Szombaton este a Honvéd vendégeiként indul el számunkra a bajnokság záró szakasza.
Miután az alapszakaszt a 13. helyen zártuk, biztos volt, hogy a tizedik ellen kezdjük majd meg az alsóházi rájátszást – a végére pedig az is egyértelművé vált, hogy ez a Honvéd lesz. Így tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy az egyik legnehezebbnek ígérkező meccsel kell indítanunk, ráadásul a közelmúltból nem túl jók a tapasztalataink. Az alapszakaszban kétszer is vereséget szenvedtünk ugyanis a fővárosiaktól, legutóbb alig két hete, szintén idegenben.
Azóta persze azért változtak a dolgok kicsit, hiszen például a Honvéd egyik, épp ellenünk megsérülő légiósa, Szokolovics a teljes szezonra kiesett, nálunk pedig a Falco és a Alba elleni derbiket hagyta ki Archibald és Vaughn. Jelenleg úgy tűnik, hogy mi ismét teljes kerettel állhatunk majd ki, de az biztos, hogy a legutóbbi egymás elleni meccshez képest nagyot kell majd javulnia a játékunknak.
– Az Alba Fehérvár elleni alapszakaszzáró meccsen túl sok könnyű, üres helyzetet puskáztunk el, így lehetett volna szorosabb az a derbi, főleg, hogy néha a védekezésünkkel is voltak kisebb problémák – nyilatkozta csapatkapitányunk, Antóni Csanád. – Volt most egy hetünk, ami alatt sokat tudtunk melózni, ez jól is jött. Főleg, hogy innentől már a meccseken és a regeneráción lesz a hangsúly. Biztosan fogunk változtatni az előző, Honvéd elleni játékunkhoz képest, akkor ugyanis nagyon puhák voltunk védekezésben, ellenben az ellenfelünk kemény védőmunkájával nem tudtunk mit kezdeni. Ez lehet szerintem a kulcs, hogy meg tudjuk találni a lehetőségeket az ellenfél palánkja környékén.
Események
2025. június
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 1
-
-
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
-
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
-