Újbuda-MAFC–PVSK-Veolia 86-76 (26-7, 14-18, 27-26, 19-25)

Kosárlabda-NB I. B Piros csoport, 18. forduló.

Újbida-MAFC: Dávid 11/6, Geiger 13/9, Kovács L. 5, Bordács 13, Pápai 11. Cs.: Molnár T. 2, Pintér 4/3, Kazy 22/9, Biber 3/3, Viola 2. Vezetőedző: Garai Péter.

PVSK-Veolia: Balogh Sz. 6, Molnár M. 22/9, Plézer 18/9, Harka 1, Djordjevics 12. Cs.: Bunos, Kertész 7/3, Merkl 2, Werner 2, Gadácsi 6/6. Vezetőedző: Sértő Ádám.

Az egyik legjobbját, Polgárdy Ádámot nélkülöző MAFC ellen így sem lehettünk túlontúl magabiztosak, hiszen a fővárosiak a bajnokság eddigi részében hajszálra ugyanolyan mérleget produkáltak az első 17 fordulóban mint mi, ráadásul, bár ősszel a Lauberben sikerült őket legyőznünk, jól emlékszünk rá, hogy ezért bizony vért kellett izzadni.

Ezzel együtt is nagyon fontos lett volna a jó eredmény a Gabányiban – márpedig a közelmúlt számunkra nem sok jót eredményezett a MAFC pályáján. És bizony ez az este is az utóbbi időszak tendenciáját tükrözte. Az első negyed feléhez érve úgy kerültünk tíz pontos hátrányba, hogy 5 perc alatt összesen 1 pontot tudtunk szerezni – és ez nagyjából mindent el is mond. Bár a MAFC sem játszott története legjobb formájában, ez is untig elég volt a hazaiaknak, hogy masszív előnyt építsenek. Ráadásul a negyed második felére a kinti dobóformája is megérkezett a fővárosiaknak, így a 26-7-es negyederedmény után ki vakarta, ki fogta a fejét, vérmérséklete szerint.

A második tíz percben ehhez képest már kifejezetten csapatszerű volt, amit mutattunk. Sokkal harcosabbá váltunk védekezésben (a játékrész első 5 percében csupán 5 pontot engedtünk az ellenfélnek –, és bár az átütő erő továbbra is hiányzott a támadásainkból, azért elkezdtünk végre pontokat is szerezni. A nagyszünetig végül 4 pontot tudtunk faragni tetemes hátrányunkból, de hozzá kell tenni, úgy vezetett a MAFC 40-25-re a félidőben, hogy eddigre már 13 kimaradó büntetőnk volt. Az pedig egyértelmű volt, hogy ilyen teljesítménnyel semmiféle esélyünk nem lesz a második félidőben.

A harmadik negyed első felében aztán úgy tűnt, sikerült egy kapcsolót átállítanunk, az első hat büntetőnket a helyére tettük. Később azonban újfent jöttet a bosszantó rontások. Ráadásul a kissé az öltözőben maradó MAFC is kezdett magához térni, amikor nagyon kellett nekik, mindig jött egy-egy idegtépő hazai tripla. Arról nem is beszélve, hogy sorozatban szedték le a támadó lepattanókat Bordácsék. A negyed végén volt olyan támadásuk, ami során háromszor szedték össze a lecsorgót, és persze végül egy dudaszós duplával növelték 16 pontosra az előnyüket.

A záród felvonás is hasonló mederben csordogált. Ha nincs az első negyed, igazából egy klasszikus rangadónak is hihettük volna a meccset, hiszen élvezetes, hullámzó volt. Olykor a hazaiaknak akadt egy-egy szép megoldása, máskor mi mutattuk meg, hogy tudunk szépen is kosárlabdázni. Werner és Djordjevics harcosságának, meg a negyedik negyedre végre „megérkező” Plézer három triplájának köszönhetően bő négy perccel a vége előtt, hosszú idő után tízen belülre férkőztünk. Az addig is a meccs legjobb teljesítményét nyújtó szurkolótáborunk tűzbe is hozta az egész csarnokot. Azonban ezen az estén sem ők voltak a pályán, pedig amikor büntetőkhöz jutottunk, lehet érdemes lett volna formabontó megoldásokat találni. Merthogy hiába volt három olyan MAFC támadás is, amit kivédekeztünk, egyszerűen képtelenek voltunk tovább szűkíteni a differenciát.

Végül kerek tíz ponttal kaptunk ki, ami azért különösen fájdalmas, mert az első negyed utáni 30 perc megmutatta, hogy könnyedén be lehetett volna húzni ezt a meccset. De amíg egy csapat 22 büntetőt ront el egy meccsen, addig nincs miről beszélni…