PVSK-Veolia–Újbuda-MAFC 90-79 (26-20, 20-26, 20-15, 24-18)

Kosárlabda-NB I. B Piros csoport, döntő, 5. mérkőzés. Lauber Dezső Sportcsarnok, 2500 néző.

PVSK-Veolia: Micsovics 26/9, Németh A. 7/3, Plézer 13/3, Antóni 7/3, Horti 13/3. Cs.: Frank 7, Mokánszki 5/3, Bíró O., Halász 2, Radó 7/3, Molnár M. 3/3. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.

Újbuda-MAFC: Polgárdy 17/6, Pintér 3/3, Archibald 11, Pápai 9, Bordács 10. Cs.: Katona 12, Buzás 1, Komma 3, Biber 11, Kovács L. 1. Vezetőedző: Lakits András.

Csak ámultunk és bámultunk fél órával a feldobás előtt, hiszen körbenézve a Lauberben, már ekkor közel félig megtelt a csarnok. Előre sejthettük tehát, hogy drukkereink pokoli hangulatot fognak teremteni.

Mire elindult a csata, már 2500 ember zsúfolódott össze a lelátókon, ami meg is tette a hatását, hiszen a kezdeti rontott támadások után Micsovics vezérletével elkaptuk a fonalat, és vezettünk is 4-5 ponttal. Nem tartott azonban sokáig ez, a MAFC hamar összekapta magát, és talpra is ugrasztotta szurkolóit, akik megtöltötték a vendégszektort. Az első negyed végéhez közeledve sajnos egyre többet hibáztunk, amit ellenfelünk ki is használt, és elhúzott hat ponttal.

A kinti dobásinkkal aztán a második negyedben őrületbe kergettük Lakits András együttesét. Mokánszki, Németh és Molnár triplája után is elég jó volt már a hangulat a lelátón, de amikor a csereként beálló Radó verte be kintről, akkor szabályosan felrobbant a Lauber. Nem csoda, hiszen ezzel tudtuk visszavenni a vezetést. Inenntől aztán egy csiki-csuki kezdődött, ami végül egált adott ki a nagyszünetre.

Úgy voltunk vele, hogy ha már döntő, ha már ötödik meccs, akkor had szóljon, legyen a csak a szezon legizgalmasabb derbije. És bár a harmadik tíz percet a MAFC kezdte jobban, néhány gyorsindítással el is lépett, nagyon gyorsan tudtunk ritmust váltani. A melleltt, hogy Micsovics talán az egész szezon legjobb játékát nyújtotta, valószínűleg a fővárosiakat is meglepte, hogy Radó volt a másik letéteményese a fordításunknak. Fiatal magasemberünk a palánkok alatt olyan tartást adott a csapatnak, ami csak a legnagyobbak sajátja. Az, hogy fontos támadó lepattanó után dobott duplát faulttal együtt, már önmagában fantasztikus volt, de amikor a túloldalon lesapkázta a liga talán legjobb centerét, Bordácsot, már éreztük, hogy itt valami nagy dolog van készülőben. Az utolsó negyedre öt pontos előnnyel indultunk.

Egyetlen dologra volt szükség: higgadtságra! És bár idén akadt pár alkalom, amikor ez hiányzott a játékunkból, most, talán a 2500 szurkolónk támogatásának hatására erről szó sem volt. Gyakorlatilag minden nehéz szituációban jó döntéseket hoztunk, és akadt mindig egy-egy extra megoldás is. Horti elképesztően harcosan jött vissza a padról a végére, Németh remekül védekezett, Antóni nyugalmat sugárzott… Micsovics pedig a megszámlálhatatlan lepattanó és assziszt, meg az amúgy is ponterős játéka mellett, öt perccel a vége előtt dobott egy triplát is – amitől az egyébként is pokoli hangulat olyanná vált, amiben képtelenek voltunk elképzelni, hogy ne nyernénk.

Az utolsó percekben már végig 10 pont körül vezettünk, és bár Polgárdy próbálkozott, mindenre volt válaszunk. Az utolsó másfél perc így már az ünneplésről szólt. A csarnokban mindenki állt, vastaps lengte be a Laubert, és a „Bajnok-csapat, bajnok-csapat!” rigmus, szívünknek olyan kedves ütemére hangolva várhattuk az végső dudaszót.

Ami, amikor megérkezett, újabb, már a sokadik hangrobbanást generálta. Repült a labda, a mezek, ki-ki vérmérséklete szerint az öklét rázta vagy épp zokogott örömében. Valamiben azonban mindenki eggyé vált: a PVSK-család megmutatta, hogy együtt bármin képes keresztülmenni. Egy kiesés, egy nem feljutás, és semmilyen nehézség nem töri meg ezt az egységet.

Amit ma a Lauber Dezső Sportcsarnokban átéltünk, az sosem fogjuk elfelejteni. Az elmúlt évek viszontagságai után, egy ilyen szezon, ilyen lezárása az, ami után végre kiszakadhat belőlünk minden. Az ünneplés, a szurkolókkal közös éneklés és táncolás közben azonban ne feledjünk valamit leszögezni, ami nagyon fontos: végre a helyükre kerültek a dolgok, a PVSK ott van, ahova tartok. Az A csoportban!!!

Szrecsko Szekulovics: Augusztusban mikor találkoztunk a PVSK csarnokban még csak a céljainkról beszéltünk, arról, hogy megnyerjük a bajnokságot és feljutunk az élvonalba. Közel 10 hónap után itt vagyunk. Nagyon hosszú és nehéz út volt. Sikerült. Igazi PVSK-s csapatmunka volt, a játékosok, a szakmai stáb, illetve mindenki, aki a háttérben dolgozott, együtt küzdött és győztünk. Vége a szezonnak, egyik szemem sír, másik nevet. Fantasztikus 5. mérkőzés volt, elképesztő atmoszféra, az élvonalban a legtöbb csapatnak nincs ilyen szurkolótábora. Köszönöm mindenkinek, aki kijött ma, boldog vagyok, megyünk vissza az NB I. A-ba, ahova a PVSK tartozik!