Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Zártkapus mérkőzés lesz a Honvéd elleni vízilabda mérkőzés

A legutóbbi szolnoki vereség után, a tabella középén álló vízilabda csapatunk, zártkapus meccsen, szurkolók nélkül fogadja a Honvéd csapatát.

A szerdai meccsről hiányoznak majd, az eddig remekül vizsgázó szurkolók, ezért úgy gondolom, akkor lehet győzelmi esélye a PVSK Füszért csapatának, ha minden erejüket mozgósítják Török Viktor tanítványai. - Ez pontosan így van - kezdte csapatunk vezetőedzője, majd így folytatta - feszült és érdekes találkozót várok, mert két nagyon jó csapat feszül egymásnak. Kijelentem, hogy mi a három pontért ugrunk medencébe. A Szolnok elleni mérkőzésről annyit, hogy nem játszottunk annyira rosszul, mint amit az eredmény mutat. Ellenfelünk világklasszis játékosokkal rendelkezik, és teljes erőbedobással játszottak ellenünk. Nekünk ez felkészülés volt a Honvéd elleni találkozóra, hiszen a nehéz helyzet miatt nem játszottunk edzőmérkőzést. Nagyon komoly sorozat előtt állunk, a Honvéd után az Eger jön hozzánk, majd megyünk az OSC-hez. Hogy nem lesz közönség a találkozón, az nagyon kellemetlenül érint minket, de ez van, ehhez kell alkalmazkodni.

A PVSK Mecsek Füszért vezetése kéri kedves szurkolókat, hogy ne jöjjenek az Abay Nemes Sportuszodába, hiszen senkit nem engedhetnek be a rendezők, a rendelkezések értelmében a meccs zártkörű lesz.

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap