Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Fájó vereség a rájátszás második mérkőzésén

Az erőviszonyok ismeretében a bravúrban is reménykedhettünk, amely ez esetben a győzelem lett volna. Sajnos, amitől tartottunk bekövetkezett, egy góllal nyert az Eger, és ezzel nagyon nehéz helyzetbe sodorta a pécsi csapatot.

Vizilabda Ob I. Alsóházi rájátszás, 2. mérkőzés:

PVSK-Mecsek Füszért–DIGI-Eger 7–8 (1–2, 1–2, 4–3, 1–1)

Helyszín: Abay Nemes Sportuszoda, 156 néző

Az első negyedben a DIGI szerzett vezetést, a 4. perc végén éppen a frissen kinevezett edző, Biros Péter fia, Biros Samu szerzett vezetést, amelyet Lajkó még kiegyenlített. De a másodikat is a vendégek lőtték, és ezzel 2–1 volt az eredmény a vendégeknek. Ebben a negyedben sok lövés ment kapura, de a kapusok jól helyt álltak.

A második negyed első percében belőtték a vendégek a harmadik góljukat, és megint futhattunk az eredmény után. Kolozsi még reményt adott góljával a felzárkózásra, de ez csak az első negyedhez hasonló eredményhez, és a 4–2-es vendégvezetéssel záruló első félidőhöz volt elég.

A harmadik játékrész negyedik percében egy jogos büntetőt lőtt be Lajkó Márton, de erre válaszul 2 perc múlva Murisics megint kettőre növelte a vendégelőnyt. Sőt kaptunk még egy gólt, és már négyet kellett volna lőnünk a vezetéshez. 47 másodperccel a negyed vége előtt Holl Gábor egy gólra csökkentette hátrányunkat. Ezt a gólgazdag játékrészt 4–3-ra nyertük.

Sajnos, a negyedik negyed nem a miénk volt, két gólt kellett volna lőnünk a győzelemhez, úgy, hogy egyet se kapjunk. Ez egy kicsit reménytelen vállalkozásnak tűnt, mivel a 30. másodpercben kaptunk egyet, és ezzel már 8–6 lett az eredmény. Ez a negyed, bár szorossá tettük, 1–1 lett, de még az utolsó percben is egyenlíthettünk volna, mivel előzőleg Lajkó betalált, ezzel egy gólra csökkentve hátrányunkat, de a végeredmény 8–7 lett az Eger javára.

Nagyon régen voltak ennyien vízilabda találkozón, szinte teljesen megtelt az Abay Nemes sportuszoda. A közönség mindent megtett, nem rajta múlott ez a vereség, hiszen a küzdelmet, és az akaratot tapasztalhatták a hazaiaknál a nézők. Az egri vezetőedző Biros Péter bemutatkozó meccse jól sikerült. Ez a vereség azt jelenti, hogy maradt a három pontunk, és a hátralévő három mérkőzést nyerni kellene, mert ellenkező esetben súlyos helyzetbe kerülhetünk. Legközelebb két hét múlva Szentesen játszik csapatunk.

Zlatko Rakonjac vezetőedző, PVSK-Mecsek Füszért. – Sajnos, elvesztettük ezt a nagyon fontos mérkőzést. Ez a találkozó inkább a védekezésről szólt, amelyet lényegében jól oldottunk meg. Nagyon köszönöm a nézőknek, és mindazoknak, akik szinte megtöltötték a nézőteret, azoknak, akik ma nekünk szurkoltak, és bíztak bennünk. Rajtuk semmi nem múlott. Most mást nem tudok mondani...




Kapcsolódó hírek

Nincs más lehetőség, nyerni kell az Eger ellen

A vízilabda bajnokság alsóházi rájátszásának első mérkőzésen elszenvedett vereség után, győzelmi kényszerben játszanak vízilabdázóink. A PVSK-Mecsek Füszért szombaton az első fordulóban Szentesen szintén vereséget szenvedett Eger elleni győzelemmel, nagy lépést tehet a majdnem biztos OB I-ben maradás felé, de vereség esetén nagy valószínűséggel, csak a 13. helyért játszhat.

Elolvasom 2024.03.15. 13:23

Események

2024. május

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2

Nagyobb méret Következő hónap