Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Megfiatalodott csapattal álltak munkába pólósaink

Sajtótájékoztató keretein belül tartotta meg a PVSK-Mecsek Füszért vezetősége a 2021-2022-es bajnoki szezon csapatának bemutatását. A célok hasonlóak, mint tavaly, a keret fiatalodott, de egy rutinos visszatérőről is beszámoltak.

Antonio De Blasio szakosztályelnök elmondta, ilyen mértékű elvi támogatást sohasem érkezett még a vízilabdát illetően, amiért köszönetet mondott az önkormányzatnak, az egyetemnek és a PVSK-nak is.

A csapat tavaly is elég fiatalnak számított, amit idén még fokozni tudtak, de lesznek tapasztalt játékosok is, akiknek a rutinjára bátran tudnak majd építeni. Ilyen például a visszatérő Csacsovszky Alex is, aki egyéves kitérő után tér vissza Pécsre. A sokat megélt játékosok közé tartozik még a frissen érkező Keresztúri Márton is, akit Tatabányáról igazoltak, neki a góllövés mellett a csapat irányítása lesz a feladata. A PSN Zrt.-ből csatlakozik két fiatal a kerethez, Reisz Patrik bekk-pozícióban, Gelencsér Máté kapusposzton erősítheti az együttest. Rajtuk kívül érkezik még a nagyváradi születésű Oltean Sebastian Debrecenből, és a balkezes Almási Patrik az OSC csapatából.

- A távozók komoly feladat elé állították mind a szakosztály vezetését, mind a vezetőedzőt, hiszen gondoskodni kellett az ő pótlásukról.

Szerencsére úgy tűnik, hogy a pécsi vízilabdázás országosan is egy vonzó lehetőség a fiatal magyar játékosoknak, így a távozók helyére sikerült új játékosokat szerződtetnünk – árulta el Domenico De Blasio, szakosztályvezető.

Domenico De Blasio

Sajnos a sok pozitívum ellenére egy negatív dologról is be kell számolni, hiszen Tóth Gili Tamás a koronavírusból adódó egészségügyi problémái miatt az első félévben biztosan nem, de elképzelhető, hogy az egész szezonban nem állhat Török Viktor vezetőedző rendelkezésére. Az ő pótlásáról is gondoskodott a vezetőség, helyére a KSI-ből érkezik Némethy Dániel.

- Egy hathetes pihenő után kezdtük el a felkészülést, a harmadik hétnél tartunk most, és jelenleg abszolút a fizikális felkészítés van most előtérbe helyezve. Heti egyszer-kétszer taktikai elemeket is próbálunk elméletben és gyakorlatban is megvalósítani, hogy az újak ezt minél hamarabb megpróbálják elsajátítani. A tavalyinál is egy sokkal fiatalabb keret lesz az idén, de úgy gondolom, hogy a rutint idén a fiatalos lelkesedéssel tudjuk majd pótolni. Nagyon bízom benne, hogy minél hamarabb sikerül annyi pontot gyűjtenünk, hogy utána nyugodtan tudjunk készülni a szezon további részére – nyilatkozta Török Viktor, vezetőedző.

Török Viktor

Csacsovszky Alex egy év után tért vissza Pécsre, rá biztosan nagy feladatok fognak hárulni, hiszen a center-poszton bevethető játékos a rangidős a csapatban, és nem kevés rutinnal is rendelkezik.

- A csapattal szemben az elvárásom, hogy a lehető legtöbbet fejlődjünk együtt és egyénileg is. Elég fiatal társaságról van szó, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy én a 29 évemmel toronymagasan a legidősebb játékosa leszek a csapatnak, de azt gondolom, hogy ez rám nézve pozitív lesz, és bízom benne, hogy a tapasztalatomat át tudom adni majd a fiataloknak. Magammal szemben azt várom, hogy oszlopos tagja és meghatározó játékosa legyek az egyesületnek.

Az új igazolás, Keresztúri Márton szerint reális esélye van az alakulatnak az első tízbe bekerülni.

- Rengeteg a tehetséges utánpótláskorú játékosunk. Egy-két sráccal már játszottam, úgyhogy a csapat magját ismerem. Sok góllal és eredményes játékkal szeretnék hozzájárulni a kitűzött cél eléréséhez.

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap