Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Fókusz és energia – ez kell a sikerhez

Szerda este Veszprémben lépünk pályára. A hazai pályán nagyon erős ellenfelünket Pécsett is nagy csatában tudtuk legyőzni, most sem fogják ingyen adni a sikert.

Ha a szezon legjobb teljesítményét kezdjük keresni, nem kell távolra pillantanunk. A hétvégén Jászberényben szezoncsúcsot jelentő 112 dobott ponttal arattunk szépen csillogó győzelmet. Sok idő azonban nem jutott ezt ízlelgetni, hiszen ma este már Veszprémben van jelenésünk.

Bár a tabellán négy hellyel mögöttünk áll soros riválisunk, saját csarnokában mégis életveszélyes mindenkire. Jól mutatja ezt hazai mérlege is. Eddigi tíz bajnokijából csupán egyet veszített el az Veszprém, a MAFC-on kívül mindenkit legyőzött, aki arra járt. Ehhez még érdemes hozzátenni azt is, hogy ősszel, a Lauberben szoros meccsen tudtunk 82-81-re nyerni ellenük.


Az első perctől kezdve éreztük a fókuszt a csapaton, főleg védekezésben, és ez a védekezés, amit igazából 40 percen keresztül tudtunk tartani, ez hozta magával az önbizalmat támadásban is – emlékezett vissza a Jászberény elleni sikerre edzőnk, Szentpáli Gergő. – Bár az első félidőben nem dobtuk jól a triplákat, de amikor a Jászberény beállt zónázni, és azzal próbálkozott, akkor már olyan önbizalommal mozogtunk a pályán, hogy szétdobtuk a zónájukat is. Ezt nagyon jó volt átélni a kispad mellett.



Önfeledt ünneplésről azonban szó sem lehetett, hiszen az alapszakasz végén igen sűrű a programunk, ráadásul minden egyes bajnokinak hatalmas a tétje. Nem mindegy, hogy milyen pozícióból várhatjuk majd a rájátszást.

Nagyon fontos, hogy ez a magabiztosabbnak mondható győzelem ne kényelmesítsen el minket – mondta Szentpáli. – A célt mindenki tudja, az alapszakaszból hátralévő minden meccset szeretnénk megnyerni, úgyhogy nincs most itt az ideje az örömködésnek. Ugyanazt az energiát szeretnénk látni a csapattól, és ugyanazt a fókuszt, amit Jászberényben tudtunk produkálni.



Események

2026. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap