Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Újra munkában a vízilabdázók

A PVSK vízilabda csapata - Rakonjac Zlatko vezetésével - már több mint egy hete megkezdte a felkészülést a következő bajnoki szezonra. Ebből az alkalomból sajtótájékoztatót tartottunk a Hullámfürdőben.

A szezonkezdő eseményen megjelent az OB I-ben szereplő PVSK-Mecsek Füszért vízilabda csapat vezetése, úgymint Czerpán István a PVSK elnöke, Máté János a PSN Zrt. vezérigazgatója, De Blasio Antonio a PVSK-Mecsek Füszért szakosztályelnöke, De Blasio Domenico a PVSK-Mecsek Füszért szakosztályvezetője, valamint Rakonjac Zlatko vezetőedző, akik az előző szezon tapasztalatai mellett beszéltek a 2024/2025-ös bajnokság céljairól is.


Czerpán István a PVSK elnöke elmondta:

Két szempontból is nagyon fontos az első osztályban szereplő vízilabda csapat a PVSK életében, egyrészt a remek hangulatú, telt ház előtt zajló izgalmas bajnoki meccsek miatt, másrészt a nagylétszámú, tehetséges utánpótlás gárda miatt is. Ez utóbbi akár országos szinten is példaértékű lehet, hiszen a legmagasabb osztályban szereplő együttesünk az egyik legfiatalabb csapat a bajnokságban. A tavalyi viszonylag gyengébb bajnoki szereplés után, még nagyobb szükség van a szakoszályvezetés, az egyesület, és az eddig is sok támogatást nyújtó városi vezetés operatív együttműködésének javítására.



Rakonjac Zlatko a PVSK-Mecsek Füszért vízilabda csapat vezetőedzője elmúlt hetek munkájáról mondta el tapasztalatait:

Túl vagyunk a felkészülés első hetén, és mondhatom nagyon elégedett vagyok az eddig elvégzett munkával, annak mennyiségével, minőségével és a csapat hozzáállásával is. Vannak, akik némi lemaradással érkeztek vissza a szünetről, de ez természetes is. Még több mint négy hetünk van a bajnoki kezdésig, addig nagyon sok munka vár ránk. Múlt héten Szerbiában voltunk egy rövid edzőtáborban, ami nagyon jól sikerült, főleg erőfejlesztés szempontjából volt nagyon hasznos. Minden körülmény biztosítva volt ahhoz, hogy csak az edzésre tudjunk koncentrálni, és arra is, hogy egymással legyünk ebben a néhány napban.


A következő pár hétben elkezdünk a taktikai résszel is foglalkozni, utána szép lassan edző mérkőzéseket is játszunk, minél jobban fel akarunk készülni a bajnokságra. Egyelőre öten érkeztek, kettő szerb, és három fiatal magyar, remélem, jók lesznek, és bizonyítják azt, hogy érdemes volt idehoznunk őket. Egy biztos, az egyik legfiatalabb csapatunk lesz az Ob I-ben, és arra törekszünk, hogy egy mérkőzések szempontjából izgalmas, de az alsó régió elkerülése után, egy nyugodt évad várjon ránk. Ehhez csodálatos közönségünk segítségére is számítunk.



Események

2024. október

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3

Nagyobb méret Következő hónap