Vezette: Győrffy, Söjtöry, Balogh.

PVSK-Veolia: Pongó M. 5/3, Ruják 5/3, Smith 33/12, Budimir 23/9, Aiken 13/3. Csere: Horti 7/3, Antóni 2, Bíró L., Csirics 6. Vezetőedző: Csirke Ferenc. Körmend: Németh 2, Edwards 12, Kastrati 4, Taylor 18, Varnado 19/3. Csere: Turner 20/9, Ferencz 5/3, Durázi, Oroszi. Vezetőedző: Matthias Zollner.

Bár számunkra a legnagyobb öröm, hogy az utóbbi években a Lauber Dezső Sportcsarnok, a bajnoki évadok második felére rendre megtelt csapatunk meccsein, az azonban, hogy már októberben zsúfolt-házas derbit játsszunk, talán még minket is meglepett.

Viszont, ha már egyszer teli lett a csarnok a Körmend elleni derbire, akkor bizony szurkolóink már az első pillanattól kezdve beleadtak apait, anyait. A legörvendetesebb dolog azonban mégis az volt, hogy játékosaink is éppen így tettek. Szükség is volt arra, hogy nagy energiákat mozgósítsunk, hiszen Quincy Diggs combhajlító-izma meghúzódott a Bratislava ellen, így nem tudta vállalni a játékot. A túloldalon is volt egy nagy kieső, hiszen Keller Ákos egy nappal korábban igazolt el Körmendről. Az alapemberek hiánya azonban nem látszott meg egyik félen sem, egy nagyon izgalmas, lüktető, ízig-vérig rangadó kezdett kirajzolódni már az első negyedben. Eleinte ugyan a Körmend vezetett pár ponttal, de szerencsére mi is jól kaptuk el a kezdést. Ültek a dobásaink, és támadásban a Pongó–Ruják duó is kifejezetten jól szuperált. Ha a negyed végén kicsit jobban figyelünk, és nem adunk el két labdát is egymás után, az előny is meglehetett volna, így azonban a vendégek „léptek meg” 23-22-re. Amit aztán a második negyed első hat percében csináltunk, abból oktatófilmet is lehetett volna készíteni. Sikerült teljesen szétzilálnunk ellenfelünket, nem elég ugyanis, hogy a dobásainkkal nem nagyon tudtunk hibázni, olyan kemény védekezést sikerült előkapnunk, amivel semmit sem tudott kezdeni a Körmend. Sorra szereztük a labdákat, és vagy Smith cikázott végig az emberek sűrűjében, és dobott könnyű kosarakat, vagy triplával büntettük az ellent. Hogy ki, az igazából nem nagyon számított, bármelyik játékosunk is került kinti dobóhelyzetbe, be is vágta a trojkákat. A mínusz egy így nagyon gyorsan lett plusz tíz. Nem nagyon hittünk a szemünknek, de ebben a periódusban olyan volt, mintha osztálykülönbség lenne a két csapat között. Néha már egy kis flikk-flakk is belefért, azt például tényleg öröm volt nézni, ahogy Csirics az egyik sarokban állva balra nézett, majd oda sem pillantva, a túloldali sarokba adott pazar gólpasszt Smith-nek, aki persze egy velőt rázó hárompontossal fejezte be az akciót. Mondani sem kell, hogy felrobbant a lelátó. Mondjuk tekintve, hogy ezzel alakult ki a félidei, 52-39-es állás, ezen nem is kell nagyon csodálkoznunk.

Persze ilyenkor szoktunk azon izgulni a félidős szünetben, hogy „csak nehogy történjen valami”. Nos, a harmadik negyed elején azt konstatálhattuk, hogy semmi számottevő nem történt, úgy folytatódott a meccs, ahogy bő negyed órával korábban abbamaradt, négy perc sem telt el, és már hússzal vezettünk. Meg kell becsülni az ilyen meccseket, mert kevés adatik meg egy csapat életében. Ezúttal ugyanis tényleg minden bejött. Bár Smith kiemelkedőt nyújtott, igazából szinte teljesen mindegy volt, hogy épp ki volt fent a pályán nálunk. Ha Aiken volt ott a palánkok alatt, akkor ő sapkázott, ha épp Horti, akkor válogatott centerünk tépte ki a labdát Taylor kezéből. Ha Budimir kapott egy passzt, emberrel a nyakán, akkor ő verte be így is a hármast, ha pedig Antónira jött ki a csiki-csuki, akkor ő fejezte be az akciót. Volt már húsznál is nagyobb az előnyünk, de a harmadik negyed végén kicsit kozmetikázni tudtak a vendégek, így 74-54-ről várhattuk a záró etapot. Csakhogy egy dologról nem hagyott megfeledkezni minket ellenfelünk. Nevezetesen arról, hogy ez bizony egy rangadó, két veretlen csapat között. És ha már így van, a Körmend nem hajlandó tíz perccel a vége előtt feladni. Volt is nagy hüledezés a lelátón, amikor 74-54-ről feljött ellenfelünk 74-65-re... Ekkor már jó négy perce nem tudtunk betalálni, így amikor Ruják a sarokból süllyesztett el egy hármast, az maga volt a tömény boldogság mindannyiunk számára. Bár ezt követően is csináltunk a pályán pár hajmeresztő dolgot – Csirke Ferenc egy-egy elrontott ziccer után nem is nagyon akart hinni a szemének, de a hajrára ismét előkaptuk az ellenállhatatlan oldalunkat. Smith majd Budimir is kintről büntette meg a körmendiek puha védekezését, ezzel pedig, bár szűk két perc még vissza volt, eldöntöttük az érdemi kérdéseket. A legvégére még maradt pár vendég-tripla is, de mi is adtunk egy kicsit a látványra, Aiken a levegőben elkapva a labdát zsákolt két kézzel, innentől pedig már nem is volt kérdés, hogy a majd& 39; háromezer pécsi szurkoló, az utolsó másfél percet már felállva tapsolja végig.

A meccs előtt az volt a nagy kérdés, hogy a két veretlen csapat közül melyik őrzi meg hibátlan mérlegét a bajnokságban. Ez után a csodálatos pécsi kosáreste után már az a kérdés, hogy vajon ki fog tudni megállítani minket? Reméljük, hogy erre még jó sokáig nem kapunk választ!

Csirke Ferenc: - Gratulálok a csapatnak és gratulálok a szurkolóinknak! Az ötödik fordulóban már olyan a hangulat, mintha már a rájátszásban lennénk. Persze ehhez kellett az is, hogy egy nagyon erős Körmend legyen az ellenfél. Mondhatnám azt, arról szólt ez a mérkőzés, hogy ki tudja jobban pótolni az egyik vezéregyéniségét. Ez nekünk most jobban sikerült. Chris Smith nagyon jó teljesítményt nyújtott, igazi vezére volt ma a csapatnak. Ez a győzelem megmutatta azt is, hogy tényleg nagyon sok minden lehet ebben a csapatban, nagyon sok opciónk van. Az utazások mait egy nap alatt tudtunk egy olyan védekezés taktikát megbeszélni, ami nagyon jól működött a Körmend ellen. Fejben is nagyon erősek tudunk lenni, ez is kulcsa volt a sikerünknek.