Negyedik nyári érkezőnk a 21 éves Kertész Dávid, aki az Alba Fehérvár csapatától igazolt hozzánk.
Kertész Dávid az előző szezont az Alba Fehérvár együttesénél töltötte, ás bár az A csoportban kevés játéklehetőséghez jutott, előtte már bizonyította, hogy nagy potenciál rejlik benne. A jó felépítésű, 198 centi magas, elsősorban külső posztokon bevethető fiatal kosarassal megállapodtunk a mai napon, így eldőlt, hogy a B csoportban ős is csapatunkat erősíti majd.
– Nagyjából két hete keresett meg Sértő Ádám, aminek nagyon örültem – mesélte új igazolásunk. – Korábban az utánpótlás válogatottnál, majd az NB I. B-ben, Cegléden is volt már az edzőm, és az igazat megvallva, onnantól kezdve, hogy ő hívott, nem is kellett gondolkoznom azon, a PVSK-hoz igazoljak-e, Ádám szakmai felkészültsége, munkamorálja ugyanis szerintem garancia a sikerre, számomra pedig a fejlődésre. Egyáltalán nem tartom visszalépésnek, hogy a B csoportba szerződtem, nagy kihívásnak gondolom, hogy hozzá tudjak járulni a csapat céljainak eléréséhez. Amit a szurkolóknak ígérhetek, hogy a végsőkig kitartó és harcos leszek a pályán, nem állok meg egy pillanatra sem.
Vezetőedzőnk nem véletlenül csábította a csapathoz Kertészt, ahogy elkezdett ugyanis róla beszélni, gyorsan kiderült, nagyon fontos erényekkel rendelkezik a fiatal játékos.
– Dáviddal dolgoztam már korábban Cegléden így ismerjük egymást, tudjuk, hogy mire számítsunk a másiktól – szögezte le Sértő Ádám. – Rendkívül jó munkamorállal rendelkezik, az a típusú játékos, akit azért kell „rugdosni”, hogy pihenjen is egy kicsit. Védekezésben igazi jolly joker, az 1-estől a 4-es posztig képes magas szintű védőmunkára, támadásban pedig sokkal több van benne, mint amit eddig mutatott. Ezen kell majd dolgoznunk, hogy egyre stabilabb teljesítményt tudjon nyújtani a támadó oldalon is.
Események
2025. június
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 1
-
-
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
-
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
-