtetni a védekezésünket.
A rossz évkezdés után nagyon fontos volt, hogy legutóbb egy jó meccsen le tudtuk győzni a Miskolcot, azonban az a siker akkor ér igazán sokat, ha folytatni tudjuk azt akkor mutatott játékot. Erre a Vasas ellen szükség is lesz. Bár a fővárosiak csak 10. helyen állnak a tabellán, sok csapatnak törtek már borsot az orra alá a szezonban.
– A Miskolc ellen nagyon jól reagáltak a srácok az azt megelőző két vereségre – mondta Sértő Ádám segítője, Mándity Marko. – Ez az a kosárlabda, amit folytatnunk kell. Kemény, agresszív védekezés, rengeteg futással, tranzícióval.

Ami soros ellenfelünket illeti, Mándity Marko óvatosságra intett mindenkit.
– A szezon előtt sokan más helyre pozícionálták ezt a Vasast. A elején még lassabb játékot játszottak, de azóta stílust váltottak, sokkal gyorsabbak lettek. A MAFC ellen is sokáig vezettek, leginkább a hiányzóik miatt kaptak akkor ki. Nálunk továbbra is a védekezésen lesz a hangsúly. Ha meglesz a jó védekezés, abból lesz ritmusunk támadni is. Ha a Miskolc elleni játékunkat meg tudjuk közelíteni, főleg, ha még rá is tudunk tenni arra egy lapáttal, akkor csakis rajtunk fog múlni, hogy mi lesz a mérkőzés vége.
Események
2026. január
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v

















