Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Az élvonalból erősítünk

Az A csoportban hatodik helyen álló Atomerőmű SE együtteséből érkezik hozzánk a szezon végéig kölcsönbe Géringer Gergő.

Szakmai stábunk és vezetőségünk jó ideje dolgozott azon, hogy befoltozzuk keretünkben azt a lyukat, ami Sitku Márton sajnálatos visszavonulása után keletkezett. Ennek eredményeként örömmel jelenthetjük be, hogy nálunk folytatja pályafutását az Atomerőmő SE 20 esztendős játékosa, a 198 centi magas, korosztályos válogatott Géringer Gergő. A Pakssal történt megállapodás alapján Gergő a szezon végéig, kölcsönben fog nálunk szerepelni.

Géringer Gergő ugyan még csak 20 éves, de már negyedik szezonját kezdte meg az ASE élvonalbeli csapatában. Idén kevesebb játéklehetőség jutott neki – ezért is döntött a PVSK-hoz igazolása mellett –, amikor azonban megkapta a bizalmat, jó teljesítményt nyújtott.


Régóta kerestük a megfelelő játékost, úgy érzem, hogy megérte türelmesnek lenni – nyilatkozta vezetőedzőnk, Sértő Ádám. – Geri 3-as és 4-es posztos mezőnyjátékos, sokoldalú támadórepertoárral. Ha beváltja a hozzá fűzött reményeimet, akkor megtaláltuk a hiányzó puzzle-darabkát.



Ha minden jól megy, és a papírokat sikerül elintézni, Géringer Gergő már a pénteki, TF elleni hazai bajnokin bemutatkozhat csapatunkban.

Események

2026. február

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 1

Nagyobb méret Következő hónap