Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Felkészülten várjuk a Veszprémet

Négy győztes tétmeccsel a hátunk mögött fogadjuk szombaton este a bajnokság egyik meglepetéscsapatát, a Veszprémet.

Két ugyanúgy álló együttes (5 győzelem és 2 vereség 7 forduló után), mégis két nagyon más csapat. Mi a bajnoki címet tűztük a zászlónkra, ezért is küzdünk hétről hétre – az Insedo Veszprém azonban a Piros csoport újoncaként eddig meglepően jól teljesít, és harmadik helyen áll a tabellán.

Persze, ha kicsit alaposabban szemügyre vesszük soros riválisunk keretét, már nem is olyan nagy csoda az eddig jó szereplés, hiszen számos rutinos, jó képességű kosarasa van a bakonyiaknak. Frank Áront, Kocsis Zalánt, Bogdán Bendeket vagy épp Bonifert Bendegúzt nem kell külön bemutatni egyetlen kosárlabda-kedvelőnek sem.

Az tehát világos, hogy nem lesz könnyű dolgunk szombaton este, igaz azért akadnak paraméterek, amelyek miatt van okunk reménykedni. Elég, ha csupán azt vesszük, hogy négy egymás után elért győzelem után vagyunk, hiszen a bajnokságban a MAFC-ot, a TF-et és az Óbudát is legyűrtük, míg legutóbb a Hepp Kupában Nagykanizsán arattunk sima győzelmet. Ráadásul, bár a Veszprém is négymeccses rohanásban van épp, ebben a szezonban idegenben még egyszer sem tudtak diadalmaskodni Frankék.


Bár valóban négy találkozót nyertünk zsinórban, aminek örülök is, azért egyik sem volt könnyű meccs, mindegyiken megszenvedtünk a sikerért – hangsúlyozta vezetőedzőnk, Sértő Ádám. – A tanulság, hogy le kell csökkentenünk egy-egy meccsen belül a gyengébb periódusainkat, nem szabad hagynunk, hogy komolyabb hátrányba kerüljünk emiatt. A srácok szerencsére nagyon fogékonyak az új dolgokra, és a kritikán sem sértődnek meg, hanem javítani akarnak mindabban, amiben esetleg lemaradásuk van.



Ami a szombati, Veszprém elleni bajnokit illeti, vezetőedzőnk elégedett a felkészüléssel.


Azt gondolom, hogy rendesen felkészültünk, a segítőim remek munkát végeztek az ellenfél feltérképezésével, úgyhogy nagy meglepetést nem fog tudni okozni riválisunk. Várjuk már a szombatot, szeretnénk bizonyítani szurkolóinknak.


Aki esetleg valami miatt nem tud kimenni a Veszprém elleni meccsünkre, annak sem kell lemaradnia róla, hiszen a PVSK YouTube-csatornáján 18 órától élőben közvetítjük a találkozót.

Események

2025. november

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30

Nagyobb méret Következő hónap