Hazai pályán próbálhatja meg begyűjteni harmadik győzelmét NB I. B-s együttesünk hétfőn este.
Tekintettel arra, hogy az NB I. B Piros csoportjában szereplő együttesünk jelenleg a tabella 12. helyén áll, 2/7-es győzelem/vereség mutatóval, abban nincsen semmi meglepő, hogy a legtöbb bajnokinkra úgy készülünk, hogy papíron az ellenfelünk az esélyes. Nem lesz ez másként hétfőn este sem, amikor is a Baja gárdája érkezik a Lauber Dezső Sportcsarnokba. Ennek ellenére azért közel sem félelmetes soron következő riválisunk, hiszen 4 győzelem mellett már 5 vereséget elkönyvelve a nyolcadik helyet foglalja el a bajnokságban. Az ugyanakkor óvatosságra inthet minket, hogy a legutóbbi fordulóban a Baja csak nagyon szoros csatában maradt alul a harmadik Salgótarján otthonában.
Ezúttal tehát olyan meccsre készülhetünk, amelyben azért bőven benne van annak a lehetősége, hogy harmadik idei győzelmünket is megszerezzük. Ez már csak azért is érhetne nagyon sokat, mert ebben az esetben akár két helyet is előre léphetnénk a táblázaton. Ez pedig a bentmaradásért vívott küzdelemben nagy részsiker lenne Rab Gyula vezette, roppant fiatal együttesünk számára.
Események
2025. január
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
-
-
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
-