Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Két nap, két meccs a Fradi ellen

Elrajtolt a vízilabda Ob I-es bajnokság, a PVSK-Mecsek Füszért két mérkőzést már lejátszott, két nagyon erős ellenfél ellen, és pénteken és szombaton ismét az a Fradi lesz az ellenfél a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első találkozóján, amely csapat legutóbb Pécsett nyert magabiztosan.

A 2014–2015-ös idény után újra csak 14 együttes játszik az élvonalban, a kettővel csökkenő mezőny pedig meglehetősen kiegyenlítettnek tűnik, ezáltal jóval izgalmasabb idényre van kilátás, mint az elmúlt években, mivel nincs igazi favorit, sem a mezőny felső, sem pedig a alsó szakaszában.

Ebben a kiélezett helyzetben a két eddigi mérkőzésen, két vállalható vereséget szenvedett PVSK-Mecsek Füszért vezetőedzőjétől, Török Viktortól, nemcsak azt kérdeztük, milyen esélye van csapatának az FTC ellen hét végi mérkőzéseken, hanem arról is érdeklődtünk, miként lehet így csapatot építeni.– Nagyon nehezen, mert nemcsak az eddigi és leendő ellenfeleink erősek, de gondok is adódnak. Gaszt Roland az utánpótlás válogatottal van, ami öröm ugyan, de egyben nálunk meg hiányzik a csapatból. Kolozsi és Gál megbetegedett, nem tudni, mikor állnak rendelkezésre, Olteán Sebastián átigazolása még nem zárult le, ő Debrecenből jönne hozzánk.

A nagyon rövid szünetekben keveset tudunk edzeni és edzőmeccseket játszani. Azt mondanám, hogy a Fradi elleni találkozókon, a szeptember 25-én Debrecenben sorra kerülő mérkőzésre készülünk, de annyi a probléma, és a bajnokság is széttagolt, hogy nem lehetünk biztosak semmiben, legkevésbe a meccsek kimenetelében. Az FTC elleni két találkozón a tisztes helytállást tűztük ki célul, és erre nagyon összpontosítunk majd - fejezte be a vezetőedző.

Az első találkozó pénteken este Pécsett 19:00 órakor lesz az Abay Nemes Sportuszodában, a visszavágóra szombaton 16:00 órakor kerül sor Budapesten.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap